Oldal kiválasztása

Megújult a honvédség füredi intézménye

Szerző: | 2018-06-27.

Energiahatékony beruházásokat végeztek a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának három budapesti és egy balatonfüredi telephelyén. A fejlesztéseket Balatonfüreden mutatták be.

Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta: az energiahatékony fejlesztések a Magyar Honvédség három budapesti és a balatonfüredi telephelyének hét épületét érintették. Kiemelte, alapvető célkitűzés, hogy a honvédség egészségügyi központ betegellátása a lehető legnagyobb hatékonysággal, a lehető legkorszerűbb körülmények között valósulhasson meg.

A tavaly májusban kezdődött kivitelezés során a balatonfüredi egészségügyi központban mintegy háromszáz nyílászárót cseréltek le, 5000 négyzetméter új homlokzati hőszigetelést, 2800 négyzetméter lapostető hőszigetelést kapott az intézmény, valamint napelemrendszert is telepítettek. A korszerűsítés 358 millió forintba került.

A honvédség egészségügyi központjának budapesti, Róbert Károly körúti telephelyére 79 millió forintot, a Tünde utcai telephelyre 160 milliót, a Szanatórium utcai telephelyre pedig 237 millió forintot költöttek.

Az ország egyik legjobb és legmodernebb eszközökkel felszerelt szívrehabilitációs intézményének tartják az MH Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézetet, amelyben évente több mint 1500 páciens kap kezelést.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Gyermeknap

2025-05-24-25. Vaszary Galéria

Gyermeknapi programok.

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Hírek, Agora

Hírek

füredi

2025.05.24.

Állj! Ez egyelőre csak egy feltételezés, valaki ideírta, mert nem volt jobb ötlete. Ebből azért nem kellene messzemenő következtetéseket levonni,…

tisztességes fürediek

2025.05.23.

Rengeteg ilyen történet van. De sokunk érzése szerint itt egy nagy mellébeszélés-orgia van. Hogy miért? szeressük egymást gyerekek, mert akkor…

Hogy mi van????

2025.05.23.

Ezt nem tudom felfogni. Ha tényleg valamelyik apartman-/nyaralótulajdonos volt, akkor ezek után bárki is még csodálkozik, hogy általánosítva ekkora szeretetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart