Az Európai Kézilabda-szövetség Bécsben elkészítette a férfi EHF-kupa harmadik fordulójának párosítását. Balatonfüred nehéz ellenfelet kapott, hiszen a francia Dunkerque csapatát kell legyőznie a legjobb 16 közé jutásért. Talán könnyebbséget jelent, hogy az első mérkőzés idegenben lesz.
A saját bajnokságában jelenleg nem túl jól szereplő francia együttes soraiban játszik a nyáron Veszprémből eligazolt Nagy Kornél.
Az első mérkőzést idegenben játssza a füredi csapat november 26 vagy 27-én, a visszavágót egy héttel később rendezik.
Bene Tamás, a fürediek ügyvezetője így kommentálta a sorsolást az MTI-nek: „A francia bajnokság egyre erősebb, lassan erősebb lehet, mint a spanyol. A Dunkerque jelenleg csak az utolsó előtti helyen áll, de már játszott a legjobbakkal, és emiatt ez csalóka. Szeretnénk két jó meccset játszani velük, és bízunk benne, hogy megnehezítjük a dolgukat annak ellenére, hogy nem mi számítunk esélyesnek.”
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben