Jubileumi emlékhangversenyt rendeznek a felújított zeneiskola dísztermében. A városközpont rehabilitációja program keretében megvalósuló koncerten az ország egyik legelismertebb zongoraművésze, a Liszt-, Kossuth-, és Prima Primissima díjas Bogányi Gergely lép fel.
Ferencsik János születésének 105. évfordulója valamint a híres karmester nevét viselő zeneiskola alapításának harmincéves jubileuma alkalmából rendezett koncerten Chopin és Liszt műveit szólaltatja meg a megyei kötődésű zongoraművész.
– Azt szeretnénk, hogy a szépen felújított zeneiskolát ne csak a diákok használják, a tanítási órákon kívül is élettel teljen meg az épület. Új, kiváló minőségű zongorája van az iskolának ezért bátran hívtuk meg Bogányi Gergelyt a jubileumi koncertünkre, amire ezúttal díjtalan lesz a belépés. Terveink szerint ezen kívül is rendszeresen szervezünk majd a 140 fő befogadására alkalmas dísztermünkbe kamarakoncerteket, de a zenei rendezvények mellett könyvbemutatóknak, kiállításoknak is helyet adunk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére a Ferencsik János Zeneiskola igazgatója.
– Bogányi Gergely hazánk egyik legelismertebb zongoraművésze, nagy öröm, hogy nálunk lép fel. Kötődik is a megyéhez, sőt tavaly nyáron egy versenyre készülve több napon át gyakorolt itt nálunk a zeneiskolában – tette hozzá Csincsi Ferenc.
A január 7-én, 18 órakor kezdődő koncert részletei itt.
A füredi esten a Chopin lovagjának is nevezett zongoraművész Liszt darabjai mellett a lengyel zeneszerző műveit szólaltatja meg. (Bogányi Gergely 2002-ben egy finn koncertsorozat alkalmából eljátszotta Chopin összes művét. A nagy feltűnést keltő turné után a Finn Köztársaság elnöke Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztjével jutalmazta a zongoraművészt. )
– Számomra teljesen egyértelmű és természetes volt, hogy eljátszom a teljes Chopin-életművet. Ha az ember zongorázni tanul, előbb-utóbb találkozik Chopinnel. Mondhatnám, hogy megkerülhetetlen, de nem is akarjuk megkerülni, mert szeretjük. Mi is, a hallgatóság is. Talán 19 éves korom körül csodálkoztam rá igazán, hogy milyen gyönyörű alkotásokat írt, akkor döntöttem el, hogy az összes művét eljátszom. Tízévesen már zongoráztam kisebb Chopin-műveket, sőt az F-dúr balladát is, a kamaszok érzelemvilágának teljes komolyságával. …Ezek az opusok egymást támogatják, annak ellenére, hogy ebből a 205 zongoraműből mindegyik teljesen más. Minél több Chopint játszik az ember, annál inkább képes átélni ennek a rendkívüli érzékenységgel megáldott, vagy éppen megvert embernek a lelki gazdagságát – olvasható a művész honlapján.
A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!
balatonfured.hu
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben