Oldal kiválasztása

Szerző: | 2011-01-17.

Balatonfüred, Óvoda u. 1.
Tel: +36/87/342-795

Istentisztelet:
V: 8.00 istentisztelet a Szívkórházban
V: 9.30 istentisztelet a templomban

 

Bárhonnan közeledünk hajóval Balatonfüred felé, már messziről világít felénk az óváros legmagasabb épülete, az egytornyú „fehér templom”, mert így hívják már több, mint egy évszázada a helyi reformátusok templomát.

A hivatalos műemléki jegyzék szerint klasszicista ízlésben épült 1828-ban. Évtizedekig meghatározó, uralkodó épülete volt az Öreg-hely alatt elterülő résznek. Ma is még igen szép dísze az itt térré kiszélesedő Kossuth Lajos utca végének. A téren, szemben a templommal helyezkedik el az ugyancsak klasszicista stílusban épült volt községháza, amely a múlt században épült. Ma lakóház.
A templomtól nyugatra a Siske és Óvoda utca sarkán ugyancsak egy klasszicista épület emelkedik, egykor takarékpénztár, ma lakóház. Szép tehát a templom környezete is.

Szerencséje volt a gyülekezetnek, hogy olyan lelkész költözött 1800-ban Füredre, aki 41 évig volt itt lelkipásztor és erős akaratával, hitével lehetővé tette, hogy minden erő összefogásával megépüljön az akkori időben az egész Balaton-felvidék legnagyobb református temploma. 1826. augusztus 14-én tették le az új templom alapkövét egy megszüntetett korábbi mészárszék és pálinkáskunyhó helyén. A harangokat a régi haranglábból az új toronyba még 1828- ban felerősítették. Az új templomot 1830. augusztus 1-jén Tóth Ferenc, a dunántúliak híres és tudós püspöke szentelte fel. Az új templom klasszicista stílusban épült, de copf elemeket is hordoz. A nagy felületű homlokzat bőséges teret adott a két stílus szerencsés keverésére és nemes vonalával megragadja még az építészeti stílusokhoz nem értők szemét is. Toronysisakját 1922-ben újították fel a mai formájára. Félköríves, faragott kőkeretes bejáratának copf ajtószárnyai is felkeltik a figyelmet.

A templom jelenlegi ablakai romantikus stílusban utóbb készültek az eredeti klasszicista ablakok helyett. Az épület művészi egységét megbontják. Belépve a templomba, azonnal megragadja a szemlélőt a hatalmas csarnok, amely a hófehérre meszelt falaival, egyszerűségében is áhítatra késztet. A boltozat nem egységes, ritmusát felbontják, de nem rontják a fapilléreken ülő, félköríves boltozathevederek. A déli és a nyugati oldalon egy-egy karzat látható, a belső teret északról nagyméretű karzat kialakítása igen hasonlít a tihanyi apátsági temploméhoz, dr. Uzsoki András feltételezi annak előképként való felhasználását. A templomnak még a nyugati oldalán is van egy kőkeretes oldalbejárata. Mögötte épült fel 1982-ben az új emeletes lelkészház, amelynek földszintjén gyülekezeti terem és iroda van, emeletén pedig a lelkész lakása.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Agora

  • aggódó lakótelepiek2024-04-22 11.58AgoraA Köztársaság utcai lakótelep lakói közül nagyon sokan, és nagyon aggódva figyeljük, ami az utolsó ház és a Kéki patak
  • Öreghegyi nyugdijas2024-04-21 19.22AgoraTisztelt Somogyi úr, az öreghegyiek nevében köszönöm a gyors intézkedést!
  • elkeseredett nyugdíjasok2024-04-21 14.46AgoraT. Probio (?) nem tudom, ki a pontos címzett. A Közt. úti lakótelep északi vonulatában, ahol az iskola, óvoda és

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004