Kulturális és turisztikai együttműködési megállapodást kötött a város Váccal. Mindkét település részéről eltökélt szándék, hogy a partnerséget valós tartalommal töltsék meg.
A Jókai Napok keretében aláírt megállapodás szerint ebben az évben a két település közösen pályázik több hazai és európai programra, emellett, ha alkalom adódik, együttesen jelennek meg bel- és külföldi idegenforgalmi vásárokon, bemutatókon és fesztiválokon valamint együttműködnek a nyári, kiemelt kulturális és idegenforgalmi programok kialakításában.
Vác városa bekapcsolódik több füredi rendezvénybe, a Jókai Napok, az Anna-bál, a Könyv-Bor-Jazz fesztivál, a Művészeti Fesztivál, a Quasimodo Költőverseny és a Magyar Nyelv Napja alkalmával is találkozhatunk majd a Balaton parton a várost képviselő delegációval illetve fellépő művészekkel. Balatonfüred is csatlakozik több váci rendezvényhez, bemutatkozhat a XXIV. Váci Világi Vigalom programon, szerepet vállal irodalmi műsorokban, művészeti, zenei, képzőművészeti együttesei pedig vendégszerepelnek majd a Duna-parti városban.
– Egy ilyen megállapodásnak csak akkor van értelme, ha túlmutat a hivatalos szinten és valóban élő kapcsolat alakul ki a két város között. Mi eddigi partnervárosainkkal is arra törekedtünk, hogy az együttműködés nem csak egyetlen évre szóljon, így lesz ez Váccal is. Invitáljuk őket a legfontosabb rendezvényeinkre és megköszönjük, ha Balatonfüred is megmutathatja magát a Dunakanyar egyik meghatározó településén – fogalmazott Bóka István polgármester, az Anna Grand Hotelben tartott ünnepségen.
Fördős Attila Vác polgármestere a gálaesten kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek a kultúra megőrzésére és ápolására, a két várost összefűzi az idegenforgalom, a kulturális turizmus, és a művészetek szeretete. – Kiállunk a kultúra mellett akárcsak Balatonfüred, hasonlóan a Balaton-parti városhoz mi is színházat alapítottunk. Nagy megtiszteltetés számunkra ez az együttműködés, bízom benne, hogy tartalommal tudjuk megtölteni – mondta a városvezető, aki külön felhívta a figyelmet Sajdik Ferenc hamarosan nyíló tárlatára.
A gálaesten fellépett Nagy Ildikó zongoraművész, Dónusz Katalin énekművész, Módri Györgyi színművész és Bánó Tamás gitárművész.
balatonfured.hu
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben