A város képviselő-testülete ebben az évben is kiválasztotta a Város Borát, amely megjelenik majd a városi rendezvényeken, illetve ezt a bort kapják ajándékba a Balatonfüredre érkező meghívott vendégek is.
Kálmán József, azaz a pécselyi Arias Birtok vezetője, már háromszor nyerte el az év balatonfüredi bortermelője címet, sőt tavaly is ő adta a Város borát.
Ebben az évben öt termelő az Arias Borbirtok, a Szabó és Fia Borpince, a Piffáth Pince, a Zelna Borászat illetve a Koronczai Pincészet versengett a díjért.
Kilenc, a balatonfüredi városi borversenyen aranyérmet nyert, 2022. évjáratú száraz Olaszrizling közül választott a képviselő testület.
A Város Bora bírálata és a szavazás többszöri kóstolás után az alábbiak szerint alakult:
1. Arias Pincészet – Balatonfüredi Olaszrizling 2022
2. Zelna Borászat – Farkókő Olaszrizling 2022
3. Piffáth Pince – Balatonfüredi Olaszrizling
4. Koronczai Pince – Balatonbor 2022
Kálmán József balatonfüredi szüretelésű Olaszrizlingje kóstolható lesz az idei Borheteken, ahol az év füredi bortermelőjeként a pavilonsor első helyét foglalja majd el az Arias.
Érték(ek válsága)
2024.07.27.
Volt régebben itt egy hozzászólás, hogy már rég nem arról szólnak az események, többek közt az Anna-bál, amiről kellene, már…
Bővebben
locsolás
2024.07.26.
Néhány helyen láttam a városban, hogy úgy locsolják a közparkokban a növényeket hogy a leveleiket is zuhanyoztatják. Dicséretes, hogy a…
Bővebben
Molnár
2024.07.26.
Minek ez az egész felhajtás egy héten keresztül? Aztán a bálra 130 ezerért lehet bemenni. Váltani kellene. Jó a hagyomány,…
Bővebben