Kiemelt kormányzati figyelmet kap a Balaton az Új Széchenyi Tervben, hangsúlyozta dr. Bóka István elnök a Balaton Fejlesztési Tanács siófoki rendkívüli ülésén. 2011 és 2013 között hatmilliárd forint uniós forrás jut majd turizmusra, ezért a jövő évtől hazai forrás kiegészítést javasolt a Tanács.
Az Új Széchenyi Tervben alprogramként szerepel a tó és térsége. A tanács már el is készítette az ötéves középtávú fejlesztési programját. A javaslatok között szerepelnek nagy ívű turisztikai attrakciók és a szálláshelyek fejlesztése a tónál. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium márciustól indítja útjára az infrastruktúra fejlesztését célzó programot, de tavasszal a turisztikai pályázatok is megjelennek.
Az ülésen, ahol elfogadták a kistelepülések szennyvízkezelésére kiírt pályázatok szövegét, dr. Gruber Attila országgyűlési képviselő a Sió-zsilip romló állapotára hívta fel a figyelmet. A hajózó kapu már használhatatlan, de a vízleeresztő főzsilipet is megnyomta a Balaton déli irányban, mondta Gruber Attila. A Balaton Fejlesztési Tanács a Balatoni Vízügyi Kirendeltséghez fordul, hogy felhívják a figyelmet a zsilip állapotára, hangzott el a legutóbbi, Siófokon rendezett ülésen.
Időközben Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség szakaszmérnöke úgy nyilatkozott: figyelemmel kísérik a zsilip állapotát, mérik az elmozdulás mértékét, ami természetes kilendülés. Nem csak egy irányban tapasztalható és maximum néhány tízmilliméternyi. Nem dől tehát a zsilip déli irányban, – fogalmazott a mérnök.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben