Oldal kiválasztása

Műemlékvédelmi díjat kapott a Zsidó Kiválóságok Háza

Szerző: | 2019-04-27.

A Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Világnapján az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ICOMOS-díjban részesítette a Zsidó Kiválóságok Házát. A díj értékeli az épület megőrzését, innovatív hasznosítását, egyúttal elismeri, hogy a helyreállítás optimális egyensúlyt hozott létre, építészeti eszköztára bátor, mégis arányos.

Az építészetben az egyik legrangosabb díjat Hári Lenke alpolgármester, Sugár Péter tervező, Varga Piroska belsőépítész, valamint Olti Ferenc vették át Ozorán a Műemlékek Nemzetközi Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.

Sugár Péterrel, a tervező-építésszel, az épület felújításáról korábban készítettünk interjút, amely itt olvasható.

Részletek az indoklásból:
„A régi templomépület már a történetében is unikálisan és példaértékűen egyesíti a három nagy vallási felekezetet, amely békésen adta át egymásnak az épületet szakrális célra. Ezt a szellemiséget viszi tovább az intézmény, technikailag és esztétikailag is magas színvonalon. Az építészeti megoldás is ezt a szellemiséget erősíti: a régi és az új karakteresen eltérő anyagokkal és szerkezetekkel jelenik meg, mindkét világ a saját építészeti identitását fejezi ki. A csúcstechnikát befogadó új kiállító épület kortárs építészeti eszközöket használ, … megjelenésében határozottan különbözik a vakolt, cserépfedésű templomtól. A kétféle megjelenés mégsem az ellentétet, hanem a békés egymásra épülést fejezi ki. Hiszen a modernitás a hagyományos kultúrához képest ad többlet-értéket és a hagyomány is a kortárs kultúra felől szemlélve tud elevenen hatni. Együtt sokkal erősebbek, mint külön-külön.

Az új építményben rendezett – Európában is egyedülálló – kiállítás megemlékezik a Holocaustról, de a pusztulás mellett a hangsúly elsősorban azon van, mivel gazdagította a világ zsidósága az emberiséget: a kiállítás a legkorszerűbb interaktív eszközökkel mutatja be a XIX. századtól napjainkig a zsidó származású tudósok, orvosok, mérnökök tevékenységét.”

[bs-white-space]

A műemlék épület alapja a középkori Füred falu temploma volt, amelyet Szent Margit tiszteletére építettek. Első említése egy 1267-ben kiadott oklevélből ismert. A templomot fordulatos és tragikus története során többször is újjáépítették. 1855-ben az épületet a reformátusok eladták a füredi zsidó hitközségnek, egészen 1944-ig működött zsinagógaként. Sorsa a második világháború utáni vidéki zsinagógákéval osztozott: a benne őrzött tóra tekercseket elvitték, megszűnt szakrális funkciója. Az 50-es, 60-as években hajógyári raktárként, garázsként használták, majd 1991-ben magánkézbe került, étteremként működött, az elmúlt években azonban magára hagyatva, üresen állt.
A felújítás során az egykori templomépület egybeépült egy új, modern, 21. századi látogatóközponttal.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart