Elkészülte után gyorsan elfoglalta helyét a füredi ábrázolásokon. Nem volt olyan metszet, üvegpohár, vagy más füredi emléktárgy, amelyen a jellegzetes épület ne szerepelt volna. Fruhman Antal tervei alapján készült öt éven át. A klasszicista stílusú, szép térhatású templom főoltárának képét az osztrák Henriette Kärling, a „Krisztus a keresztfán” című képét pedig Vaszary János festette.
A tiszta klasszicista stílusnak megfelelően épített kis templom tükrözi kiváló tervezőjének jó ízlését, tehetségét. Nagyszerű összhangban áll a vele szemben álló Blaha Lujza-házzal, oszlopcsarnokaik révén. Fontos műemléke Fürednek, és az Országos Műemléki Felügyelőség jegyzékében is szerepel.
A füredi Savanyóvízhez járó vendégek már a XVIII. század ötvenes éveitől kezdve kérték, hogy legyen a fürdőtelepen egy kápolna. (A református vallásúak a községbe mehettek, ahol a régi középkori füredi templom (Szent Margit) volt a reformátusok akkori temploma. 1761-ben kezdték el a fürdőtelepen egy kápolna építését a katolikusoknak. A XIX. század közepére ez szűknek bizonyult. Ezért kezdték el 1841-ben a Kerek-templom építését.) A templom tervét Fruhman Antal győri építész készítette, aki alapul vette hozzá a római Pantheon képét, és annak kicsinyített mását építette fel igen tetszetős formában. A munka elég lassan haladhatott, hiszen közel öt évig tartott a kis templom felépítése, mivel elfogyott az építésre szánt pénz, az apátságnak kölcsönt kellett felvennie. A templom tetejére a keresztet csak 1844. december 4-én tette fel Hayek Venczel uradalmi ácsmester. A főoltár képét Kergling Henrietta készítette, aki a nádor udvarában, mint festő tartózkodott. Úgy emlegették, mint Barabás után a Magyarhon legjelesebb művésznőjét, ami nem volt igaz. A kép azt a jelenetet ábrázolja, midőn Jézus Krisztus egy pálmafa árnyékában Jákob kútjánál a szamáriai asszonnyal beszélget. Ez utóbbi modellje a családi feljegyzések szerint Szentgyörgyi Horváth Eleonóra volt. A kútjelenet a savanyúvízforrásra, annak áldásos hasznára utal. A kis templom mellékoltára 1862-ben készült. A kupola alatti négy evangélistát Bucher veszprémi festő festette meg.
A templomot 1846. június 21-én áldotta meg Bresztyenszky Béla tihanyi apát. A szentbeszédet Vezerle Ignác veszprémi teológia tanár mondta. Az ünnepségen részt vett Deák Ferenc is.
1988-ban új orgonát kapott – a régi, elhasználódott harmónium helyett – a templom. Az orgonát Paulusz Frigyes orgonaépítő készítette. A kápolna fennállásának 100-ik évfordulójára kívül és belül megújult a templom.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben