Oldal kiválasztása

Elhunyt a történész

Szerző: | 2017-10-09.

Lichtneckert András több fontos helytörténeti könyvet írt Füredről.

Dr. Lichtneckert Andrást, a Veszprém Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosát, 66 éves korában váratlanul érte a halál.

1977-től egészen 2011-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa volt, idővel főlevéltárosa. Hosszú pályafutása alatt óriási munkabírással dolgozott, Balaton-felvidéki származása választott kutatási témáiban is meghatározó szerepet játszott. Első önálló könyve is ebben a témában jelent meg 1990-ben. Megírta, az azóta is hivatkozási alapnak számító Balatonfüred-Csopaki borvidék történetét.

Az 1990-es évek második felében a Balaton-felvidék településtörténetének kutatásával foglalkozott, szerkesztésében több jelentős helytörténeti könyv jelent meg Balatonfüredről. 2008-ban régi, kedves témájához visszatérve a balatonarácsi szőlőhegy történetéből írott értekezésével szerzett doktori (PhD) fokozatot.

A Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület tagjaként rendszeresen publikált a Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában megjelenő könyvsorozatban, valamint a Füredi Históriában és a Balatonfüredi Naplóban. Tanulmányaiban és monográfiáiban megírta a füredi fürdő eddig legalaposabban feltárt történetét, amely nem csupán korrigált néhány korábbi tévedést, és addig ismeretlen új adatokkal bővítette az ismereteket, hanem feltárta a fürdő nemzetközi kapcsolatait is. Eredményeinek köszönhetően ma pontosan meghatározható Balatonfüred helye az európai fürdőkultúrában.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal

2025.05.14.

Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart