Oldal kiválasztása

Újabb helytörténeti kötetek

Szerző: | 2013-09-11.

Még ebben az évben három új helytörténeti kötetet ad ki a Balatonfüred Városért Közalapítvány. Októberben mutatják be Lichtneckert András könyvét, amely a balatonfüredi gyógyfürdő háromszáz éves történetét dolgozza fel. Az alapítvány továbbra is szívesen fogad minden támogatást.

 

A történész, akinek eddig hét kötete jelent meg az alapítvány kiadásában ezúttal a balatonfüredi gyógyfürdő történetét, fejlődését az európai fürdőkultúra keretei között mutatja be. Feltárja mi is történt az 1700-as évektől kezdve, amikor felfedezték a savanyúvizet, a seborvosokon, hideg és meleg fürdőkön át egészen az államosításig. Külön fejezet foglalkozik például a füredi gyógyító munkával, az 1800-as években bekövetkező tűzvészekkel és az igen élénk fürdőélettel.
Lichtneckert András a tőle megszokott alapossággal járta körül a gyógyfürdő háromszáz éves történetét, hét levéltárban gyűjtötte össze és rendszerezte a fellelhető dokumentumokat.

– Több éves munka eredménye ez a könyv, amely nemcsak felgöngyölíti a gyógyfürdő történetét, de érdekes olvasmányként is szolgál a helytörténet iránt érdeklődőknek. Örülünk, hogy az alapítvány kiadásában jelenhet meg ez az átfogó kötet, ezzel Balatonfüred két nagy kultúráját a bor illetve a fürdőkultúrát is meglehetős részletességgel tudjuk bemutatni – válaszolta kérdésünkre az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Molnár Judit hozzá tette: még ebben az évben szintén az alapítvány gondozásában jelenik meg dr. Veress Gábor szerkesztésében a Szívkórház száz évét feltáró könyv valamint Kutas Árpádnak, a város díszpolgárának emléket állító kötet, amelynek szerzője Takács Miklós.

– Szűkösek a lehetőségeink, ezért minden támogatást szívesen fogadunk. Az önkormányzat, nagyobb cégek, intézmények, valamint magánszemélyek támogatásából gazdálkodunk illetve várjuk az adó egy százalékából származó felajánlásokat is. Azok a magánszemélyek, akik tízezer forint befizetésével segítik az adott éves tevékenységünket valamint a támogatóink, minden általunk kiadott könyvből tiszteletpéldányt kapnak és természetesen nevüket feltüntetjük a kiadványainkban. Célunk változatlan, a helytörténet színvonalas feldolgozása és bemutatása illetve a városi sport, kultúra és oktatás támogatása – fogalmazott Molnár Judit.

Az 1996 óta működő közalapítvány eddigi tevékenysége során egyebek mellett kiadta a város monográfiáját, amelyet minden füredi családhoz ingyen eljuttattak. Felújíttatta a szívkórház parkjában álló egykori zenepavilont, közreműködött a Tagore sétányon álló Deák Ferenc emlékmű létrehozásában, a 71-es főút körforgalmába pedig egy 1820-ban készült szőlőprést helyezett el.
A közalapítvány alapvető feladatának tartja a város elmúlt évszázadai történetének feldolgozását, melynek során az elmúlt tíz évben több mint hatvan kötetben mutatta be Balatonfüred múltjának egy-egy szeletét, ez a sorozat idén négy újabb könyvvel gazdagodik. A megjelent kötetek itt.

Lichtneckert András A balatonfüredi savanyúvízi gyógyfürdő története című könyvének bemutatója október 17-én, 16.30-kor lesz a Kisfaludy Galériában. A szerzővel Elek Miklós könyvtáros, nyugalmazott gyűjteményvezető beszélget majd.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart