Második világháborús repeszgránátot találtak egy építkezésen csütörtökön Füreden, emiatt kiürítették a környéket, a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Széchényi Ferenc Tagintézményében néhány diáknak félbe kellett hagynia érettségi vizsgáját.
Ferenczi Tímea a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az Arácsi úton zajló építkezés során bukkantak rá a repeszgránátra a munkások reggel 8 óra körül. A rendőrség lezárta a területet, és értesítette a Magyar Honvédség tűzszerész szolgálatát. A mentesítés idejére 32 lakónak, a közeli szakközépiskolából pedig 400 diáknak – köztük 8-10 érettségizőnek – és 50 felnőttnek kellett elhagynia a területet. A tűzszerészek elszállították a gránátot, a terület átvizsgálták.
Két lehetőség közül választhatnak a gránát miatt kiürített iskola érettségizői, akik éppen a mezőgazdasági alapismeretekből tettek írásbeli vizsgát. Vagy két szóbeli vizsgát tesznek, vagy egy másik időpontban egy másik tesztlapot töltenek ki. A diákok még fontolgatják a döntésüket.
balatonfured.hu
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben