Megjelent a Michelin Guide francia étteremkalauz idei kiadása, három balatonfüredi hely is szerepel az előkelő listán.
Megjelent a Michelin Guide francia étteremkalauz idei kiadása, három balatonfüredi hely is szerepel az előkelő listán.
Tavalyhoz hasonlóan ebben az évben is felállították a tradíciók karácsonyfáját Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel előtti téren.
Az egy kilométer hosszú folyosóval egybekötött jégpálya, a Zákonyi utcai, a Vitorlás téri, és a Tagore sétányon álló pályákat öleli fel.
Mikulásvonatokkal érkeztek a gyerekek a Huray-villák elé, hogy a hangulatosan feldíszített kertben találkozhassanak a Mikulással.
Megújult a város egyik emblematikus épülete, a századelőn épült Rodostó-villa. Az impozáns villa a jövő év elejétől butikhotelként működik majd.
Irodalmi villásreggelit, azaz gáblit rendeznek a Blaha Étteremben felolvasással, némi zenével, és több fogásos menüvel Krúdy Gyula modorában.
A Piros templom előtti téren Betlehem állítással vette kezdetét a városban az advent. A városban egy hónapon át tartanak az adventi programok.
Elkezdték a Kiserdei Óvoda bontását. A helyén 625 millió forintból egy év alatt egy különleges és látványos óvoda épül.
Advent első hétvégéjén rendezik meg a III. Kékszalag Port adventi vásárt Balatonfüreden. Kézművesek, gasztronómia és vitorlás falu.
A tervek szerint december 6-án újra kinyit a városi jégpálya, a Balaton legnagyobb pályarendszere. Több újdonság várja a vendégeket.
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben