Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: az energiahatékony fejlesztések a Magyar Honvédség három budapesti és a balatonfüredi telephelyének hét épületét érintették. Kiemelte, alapvető célkitűzés, hogy a honvédség egészségügyi központ betegellátása a lehető legnagyobb hatékonysággal, a lehető legkorszerűbb körülmények között valósulhasson meg.
A tavaly májusban kezdődött kivitelezés során a balatonfüredi egészségügyi központban mintegy háromszáz nyílászárót cseréltek le, 5000 négyzetméter új homlokzati hőszigetelést, 2800 négyzetméter lapostető hőszigetelést kapott az intézmény, valamint napelemrendszert is telepítettek. A korszerűsítés 358 millió forintba került.
A honvédség egészségügyi központjának budapesti, Róbert Károly körúti telephelyére 79 millió forintot, a Tünde utcai telephelyre 160 milliót, a Szanatórium utcai telephelyre pedig 237 millió forintot költöttek.
Az ország egyik legjobb és legmodernebb eszközökkel felszerelt szívrehabilitációs intézményének tartják az MH Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézetet, amelyben évente több mint 1500 páciens kap kezelést.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben