A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a múlt év decemberéig közel 3,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a balatoni térségben. A leglátogatottabb település továbbra is Hévíz a maga 933 ezres forgalmával. A megyében messze a legtöbben Balatonfüreden szálltak meg.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzé tette a kereskedelmi szálláshelyek január-novemberi forgalmi adatait. Ennek alapján, Balatonfüreden 427 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták a vizsgált időszakban, ezzel a település messze vezet a megyében, jelentősen megelőzve a második legnépszerűbb települést, Tihanyt, ahol közel százezer vendégéjszakát realizáltak. Hetvenezer vendégéjszaka fölött van még Balatonkenese és Sümeg. A régióban magasan Hévíz vezet, utána Siófok és Füred következik szintén jelentősen megelőzve a térség többi települését.
2011. november végéig a balatoni szálláshelyek összesen 1,1 millió vendéget fogadtak, 7,2%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vendégkör közel háromnegyedét kitevő hazai vendégek száma 7,4, a külföldieké 6,8%-kal esett vissza. Az üdülőkörzet szálláshelyein 3 millió 766 ezer vendégéjszakát regisztráltak, 8,4%-kal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ezen belül a belföldi vendégéjszakák száma 9,4, a külföldieké 6,9%-kal csökkent.
A Balaton térségét felkereső 297 ezer külföldi vendég közül legtöbben Németországból és Ausztriából érkeztek, bár számuk egy év alatt 18, illetve 13%-kal csökkent. A főbb küldő államok közül Szlovákiából háromtizedével, Ukrajnából 18, Lengyelországból 13%-kal többen látogatták meg a térséget.
A vendégek átlagosan 3,4 éjszakát töltöttek el a balatoni szálláshelyeken, ezen belül a külföldiek átlagosan 5, a belföldiek 3 éjszakát tartózkodtak. A legtovább – legalább egy hétig – a dán, a görög, a német, az orosz és az izraeli vendégek maradtak.
2011. november végéig a balatoni szálláshelyek összesen 18,6 milliárd forint (az országos 15%-át kitevő) bruttó szállásdíj-bevételt értek el, ami 3,6%-kal marad el az előző év azonos időszakától. A bevételek több mint négyötödét a szállodák realizálták, legnagyobb mértékben a gyógy- (25%-kal), valamint a wellness-szállodák (26%-kal) részesedtek.
A KSH részletes tájékoztatója.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben