– Ma is lenyűgöz és meghat, hogy a közös szándék, a szabadságvágy, a nemzet felemelkedésének fontossága, az azért való kiállás és áldozatvállalás mennyire felülírta az egymásnak feszülő különbségeket. Megteremtette az erő, a piros, a hűség, a fehér, és a remény, azaz a zöld trikolórját. Szeretjük Március 15-ét, mert büszkévé tesz, mert az általa nyert szabadság megszülte a nemzetünket, mert hősei szerethetők, akik ma is közel vannak hozzánk – fogalmazott Bóka István, aki ünnepi beszédében felidézte a korabeli eseményeket, azt, ahogy együtt harcolt a magyar költő, a lengyel tábornok, az olasz gróf és az örmény kereskedő.
Hangsúlyozta: történelmi tény, hogy a győztes forradalomnak köszönhetően született meg a modern polgári parlamentáris Magyarország.
– Sohase feledjük, a márciusi ifjaknak, a honvédeknek, a falvak népének, a mártír vértanúknak köszönhetjük, hogy itt és magyar nemzetként élhetünk. A márciusi ifjak a mai világban is menők lettek volna. Vasvári, Jókai, Petőfi, Irinyi és a többiek, a mai digitális világban is feltalálták volna magukat. Vagányak voltak és nagyon tehetségesek. De a feladat és a történelmi pillanat felnőtté érlelte őket. Petőfi romantikája, Széchenyi intellektusa, Wesselényi ereje, bátorsága, Görgey katonai zsenije, Kossuth gyakorlatias cselekvőképessége – micsoda hősök, ők. Erkölcsi példájuk örök – vélekedett a polgármester.
- Képgaléria
– Ha nincsen múltad, akkor nem tudod, ki vagy. Ez így van a nemzet szintjén is. Van mire emlékeznünk. Ma is az a feladatunk, hogy átéljük a forradalom szellemiségét, azonosuljunk hőseivel – zárta beszédét Bóka István.
A megemlékezésen Lukács Sándor Kossuth – és Jászai Mari-díjas színművész illetve Szvorák Katalin Kossuth – és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes idézték meg a márciusi forradalom szellemiségét, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a Tagore sétányon álló Széchenyi szobrot.
A Füredi Tavaszi Fesztivál programjai egészen vasárnapig tartanak. Lesz fáklyás felvonulás, kiállítás írófényképekből, gasztronómia irodalommal vegyítve és koncertet ad a Mendelssohn Kamarazenekar és a Muzsikás Együttes. Részletes program itt.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben