Oldal kiválasztása

A szülők tartanak a betegségtől – Alig van gyerek a város óvodáiban

Szerző: | 2020-03-30.

Két hete ügyeleti rendszerben működnek a város óvodái és bölcsődéje. Az ellátást továbbra is nagyon kevesen veszik igénybe, annak ellenére, hogy a szülőknek az idő múlásával egyre nagyobb gondot okozhat a gyerekek otthoni ellátása. A félelem nagy úr, mondják az intézményvezetők. Az étkeztetést viszont jó pár család igényli.

Az elmúlt két hétben a 45 bölcsisből egyetlen gyerek sem volt a városi intézményben, mától viszont hárman már kérték az ellátást és további két család jelezte, lehet, hogy napokon belül hozzák a gyereküket bölcsődébe.

– Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az összes szülővel, mindenki igyekszik valahogy megoldani a gyerekek otthon tartását, ha másképp nem megy, akkor családtagok segítségével. Csak olyan családok jelezték egyelőre, hogy igényt tartanak az ellátásra, ahol egy gyerek van. Nyilván, akiknek iskoláskorú gyerekük is van, ott a távoktatás miatt muszáj megoldalni az otthoni felügyeletet – válaszolta kérdésünkre Tompos Mária a városi bölcsőde vezetője.

A város óvodáiban is hasonló a helyzet, alig vannak gyerekek. Arra lehetett számítani, hogy a két hét eltelte után több család lesz, ahol már nem tudják megoldani a gyerekek otthon tartását, hiszen munkába kell járni és elfogynak a szabadságok is, de ez egyelőre nem történt meg.
Az intézményvezetők szerint a betegségtől való félelem miatt a szülők ilyen-olyan kompromisszumokkal, de a végsőkig igyekeznek megoldani az otthoni felügyeletet.

A szakmai munka azonban nem állt le, Facebook csoportokban az óvónők tartják a kapcsolatot a szülőkkel, ötletekkel, tanácsokkal, foglalkoztatási javaslatokkal igyekeznek segíteni – tudtuk meg Kovács Alíztól, az Óvárosi Óvoda vezetőjétől.

Az Óvárosi óvodában 126 gyerek közül csupán ketten veszik igénybe az ellátást, a Tündérkert óvodában 73 gyerekből heten járnak, a Kiserdei óvodába és tagintézményeibe viszont a 161 gyerek közül egy sem jár be.

– Az intézmények csökkentett létszámmal folyamatosan biztosítják az ügyeleti ellátást, igény esetén, külön kis csoportokban tudják fogadni az óvodába érkezőket. A szülőknek egy nappal előbb jelezniük kell, ha szeretnék hozni a gyereküket az óvodába, ez azonban továbbra is csak indokolt esetben ajánlott – így Pungor Éva, a Tündérkert óvoda vezetője.

A gyerekek étkeztetésének biztosítása az önkormányzat feladata, ezt az említett intézményekbe járó gyerekek közül jelenleg összesen 34-en veszik igénybe. A napi egy meleg ételt illetve a tízórait és az uzsonnát tartalmazó csomagot a református általános iskola konyhájáról lehet elvinni, de néhányan ételkiszállítást kérnek, nekik a Szociális Ellátási Központ viszi ki az ételt.

Az önkormányzat továbbra is arra kéri a szülőket, lehetőség szerint a gyerekek maradjanak otthon.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Diótörő

2024-12-22. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Igazgatási szünet

December 23. – január 2. között szünetek az önkormányzati hivatalban az ügyfélfogadás.

Fenyőfák elszállítása

2025-ben is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Krónikás

2024.12.13.

Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!

éljen a REALISTA pesszimizmus

2024.12.04.

Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…

kekec

2024.11.28.

Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Je
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Bahart