A város kulturális és művészeti életének kiemelkedő fejlesztéséért, támogatásáért, a helyi kulturális értékek példaértékű megmutatásáért kapta Balatonfüred az elismerést.
Balatonfüreden az elmúlt néhány esztendőben rendkívül erőteljes és eredményes fejlesztő munkával a Balaton-parton új városközpontot alakítottak ki, amelynek további fejlesztésére reális és konkrét programmal készülnek.
Füred tudatosan épít reformkori örökségére, arra a korszakra, amelyben a magyar nemzeti kultúra térképére rákerült (gyógy- és fürdőkultúra, társadalmi élet, irodalmi hagyományok). Épített örökségének fennmaradt elemeit ennek megfelelően hasznosítja. A város sikeresen épít a civil kezdeményezésekre, országos és helyi vállalkozások támogatására és nemzetközi kapcsolataira – áll a díj indoklásában.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium az Önkormányzati Minisztériummal, a Külügyminisztériummal, a Magyar Turizmus Zrt-vel, a Megyei Jogú Városok szövetségével, valamint a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségével együttműködésben hirdette meg A kultúra magyar városa pályázatot.
A bírálóbizottság elsősorban a városok eddig elért kulturális szintjét értékeli. Fontos szempontot jelentenek a kulturális aktivitás, a városfejlesztési tervek kulturális elemei, a kulturális beruházások, a kortárs művészet és kreatív ipar szerepe és teljesítményei, a város külső-belső kapcsolatai, a kulturális turisztikai helyzetkép (például fesztiválok, kulturális turisztikai programok), a turisztikai infrastruktúra állapota, a fenntartható fejlesztések és az esélyegyenlőség.
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben
ovi
2024.11.28.
Szerintem nem tájidegen, sőt egyetértek, jól néz ki. Hogy Dubaj, hogy jön ide, végképp nem értem. Biztos kellett valami nagy,…
Bővebben
Nagyon új óvoda
2024.11.28.
Én is egyetértek az eredeti kommentelővel. Nekem a tájidegen szó jutott eszembe. Van egy honlap, szerintem nem írhatom ide a…
Bővebben