A működésért elnyert díj sokkal nagyobb elismerés a tervezőknek, mint az, ha csupán az épület kivitelezését ismerik el – hangzott el a díjátadón.
A díjat Hári Lenke alpolgármester és Schmidtné Kositzky Anett, a Vaszary Galériát üzemeltető Füredkult Kft. ügyvezető igazgatója vette át az építők napján a veszprémi megyeháza Szent István-termében szombaton.
A Vaszary-villa építésének munkálatai 1891 őszén kezdődtek meg. Vaszary Kolos esztergomi érsek és hercegprímás villájának építésével Czigler Győző építészt bízta meg. Az épület 1892 nyarára lakhatóvá vált. A villa a Balaton felé kétszintes, háromszakaszos lodzsával nyitott, délkeleti sarkát torony hangsúlyozza, keleti oldalához lábakon álló fa- és vasszerkezetű terasz csatlakozott. A villához angolkert jellegű díszkertet létesítettek. Az 1920-as évek végére elkészült a hozzá csatlakozó, háromszintes szárny a villától délnyugatra.
A város egyik legszebb épületét igencsak megviselte a szovjet megszállás, az ingatlan szovjet tiszti nyaralóként az orosz hadsereg tulajdonába került, sőt az 1960-as években egy vasbeton szerkezetű, háromemeletes toldalék épületet is kapott. A hányatott sorsú műemlék épületet 2010-ben restaurálták.
A villa felújítása óta galériaként működik, több jelentős hazai és nemzetközi tárlatnak adott már helyet, országos jelentőségű kulturális intézmény.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben