A világverseny második napján, vasárnap is rengetegen voltak kíváncsiak az úszókra. Tele volt a sétány, a móló, akik nem fértek fel a lelátókra, azok a kivetítőkön követték az eseményeket.
Megteltek a lelátók, sokan a helyszínen akartak jegyet váltani, de azok már reggelre elfogytak, így csak a későbbi napokra lehetett belépőt kapni. A sétány és a Vitorlás tér is megtelt, többen a mólószárról igyekeztek belesni a versenyre.
Többen a Kisfaludy színpadon elhelyezett ledfalon kísérték figyelemmel a versenyt, voltak, akik inkább a vízre telepített kivetítőket lesték a rácsokon keresztül.
Úgy tűnik sokan választották a grasszálással egybekötött szurkolást a strandolás helyett, hiszen folyamatosan hömpölygött a tömeg a móló és az Esterházy strand között. Egyaránt népszerűek voltak a lovasrendőrök, a tömegben sétáló vizes vébé kabalafigurák és persze a Hello Hungary felirat a Vitorlás téren, ahol majdnem mindenki megállt egy fotóra.
Fotógaléria, katt a kis képre.
Ezúttal 62 női versenyző ugrott a Balatonba, köztük Olasz Anna és Sömenek Katalin, hogy leússza a tíz kilométert. A nézői tribünnél minden egyes fordulónál nagy ováció fogadta az úszókat, többen különböző utasításokat is bekiabáltak a versenyzőknek, persze ebből aligha hallottak bármit is. A több, mint kétórás verseny komoly fizikai és mentális próbatétel volt, néhány versenyző, edzője vállán sírta ki magát.
Végül a címvédő francia Aurélie Muller győzött a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres versenyében, Olasz Anna nyolcadik lett, Sömenek Katalin a 27.
– Tartottam magam az előzetes tervekhez, jól koncentráltam, elégedett vagyok a nyolcadik hellyel – summázta a versenyt Olasz Anna.
balatonfured.hu
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben