Freund Tamás, az MTA elnöke emlékfát ültetett a Nobel-díjasok ligetében. Füred lesz az első tudománybarát település – jelentette be.
Freund Tamás, az MTA elnöke emlékfát ültetett a Nobel-díjasok ligetében. Füred lesz az első tudománybarát település – jelentette be.
A budapesti, 18 éves Szabó Laurát választották a 200. Anna-bál szépének. A két udvarhölgy Windisch Laura és Zsoldos Laura balatonfürediek.
Július 26-án és 27-én cigányzenekarok muzsikájától lesz hangos a Tagore sétány illetve maga a 200 éves Anna-bál is.
A bicentenáriumát ünneplő Anna-bálba készülő elsőbálozó, balatonfüredi, 18 éves lányoknak szólt a szerenád.
A Magyar Állami Operaház műsorai, éjszakai szerenád, táncszínház, szívhalászat és újdonságként közös ünnep a parton– íme, az Anna Fesztivál kínálata.
A 200. Anna-bál estéjén, július 26-án, a Kisfaludy színpadon, a korabeli bálok világát idéző műsort ad a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.
Az idén 200 éves Anna-bálhoz egy hivatalos illat is társul: az Eau de Tihany legújabb, Tihanyi Visszhang nevet viselő parfümje.
Ismét Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18-20. között 23 galéria részvételével Füred Art Week.
Mintegy ötszáz hajóval, 2400 fős mezőnnyel elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Új rekorddal a Fifty-Fifty a győztes.
Balatonfüreden komoly károkat okozott a hétfői vihar. Személyi sérülés is történt, autókban, épületekben is jelentős kár keletkezett.
Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben