Június 10-én immár hetedik alkalommal ad otthont a város a Triatlon Tour- versenynek. Újdonság, hogy idén Balaton-felvidéki körversennyé bővül a rendezvény, amelyen várhatóan rajthoz állnak majd a legjobb hazai triatlonosok. Látványos verseny, profik, amatőrök és szemlélődők együtt.
Az évek óta nagy érdeklődés mellett zajló hagyományos versenyhez ezúttal két új viadalt kapcsolnak. Az első felvonás a jövő hétvégén, Káptalantótiban megrendezendő duatlon-, míg a záró esemény pedig az augusztus 25-én Ábrahámhegyen tartandó triatlonverseny lesz. A júniusi balatonfüredi futam, amely a Triatlon Tour idei második állomása, a profik számára egyúttal rövidtávú országos bajnokságnak is számít.
A füredi versenyen évről évre egyre többen vesznek részt, a Triatlon Tour az elmúlt években igazi tömegrendezvénnyé vált, ezért a sportág szövetsége ezúttal váltó jellegű bajnokságot hirdet magyar cégek számára. A háromfős csapatok tagjai, hasonlóan a profi versenyzőkhöz, teljesítenék az úszás, futás és kerékpáros távokat. Bóka István polgármester a sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzatokat illetve Balatonfüred testvérvárosainak képviselőit arra ösztönzi majd, hogy indítsanak csapatokat a rendezvényen.
Forrás: MTI
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben