Komáromi Móric az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, az intézmény 417 millió forint uniós támogatásból újulhat meg március végéig.
A tavaly januárban megkezdett fejlesztésnek köszönhetően rekonstruálják a központi kastély épületet, melyet 1782-ben Széchényi Ferenc építtetett. Újjáépítik a tetőt, kiépítik a villámvédelmet és elvezetik a csapadékvizet.
Az épületben új válaszfalakat alakítanak ki, nyílászárókat cserélnek és felújítják a vizesblokkokat. A tantermekben kicserélik a bútorzatot, interaktív táblák és laptopok segítik majd az oktatást. Új röplabdapályát és 80 kerékpár elhelyezésére alkalmas tárolót alakítanak ki – tette hozzá az igazgató.
Az intézmény 2012 óta a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működik. Jelenleg 286 tanulója van az iskolának, a kollégiumban 184 diák lakik.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben