1974-ben születtem, azóta Balatonfüreden élek. A Radnóti Miklós Általános Iskolába jártam, majd tanulmányaimat a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Leánygimnáziumban folytattam. Érettségi után Waldorf-tanári képzésre jártam, melynek keretében egy évig ösztöndíjjal a németországi főiskolán tanulhattam.
Második diplomámat a szombathelyi BDTF tanító-német műveltségterület szakán szereztem.
2000-ben házasságot kötöttünk Szabó Szilveszterrel, majd 2001-ben -nem sokkal az államvizsga után- megszületett első gyermekünk: Csenge. Őt követte 2003-ban Bendegúz, majd 2005-ben Virág.
A gyermekekkel töltött otthoni évek után 2008-tól kezdtem el dolgozni a veszprémi Padányi Iskolában, majd 2011-től a balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskolában helyezkedtem el. Jelenleg is itt tanítok.
Mivel születésem óta vallásosan neveltek és a közösségért végzett munka mindig jellemezte a családunkat, ezért 2014-ben tagja lettem a balatonfüredi Kereszténydemokrata Néppártnak. A leköszönő képviselőnk, Csizmazia Szilveszter engem kért fel, hogy induljak utódjaként az önkormányzati választásokon, így lettem a 4. számú választókerület, azaz az óváros képviselője. 2019-ben a balatonfürediek újra bizalmat szavaztak nekem, melyet az elkövetkező öt évben teljes erőmből igyekszem megszolgálni.
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben
ovi
2024.11.28.
Szerintem nem tájidegen, sőt egyetértek, jól néz ki. Hogy Dubaj, hogy jön ide, végképp nem értem. Biztos kellett valami nagy,…
Bővebben
Nagyon új óvoda
2024.11.28.
Én is egyetértek az eredeti kommentelővel. Nekem a tájidegen szó jutott eszembe. Van egy honlap, szerintem nem írhatom ide a…
Bővebben