Ellesett pillanatok, hangulatképek. Üres gangok, grimaszoló arc, szobrok kimetszett részletei. Szinte naplószerűen rögzített, egy-egy fényképkockába sűrített mozgás, vagy ahogy az alkotó mondja „az itt és a most” megörökítése. Fehér Katalin fotográfus kiállítása a Vaszary Villában.
A tárlaton az alkotó Olaszországban töltött 2010-es utazása során, elsősorban Rómában és környékén készített felvételei láthatók. A tíz napos úton rögzített fényképekből az alkotó a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködve készített válogatást: a 26 fotográfiát felölelő kiállítás ikonikus helyszíneket, jellegzetes karaktereket és ellesett mozzanatokat mutat be, amely most a Vaszary Villában látható.
– Nem volt előre eldöntött koncepcióm, csak annyit tudtam, hogy fényképezni megyek. Az élő környezetet, a megismételhetetlen, az itt és most pillanatokat akartam megörökíteni, minél közelebb jutni a hétköznapi valósághoz. Rómában volt olyan nap, amikor nem is vittem magammal fényképezőgépet, csak figyeltem s hagytam, hogy hasson rám a város. Emberközpontú képeket készítettem, olyanokat, amik számomra önálló történetek – válaszolta érdeklődésünkre Fehér Katalin, aki alkotó tevékenysége mellett elméleti szakemberként, újmédia-kutatóként dolgozik.
– Ezen az elmélet és gyakorlat összetettségen nem is szeretnék változtatni. Alkotó vagyok, fotográfus, de szeretem tudni és érteni, mi miért és hogyan működik. Az olaszországi képeim dokumentarista felvételek, hangulatközpontú képek. A másik műfajom a kísérleti fotó: készítek előre megkonstruált képeket is, egy-egy kérdés felvetéséhez, gondolatok megfogalmazásához.
Az olasz sorozatból a kedvenc képem az, amelyiken egy restaurátor épp egy Caravaggio festményen dolgozik. Egészen közel kerültem a munkához, szokatlanul közel. A restaurátor – látva kitartásomat – beengedett az elkerített munkatérbe, s lehetővé tette, hogy egészen közelről képeket készítsek, s közben mesélt a festmény kultúrtörténeti hátteréről is – fogalmazott Fehér Katalin, aki, mivel testvére itt él, rendszeres látogató Füreden, és nagyon vonzódik a városhoz.
A tárlat megnyitója szeptember 9-én, pénteken lesz. Részletek itt.
A Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyhez kapcsolódó, 26 képből álló Italy 2010 című kiállítás szeptember 14-ig, keddtől-vasárnapig 10-18 óra között látogatható.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben