A mai naptól működő szűrőponton csak a háziorvos illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott beutalóval rendelkezőket tesztelik. A megyében összesen hét ilyen szűrőpont van, a mentőszolgálat a háziorvosok adatai alapján irányítja a betegeket a megfelelő szűrőpontra.
Minden beutalóval rendelkező megjelenten először gyorstesztet alkalmaznak, ha annak eredménye negatív, akkor a biztonság kedvéért elvégzik a PCR-tesztet is.
– Nagy előrelépés, hogy új szűrőpontot nyithattunk Balatonfüreden, mert a megyében már nehéz volt koordinálni a szűrést. Naponta nyolcvan tesztelést tudunk lebonyolítani a füredi szűrőponton, ennyi végezhető el biztonságosan. Az a tapasztalatunk, hogy az egyes szűrőpontokon megjelentek 30-40 százaléka bizonyul pozitívnak, ez megfelel az országos átlagnak – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Nátrán Albin vezető mentőtiszt.
A Vaszary Villa Honvéd utcai bejárata felől megközelíthető szűrőpont naponta 9-13 óra között működik, mindaddig, amíg koronavírus tesztelésre szükség van. A teszteket a mentőszolgálat munkatársai illetve orvostanhallgatók végzik a teljesen elszeparált, fertőtlenített, a célnak megfelelően berendezett helyiségben.
Azoknak, akik a háziorvosuktól beutalót kaptak koronavírus szűrésre, nincs semmi teendőjük, a mentőszolgálat mindenkit telefonon felhív és egyezteti a szűrés helyét, időpontját. A mozgásukban korlátozottakhoz illetve az állapotuk miatt nehezen közlekedőkhöz továbbra is kimegy a mentőszolgálat és a lakáson végzik el a tesztelést.
Schmidtné Kositzky Anett, a Füredkult ügyvezető igazgatója, kérdésünkre elmondta, a Vaszary Villa jelenleg teljesen üres, így az elszeparált szűrőpontot könnyen ki tudta alakítani a mentőszolgálat.
– Munkatársaink közül többen is jelentkeztek önkéntes munkára, a jövő héttől háziorvosoknak segítünk a megnövekedett adminisztrációs teendők elvégzésében – mondta az igazgató.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben