A festő képével ellátott autó népszerűsíti a márciusban nyíló füredi Picasso tárlatot a fővárosban.
A híres festő egyik képét festették egy a fővárosban közlekedő elektromos autónak az oldalára, ezzel is népszerűsítik a március első hetében Balatonfüreden nyíló Picasso kiállítást.
A katalán festő képét hordozó, a Ferihegyi repülőtérről turisták sokaságát szállító elektromos autó annak a sajátos kampánysorozatnak a folytatása, amelyet még múlt évben tavasszal indítottak, akkor József Attila versei kerültek egy autó oldalára, a magyar költészet napja alkalmából, majd a forint születésnapján Ady Endre, Mi urunk a pénz című versét festették egy autó oldalára. A járművekkel olyan helyeken igyekeznek reklámozni a magyar kultúrát, ahol egyébként nem igazán találkozhatunk hirdetésekkel. A dugókban, piros lámpáknál, a néhány másodperces nyugalmat próbálták kihasználni arra, hogy felhívják a figyelmet egy-egy művészre, alkotásra.
Éskovács Péter, a kampány egyik szervezője elmondta:a kultúra és a járművek arculatának átszabása nem új keletű. A Renault korábban Harlequin mintásra festette elektromos autóját, hogy egy milánói Picasso-kiállítást reklámozzon. A Range Rover pedig Bulgáriában festetett Picasso-mintákat az autóra, mielőtt megnyitották volna a kiállítást. Most ezzel az eszközzel hirdetik a márciusban nyíló füredi kiállítást is.
Pablo Picasso rajzaiból és Jean Cocteau költő, filmrendező fotóiból márciusban nyílik majd kiállítás a Vaszary Galériában. A tárlaton Jean Cocteau francia költő, filmrendező mintegy harminc, az első világháború idején készített fényképe idézi meg a klasszikus avantgárd néhány legendás alakjának együtt töltött pillanatait.
A képeken feltűnik a művészvilág több meghatározó alakja: Amedeo Modigliani, Max Jacob és Moise Kisling, illetve Picasso szinte kizárólag ezekről a képekről ismert akkori modell szerelme.
A kiállításon a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött Picasso-művek, hazai és amerikai magángyűjteményekben fellelhető tárgyak, festmények, fényképek, rajzok, a kutatás során felhasznált dokumentumok, korai videómunkák is láthatók lesznek, köztük több olyan mű, amelyet hazánkban még nem állítottak ki.
balatonfured.hu
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben