– Az előkészületeket a bál előtt hónapokkal megkezdjük. Az elmúlt évek alatt kialakult már egy összeszokott csapat és tudjuk a teendőket, de még így sem egyszerű felkészülni a közel hatszáz vendég kiszolgálására. Szakácsokat, konyhai kisegítőket, pincéreket szerződtetünk néhány napra, akiknek meg kell tudniuk birkózni ezzel a speciális feladattal. A bálon százmilliós herendi étkészlettel tálalunk, a vendégeknek lehetőleg egyidőben kell megkapniuk a különböző fogásokat. Ráadásul ki kell elégíteni az egyes asztalok különböző kívánságait. Száz ember összehangolt munkája ez. Az Anna Grand Hotel kétszáz éves műemlék épület, ebből adódóan folyamatosan gondot kell fordítanunk a karbantartására is, a bál előtt minden évben kijavítjuk az épület kisebb szépséghibáit.
– Elvárás, hogy minden évben legyen valami újdonság a bálon. Idén mivel készülnek?
– Ezúttal a Gyógy téren is lesznek terített asztalok, igaz, az itt feltálalt ételt nem mi adjuk. Idén új konyha, az emeleten új bár várja majd a vendégeket és teljesen felújítottuk a sajtószobát is. Új helyen, a hotel díszkertjének keleti oldalán lesz a színpad, hogy a kulissza -mármint az épület – minél jobban érvényesüljön. Meglátjuk, milyen lesz a fogadtatása. Emlékszem, amikor jó pár évvel ezelőtt arról döntöttünk, hogy a bálteremből kihozzuk az eseményt az árkádok alá és az udvarra, voltak bennünk kételyek, ma meg már szinte elképzelhetetlen a bál enélkül. Mindez elsősorban a szervezők érdeme, mi házigazdaként a szolgáltatásainkkal igyekszünk ehhez minél többet hozzáadni.
– Jelenleg is zajlik az építkezés, bővül a hotel?
– Igen, hat új szobát és két lakosztályt nyitunk meg éppen a bálra. Sajnos pár éve megrövidítettek egymillió palacknyi borral, büntető eljárás is zajlik az ügyben. A Blaha utcára nyíló 1200 négyzetméteres vinotéka ezért üresen állt. A borok eltűntek, így úgy döntöttem átalakítjuk a teret és új szobákat nyitunk.
Egyébként a szobákat már két-három hónappal a bál előtt lefoglalják, de nálunk szállnak meg a város vendégei, művészek, közéleti szereplők is, így nagy szerencse kell, hogy ebben az időszakban valaki nálunk szálláshoz jusson. Egyértelmű, hogy a bál növeli a hotel imázsát, szlogenként is használjuk.
– A báli menüt a hotel séfje találja ki és készíti el Konzultál vele?
– A báli menübe semmi beleszólásom nincs, nem is véleményezem, nagy hiba lenne részemről. Az étlapra felkerülő, jellemzően balatoni borok előkóstolásán azonban részt veszek, de itt is csak mint bort szerető. Idén a saját boraim közül az egyik kedvencem a 2017-es évjáratú Cabernet Sauvignon és a Kékfrankos rozé lesz terítéken.
– A sokadik Anna-báljára készül. Dolgozik a bálon? Végigizgulja, hogy minden az elvártak szerint történjen?
– Nem vagyok izgulós típus, de azért a felelősséget érzem. Nem dolgozni megyek a bálba, vendég vagyok, szinte észrevétlen, de persze azért fokozottan figyelek, és ha kell, koordinálom a különböző szakmai csapatok munkáját. Szeretem a bált, igaz, az is jó érzés, ha vége van és minden rendben volt. 2004-ben készült el az Anna Grand Hotel felújítása. Azóta mindegyik Anna-bálnak mi adtunk helyet, mindig van felelősségem a rendezvényen. Az idei lesz a tizenhatodik bálom. Érdekes, annak ellenére, hogy mindig is kedveltem szórakozni, előtte nem voltam Anna-bálon, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom. Nincs két egyforma bál, sok élményem van, talán az volt a legemlékezetesebb, amikor reggel hatkor még Sánta Ferenc húzta a baráti társaságunknak a talpalávalót a hotel lépcsőjénél.
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben