Oldal kiválasztása

Nyár végén átadják az egészségügyi központot

Szerző: | 2019-05-08.

Augusztus végére elkészül a Huray-Honvéd utca sarkán álló Füredi Egészségügyi Központ és alatta az 58 férőhelyes mélygarázs. A fele-fele részben uniós és magánberuházásból megvalósuló központban a gyógytevékenység várhatóan a jövő évben kezdődik el.

A jelenleg szerkezetkész állapotban lévő Füredi Egészségügyi Központban helyet kap több rendelő és kutató szoba, néhány betegszoba illetve torna-, és terápiás helyiség, ezekben a szívinfarktus után lábadozó betegek terápiás kezelését végzik majd. Az épület alatt kétszintes mélygarázs épül, ennek egyik szintjét, amely 58 autó befogadására alkalmas, az önkormányzat megvásárolta, ez az épület átadása után közparkolóként funkcionál majd.

A három cég (Ultra Projekt Kft.- Híd Transz Kft.-Somogyi Udvar Kft.) konzorciumában zajló, 1,6 milliárdos projekt keretében nagy összegű orvosi műszer beszerzés is megvalósul, magánberuházásban pedig 16 darab lakást is kialakítanak.

– A szívinfarktuson átesett betegek komplex rehabilitációs kezelésének egy újfajta terápiás módját szeretnénk majd itt alkalmazni. Ezt a módszert jelenleg 70 kardiológiai beteg bevonásával kutatjuk, terveink szerint jövő évtől már tudjuk fogadni a betegeket. Egy életminőség javító rehabilitációról van szó. Szakmai együttműködést kötöttünk a balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézettel, de megmarad az épület kutatóközpont funkciója is. Az egészségügyi kutatás-fejlesztési beruházás a Széchenyi 2020 GINOP pályázaton nyert 820 milliós támogatásból valósul meg, a mélygarázst és a lakásokat magánberuházásban építjük, utóbbiak el is keltek már – válaszolta kérdésünkre László György, a beruházást végző konzorcium vezetője.

  • Képgaléria

A projekt Magyarországon és a térségben első ízben valósít meg olyan tudományos vizsgálatsorozatot, ami a keringési és anyagcsere betegséghez vezető, életmód eredetű okok kezelését célozza. A kutatás hipotézise, hogy még a genetikus hajlamú betegségek kialakulását, illetve szövődményeit is jelentősen befolyásolja a speciális terápia.

[bs-white-space desktop-ws=”30″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]

Korábban már megírtuk, hogy a beruházás egy ingatlancserének köszönhető. 2017-ben született testületi döntés arról, hogy az önkormányzat átadja a beruházó cégnek a Huray-Honvéd utca sarkán lévő ingatlant, amiért cserébe megkapja az akkor még a cég tulajdonában lévő Esterházy kastélyt. A város ezzel megszerzett egy értékes műemlék épületet, amelyet pályázati pénzből rehabilitálni tud, ugyanakkor a cserébe adott ingatlanon is egy fontos beruházás valósul meg. Lényeges szempont volt, hogy a korábban parkolóként használt terület beépítésével ne veszítsen parkoló helyeket a város, ezért vásárolta meg a cégtől a készülő mélygarázs egyik szintjét.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart