Agora

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést, a rágalmazást. Kérjük, hozzászólásában tegyen így Ön is! Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására is, amelyek valamilyen faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, illetve durva kifejezéseket vagy személyes adatokat tartalmaznak. A kulturáltan megfogalmazott, jobb esetben érvekkel alátámasztott kritikáknak helyet adunk, külön örülünk, ha mindezt nevével együtt vállalja a komment író. A vádaskodó, indulatos és személyeskedő hozzászólásokat azonban nem közöljük.

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

2 624 Hozzászólások
  1. Közlekedő írta

    2023. május 25-én délelőtt fél 11 táján biciklivel tekertem a Tagore-sétány melletti kerékpárúton. Összesen 9 autót számoltam össze, mindegyik a kerékpárút és a sétány közötti, gyöngykavicsos területen parkolt. Nem, nem a Probió munkajárművei voltak, a többségük magántulajdonú személygépkocsi, bár kisteherautó is akadt köztük. Ők az egyenlőbbek az egyenlők között?
    Még valami: a felső úton Arácstól Csopak felé korábban végig 40 km/óra volt a megengedett sebesség, most Csopakon ezt 30-ra csökkentették. Zseniális ötlet volt, gratulálok! Valójában jobb lett volna 20-ra csökkenteni, nem? Akkor már a bringásokat is lehetne büntetni. Az más kérdés, hogy nem láttam még autót, aki a 30-at betartotta volna. Én sem.
    Mire jó ez az egész?

  2. szemlélődő írta

    Mindenkinek szép napot! Nem szeretek senki dolgába belebeszélni, de a városban a Vasút utcán / lehet nem ez a neve/ napok óta folyik a víz. Nem néztem alaposan, mert csak autóval járok arra, de szaga nem érezhető. Ha csőtörés, még idén kellene tenni valamit, mert beszélni már elég sokan tudnak a bolygó megmentéséről.

  3. àllatvédelem Roast Pork írta

    ugy tudom, hogy egy szigoru állatvédelmi törvény van érvényben. Az a kérdésem hogy a törvény betartását ki és hogyan ellenörzi. Mégis ugy néz ki, hogy csak a kutyákra meg a macskákra vonatkozik a védelem. Szerintem ennek a védelemnek minden állatfajra egyformán kellene vonatkoznia. A szomszédom a napokban azzal dicsekedett, hogy 3 madarat meg 4 gyikot hozzot neki a macskája. Megkértem a szomszédot, hogy zárja be a macskát, mert most költenek a madarak, elöjöttek a gyikok a kertben.Természetesen elküldött melegebb éghajlatra, mint ez magyaroszágon szokás, ha egy visszáságra hivja fel az ember a figyelmet. Naponta többször is el kell zavarnom a szomszéd macskáját mert a sövényben fészkelö rozsdafarkut vadássza. Ausztriaban ebben az idöszakban nem szabad a macskákat a szabadba engedni, a sövényekt nyirni stb.

    1. Macskatartás írta

      Értelmes macskatulajdonos a macskájára egész évben olyan nyakörvet rak, ami csilingel, ha a macska mozog. Így nem tud lopakodva madarakra, gyíkokra vadászni. Fontos megjegyezni, hogy a ház körüli állatok közül a macska az egyetlen, amit akárhogy etetnek, akkor is megöli a madarakat, gyíkokat. Figyelembe véve azt, hogy a macskát eteti a gazdája, elég kiegyenlítetlen a küzdelem a vadon élő és táplálékukat ott beszerző állatok között. A másik, hogy a macskatartók nagyobbik része nem foglalkozik a macskaalom kérdésével. Nem raknak ki almot a macskának, ezért az elvégzi a dolgát máshol. Mondjuk a szomszéd virágoskertjében. Ez a két ok lehet az inspirációja annak a kedves lakosnak, aki a faluban mérgezi a macskákat. Így már nem csak a macska hanyagul elkapart ürülékét, az általa megfogott és ott hagyott gyíkot kell eltakarítanom, idén már a szomszéd megdöglött macskáját is eltemethettem. Felelős állattartás ugye, mi meg viseljük a következményét.

      1. Macska-jaj írta

        Ha én macska lennék, bizonyára megőrülnék egy olyan nyakörv viselésétől, ami minden mozdulatomnál csilingel. Vajon egy macska hogy tudja ezt hosszú távon elviselni? Még meg sem lehet magyarázni neki. Ez nem állatkínzás? Amúgy egyetértek azzal, amit írt.

  4. halas írta

    Örömmel látom, hogy lehántották az ideológiát a hal és borünnepről. Ez így egészséges! Már csak balatoni halnak kellene lennie mert ugye azt nem lehet kapni itt a Balatonnál.

  5. Névtelen írta

    Az utóbbi időben -sajnos – különböző megbetegedéseim miatt több izben kellett igénybe vennem az állami egészségügy különböző szolgáltatásait. Meg kell mondanom, hogy kivétel nélkül mindenütt a legnagyobb udvariassággal és kitünő szakmai szinvonalon láttak el. Fel sem merül bennem, hogy magánklinikára menjek.
    Egy idős régi füredi

    1. egészségügy írta

      Ez lenne a normális. Sajnos a mi tapasztalatunk más. Amikor elmentem egy viszonylag komolyabb tünettel a háziorvoshoz, azonnal a magánegészségügyet ajánlotta, fel sem merült az állami, mert nem lett volna idő kivárni azt, mire sorra kerülök. Szomorú. Ugyanez történt a barátommal is. Szemproblémája van, 8! hónap múlva tudnák fogadni a kórházban. Nem volt választási lehetősége, elment magánúton.

    2. Én is füredi írta

      …én meg egy „kis” váll fájással kerestem fel a reumatológiát. Kaptam MR beutalót… majd naivan gondoltam hogy akkor kérek és kapok is „normális” időpontot. Veszprém Kórházt kerestem. Másnap vissza is hivtak… November 04!!!… Ja és 2024… Na ennyit az állami egészségügyről.

  6. klinika írta

    Jó hogy van magánklinika, mert az állami egészségügy gyakorlatilag megszűnt, csak az a bökkenő hogy a fizetésünkből nem tudjuk kifizetni a klinika árait. Ha itt valaki megbetegszik, akkor annyi, ha kórházba kerül azért, ha nem akkor meg anyagilag roppan össze.

    1. huncut írta

      Csak egy pici kérdésem lenne. Akkor mire fizetjük illetve vonják le a TB-t ?

  7. maxwell írta

    Kár, hogy ide jutott a magyar társadalom. Senki nem hisz senkinek. Azt sem hisszük el, hogy az uniós beruházásoknál nem lehet csalni, csúsztatni. Nem hiszünk már sem a pénzembereknek, sem a politikusoknak, sem a sajtónak, amelyik vagy vállaltan jobbos vagy vállaltan ellenzéki. Ja és ha kiderül az igazság, hogy valami csak rágalom vagy félinformáció volt, az már senkit nem érdekel, nincs helyesbítés, nincs következmény, rágjuk a következő csontot. Hőbörgünk tovább, keltjük a hangulatot. Lehangoló.

    1. Szkeptikus írta

      Nem lehangoló, annál sokkal rosszabb. Katasztrófa. De miért történt? Négy(!!) kétharmad egymás után… Ezt ki szavazta meg? Érdekes, bárkit megkérdezek, ő nem. Akkor kicsoda? (Az meg egy külön téma, hogy 50% alatti eredménnyel is lehet kétharmadot produkálni. Ügyes…)

      1. magyar társadalom írta

        Meglep (de pozitív értelemben), hogy megjelent Szkeptikus kommentje, mert politikai hangulatú, ugyanakkor örülök neki, hogy megjelent, mert (teljesen egyetértek vele és mert) hozzátartozik a szólás és véleménynyilvánítás szabadságához (főleg, ha és hogy igaz). Meglátjuk, az én kommentem megjelenik-e. Szkeptikus azt kérdezi „Miért történt?” A válasz sajnos nagyon egyszerű és mégis bonyolult (mert változtatni rajta bonyolult, sőt, túl sokszor lehetetlen): emberi hülyeség – tisztelet a nagyon kevés kivételnek, akik sajnos egyszerűen nem látszódnak (ki) a tömegből…

  8. nincs már anyanyelv oktatás? írta

    Egy hete vettünk észre egy táblát a Kisfaludy strand főbejáratánál, de biztosan már régóta ott van: a közművilágítás 23-kor lekapcsolásra kerül. Borzalom! Szegény Petőfi forog a sírjában. Ez magyarul így van: a közművilágítást 23 órakor lekapcsolják. A szövegíró valószínűleg Dél -Grönlandon járt (vagy ott sem) iskolába. De ez máshol sem ritkaság, sajnos.

  9. láss, ne csak nézz írta

    Tegnap lent voltunk a Kisfaludyn, vendégekkel, már volt nyitott büfé, végignéztük az árakat, legalább kétszer, csuklottunk egy sort, egymásra néztünk, és megállapítottuk, hogy már nem is vagyunk éhesek és továbbmentünk. És ez így is marad valószínűleg ebben a szezonban is. Mint tavaly. Hát így is lehet spórolni és karcsúnak maradni. Facit: mindennek legalább 2 oldala van. A strand maga az szép, rendes, csak a Koloska-torkolat ne lenne olyan ronda piszkos és büdös. Miért ez a szépséghiba? Kár……Valaki azt mondta, hogy egy egyszerű tisztogatás ott már nem elég, egy csomó talajt is ki kéne emelni és új földdel feltölteni, vagy majd a patak tölti fel? Ez most talán a Probio dolga lenne, vagy több illetékes is van?

    1. Szkeptikus írta

      Az ön által említett büfések nyilván nem néznek tv-híradót, mert hogy ott bemondták: a Balaton mellett a szolgáltatások árát max. 10-15%-al emelték…

  10. Névtelen írta

    Van egy városi free wifi a mólótól a polgármesteri hivatalig,ami nagyon jó főleg,ha használni is lehetne.Egy percig működik iszonyú lassan azután 10 perc semmi,talán lehetne erősíteni gy a szezon elején még.

  11. Malomvölgyben kiránduló központ írta

    Szeretném megkérdezni miért hanyagolja el a város a Malomvölgyben a kirándulóhelyet. Gyönyörű környezet, kiépítve sütögetőhelyekkel, pihenővel, patakkal, amiben újra csörgedezik a víz is. Sokan jönnek túrázni, de sajnos még a szemetgyűjtő konténert sem tették már ki a tavalyi évben. Igazán kár érte, mert szerintem lenne rá igény. Még az útjelző táblát is letörték a Koczor pincét jelző tábla mellől.
    Felmerült bennem, hogy netán zavarja a Villa Vitae illusztris vendégeit?
    Jó lenne, ha nem tékozolnánk el az eddig megszerzett örökségeinket, nem mindenki szereti a pihenését a parti sétányon butikok kavalkádjában tölteni.

    1. Sétáló írta

      Ez azért is fontos lenne, mert a népszerű Koloska-völgyben a forrás csontszáraz, ennélfogva a patakmeder is teljesen kiszáradt. Sírnivaló látvány! A Villa Vitae vendégeivel kapcsolatos megjegyzésével meg, érzésem szerint, viperafészekbe nyúlt…

  12. másik füredi írta

    Még egy sportcsarnok, hurrá! A pedagógusok meg éhbérért dolgoznak. (Tudom, most jönnek az okostojások, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, pedig van.) Remélem, ezek után megszüntetik a Kiserdőben azt az ocsmány, környezetromboló, fölfújt szörnyeteget!

    1. Molnár írta

      Eltalálta! Az ég világon semmi köze a kettőnek egymáshoz, ezt hívják demagógiának. Ugyanakkor abban teljesen igaza van, hogy vérlázító a pedagógusok és sok más dolgozói kör bére Magyarországon. Szégyen, hogy a tanároknak mellékállásokat kell vállalniuk azért, hogy megéljenek.

      1. másik füredi írta

        Lehet, hogy ön demagógiának nevezi, én meg azt mondom, hogy ez a szomorú valóság.

    2. Sportcsarnok és... írta

      A kettőnek bőven van köze egymáshoz, csak ennek felismeréséhez és megértéséhez kell „némi” intelligencia, abból meg nincs túl sok már egy ideje, illetve ott van a legkevesebb, ahol a legtöbbre lenne szükség… És az szinte majdnem „hagyján”, hogy sportcsarnok, de miből lesz még egy már megint? 4 csillagos szállodából! Erre már tényleg csak olyat tudnék írni, ami itt biztosan nem jelenne meg…

      1. sokadik füredi írta

        Lehet, hogy itt arról van szó, hogy ha valami megépült, akkor az a baj, ha pedig nem épül valami, akkor az a baj? Lényeg a balhé, meg a hangulatkeltés? Eléggé primitív hozzáállás.

        1. Sokadik füredinek írta

          Ha megnézi, elolvassa még egyszer a kommenteket, látni fogja, hogy egyik sem általánosít, hogy „valami” megépül, „valami” pedig nem, hanem konkrétan megneveznek épületeket. Így kérem, ön se általánosítson. Se a komment tartalmáról, se a kommentelőről. Legalábbis ebben a konkrét esetben ne.

    3. Teniszütő írta

      Ebben a sátorban több mint 100 ember játszott a télen, a sátor a sportkör tulajdona nem az önkormányzaté.

      1. Sétáló írta

        Attól még ocsmány és környezetromboló. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Az a több mint 100 ember meg menjen ezentúl az új sportcsarnokba. Azért épült, nem?

  13. Sétálgató írta

    Vajon Húsvét hétvégére megnyitják a Brázay-parkot?

    1. Szkeptikus írta

      Nem! Ezt azért írom ilyen határozottan, mert már húsvét után vagyunk. Le van kerítve és ki vannak téve a táblák: Építési terület! Idegeneknek belépni tilos! Ennek ellenére egy „felelősségteljes” apuka békésen ücsörgött az építési terület egyik padján (természetesen a telefonját nyomkodva), míg két kis nebulója az ott fölállított – és ki tudja, még milyen állapotban lévő – játékokon mászkált… No comment!

      1. Grüezi Geza írta

        A kutya rugja meg! Remelem sisak volt rajtuk!

      2. Sétálgató írta

        Ja, építési terület… Fél éve nem dolgozik ott senki! Legalább a tavaly augusztusban rohamtempóban kiültetett, és azzal a lendülettel ki is égett, illetve a vízgyűjtőkben a télen kirohadt növényeket pótolnák! Reméljük erre készülnek és ezért van még zárva a terület! Egyébként nagyon szép és hasznos dolog lesz! Azt hiszem a gyermekek nagyon örülnek majd a homokozónak, vízjátéknak, hintának és mini kalandparknak. Mondjuk nekem hiányzik a nagyobb gyerekek játékát szolgáló létesítmény, például egy ping-pong asztal. A lakótelepi játszótér beruházás ebből a szempontból jobban át lett gondolva. Mondjuk ez nem játszótér, hanem egy park, de a tizen- és huszonéves “gyerekekre” is gondolni kellene! Sajnos a Kisfaludy strandon későn teszik ki és korán veszik be a ping-pong asztalokat, így jóformán csak strandszezonban használhatók. Célszerű lenne valamelyik helyszínre egy egész évben elérhető asztalt kihelyezni.

      3. Szomorú írta

        Ugyanakkor a lekerített területen már hónapok óta nem látni szorgos munkálkodást. Vagyis ki tudja mi folyik ott.

  14. Rend-őrei akik szolgálnak és védenek ! írta

    Minap megszokásból és figyelmetlenségből közlekedtem. Elkövettem egy szabálytalankodást. Utánam jöttek és megállítottak , felhívták a figyelmem mit vétettem de nem büntettek meg, egy szóbeli figyelmeztetéssel megúsztam. ! Van ilyen is pedig nem ismertük egymást, köszönöm !

  15. Szkeptikus kommentje írta

    Valahogy megint nincs „Válasz” gomb Szkeptikus kommentje alatt, így újat kezdek. Sajnos rátapintott a szomorú valóságra. Ami mindent eldönt. Pénz. Láthatóan teljesen mindegy, hogy a fürediek mit szeretnének, Füreden már csak a turista számít. Mert senki ne mondja, hogy bármelyik füredi pont megint egy konferenciaközpontra vágyott volna, akár a szóban forgó helyre, akár máshova – kivéve, természetesen, akinek ez anyagi hasznot hoz; a többi füredi meg kit érdekel. Ez megint nem a füredieket szolgálja, mert most előre megmondom, a befolyó pénzből újabb turisztikai fejlesztés lesz és nem parkosítás, amely inkább szolgálná végre a füredieket is – nyilván a konferenciaközpont helyére is azért nem fák, növények stb. kerültek, mert hát az kinek-minek-és ugyan miért?

    1. Őslakos írta

      Mondjuk az úthálózatra is lehetne bőven költeni – de hadd ne soroljam tovább, mindenki tud ezer példát a saját környezetéből. Szomorú ez így, mégsem teszünk ellene semmit, én is csak bégetek a többiekkel együtt. Én egyébként a vasút alatt azonnali hatállyal megszüntetnék minden építkezést (kivéve természetesen a megkezdetteket), és csak a műemléki felújításokat engedélyezném. Tudom, már a gondolat fölvetése miatt sokan szívesen likvidálnának, elsősorban azok, akik a leghangosabbak.

  16. Szarka probléma a Tagorén írta

    A Tagore fáin rengeteg a szarkafészek. Egy fán 15 fészket is megszámoltam és nagyon sok fa van. Több száz madár fog napot látni. Tegyenek esernyöket a sétány alá mert már nem lehet sétálni a fák alatt.

    1. Szarkák írta

      Úristen, hogy ezt is hányszor és hányan megírták, és ahogy más problémával kapcsolatban is, itt is volt, aki konkrét ötletet írt, hogy hogyan lehetne segíteni, ne adj Isten, akár meg is oldani a problémát. És itt is mégis, mégsem semmi… Érdekes, ez nem szolgálná a füredieknél fontosabb turisták érdekeit is? Nem tudom nem hozzátenni, hogy nagyon úgy látszik, hogy a probléma konkrétan, szó szerint le van …va.

      1. Ornitológus írta

        Az angol Parlament épületének tetejét galambok szennyezték, károsították. A rendrakás után egy solymászt foglalkoztat a Parlament. Azóta elkerülik a helyet a galambok. Talán érdemes lenne egy városi solymászt felvenni.

    2. Ornitológus írta

      Varnyú lesz az a szarka:-)

      1. Madarak írta

        Köszönöm az ornitológiai segítséget, de sajnos ettől nem oldódik meg a probléma, pedig milyen jó lenne, ha csak a helyes megnevezésen múlna.

        1. füredi emberbarát írta

          Pár napja a Kéki pataktól olyan 20 m-re találtam 2 döglött varjút, furcsa volt az egész, jobban megnéztem őket, valószínűleg légpuskával lőtték le őket. Ha a városvezetés továbbra sem tesz semmit ez ügyben, akkor némely füredi lakosok veszik kézbe a dolgot. Sok sikert nekik.

          1. Lelőtt varjak írta

            Még ha esetleg durvának is tűnik, mert hogy megöltek állatokat, mégis azt mondom, hogy igazuk van. Ahogy fentebb írják, ez is egy olyan téma, ami rendszeresen visszatér a fórumon, mégsem oldották, oldják meg az „illetékesek”. Így viszont akkor egyrészt senki se csodálkozzon, vagy háborodjon fel, ha egyeseknek jogosan elfogy, elfogyott a türelme és „Magad, Uram, ha szolgád (illetve „illetékesed”) nincs”, másrészt igazat adok nekik. Nagyon sok szép szó „elhangzott” már itt, láthatóan nem volt elég, hát akkor majd elég lesz a légpuska.

          2. varjak írta

            Csakhogy a varjú védett állat, lelövése törvénysértés. Erre buzdítani másokat pedig nem túl szerencsés. Gond, hogy a legforgalmasabb városi sétányt választották ki maguknak a varjak, de ettől még illegális eszközökhöz nem nyúlhatunk, egy önkormányzat meg pláne. Nehéz kérdés ez, nem azért nem tettek semmit, mert nem érdekli a várost a kérdés, sőt, azt gondolom nagyon is fejfájást okoz, de a jelenlegi szabályozási keretek között nehéz tenni a madarak ellen. Fészket leverni is tilos. Próbálkoztak már ragadozó madarakkal elijeszteni a varjakat, az nem jött össze.

  17. Turisztikai évadnyitó írta

    Idézetek: „A (konferencia) központ jelentős lendületet adhat a város turizmusának.” Milyen lendületre van szükség? MÉG MINDING NINCS ELÉG TURISTA?
    „Számításaink szerint a konferenciaturizmus 3-4 százalékkal hozhat több vendéget.” Őrületes növekedés, ezért aztán tényleg megéri. Akkora szükség van rá, mint egy köbméter gázra, vagy egy kWh áramra.
    Mivel a még több – szörnyen szükséges és vágyott – vendég még több idiótát rejthet magában, felszerelnek már végre közlekedési kamerákat is, „bizonyos helyekre” és majd meg is büntetik ezeket az idiótákat?

    1. Turisztika írta

      Ne haragudjon, de lesújtó ez a hangvétel. Az a baj, hogy így nem lehet komolyan venni a hozzászólását. Süt belőle a harag, a gyűlölet és a frusztráció. Arról nem beszélve, hogyha elolvasta volna a cikket, akkor kiderül, hogy ez a 3-4 százalék új vendég szezonon kívül érkezik, konferenciázik az új központban és alszik az egyik városi szállodában.

      1. Turisztika - reakció írta

        Én megértem a kommentelő és a komment hangulatát. Én még inkább úgy érzek, mint ő. A szezon szóhoz meg annyit, hogy már jó ideje úgy érződik, hogy egyesek az egész évet szezonná akarják tenni, és azt senki ne mondja, hogy az normális, mert már évek óta nem normális, ami „szezonban” van (most a covidos lezárásokat nem számítva), legalább „szezon” előtt és az után hagyjanak minket élni, hagyjanak minket békén.

      2. régi füredi írta

        Mindenkinek joga van saját hangvételre. És biztos oka is van. Én ezt a dolgot úgy fordítanám le, hogy eddig a nyarainkat tönkretették az ideözönlő „kultúrára”, napsütésre, autódemonstrációra és alkoholra éhes népek, ősztől-tavaszig volt egy nyugalmasabb időszak, most már annak is vége lesz? Mindent csak a szállodák telítettségi foka dönt el? Volt-e, van-e valahol egy fórum, ahol a fürediek érdekei is játszanak egy ici-pici szerepet??

        1. Újfent turisztika írta

          Nem mondtam, hogy nincs joga bárkinek is véleményt formálni, csak azt mertem megjegyezni, hogy szerintem az adott komment kontraproduktív. Azt sem értem, hogy ön szerint miért lesz mostantól vége az őszi-tavaszi nyugalomnak. Attól, hogy egy konferenciaterem megtelik párszor ebben az időszakban, a résztvevők pedig a központ és a szálláshely között mozognak, ne adj isten lesétálnak a partra, attól miért lenne vége bárminek is? Ne vigyük el ezt a témát is a végletekbe. Emlékszem, amikor leszedték a Tagore sétányról a láncot, micsoda harag zúdult a tervezőre. Tömegével esnek majd bele az emberek a Balatonba, életveszélyes, meg hasonlók mentek hónapokon át – aztán eltelt pár év és látjuk, hogy mindez teljesen alaptalan volt, és nincs leláncolva a Balaton és a panoráma előlünk. Tehát örülni kellene ennek, de nem, ment az ágálás. Várjunk a konferencia turizmussal is kicsit, nem kell egyből az ördög emberkísérletének tartani, a város elleni merényletnek.

          1. Szkeptikus írta

            Itt a tendenciával van a probléma. Elképzelhető, hogy a konferenciaközpontba érkezők csak minimális pluszt jelentenek. A probléma az, hogy – amint a focimeccseken is gyakran elhangzik – még! még! még! ennyi nem elég! Kellene már húzni végre egy vonalat, hogy ennyi, és nincs tovább. Ne épülhessen több nyaraló Füreden, és főleg ne a parton, amit valamikor végig meg akartak nyitni mindenki számára. (Szerintem senki sem vette komolyan.) Ez a természetes és épített környezet nem bír el mindent, nem terhelhető a végtelenségig. Épeszű emberek föl tudják fogni, hogy ennek vannak felső határai, amit már szerintem is túlléptünk. Az alapvető probléma, hogy mindent a profit dönt el. Ha valami hoz pénzt, sok pénzt, jöhet – akár fölrúgva alapvető és ésszerű szabályokat is (majd változtatunk rajtuk). Ha nem hoz pénzt, érdektelen. Közhangulat, mentális állapot, a „fürediség” megélése – ugyan már! Kit érdekel?

    2. kamerák írta

      Sokadjára írják, követelik itt a felületen a közlekedési kamerákat, összemosva a közlekedési szabálytalanságot a városba érkező turistákkal. Nem tisztem megvédeni a turistákat, nem élek a turizmusból, de ideje lenne árnyalni a helyzetet. Közlekedési szabályt sokan vétenek, a helyiek éppúgy, mint a turisták. Rendszeresen látom, hogy a Séta utcáról a 71-esen balra fordulnak az autók, ha az ember jelez nekik, akkor persze nekik áll feljebb – és ebben a fürediek is jeleskednek sajnos. A kamerák tünetkezelésre jók, de nem változtatják meg a közlekedési morált.

      1. Kamerákhoz írta

        Szerintem nem összemossák, hanem összekötik. És jogosan. Tekintettel, hogy bizonyos időszakokban több a turista a városban, mint a füredi. Így annak is nagyobb a valószínűsége, hogy az idióták a turisták közül kerülnek ki. De a lényeg és a valódi probléma nem a témák esetleges összemosása, hanem az, hogy még mindig nincsenek kamerák és büntetés. Higgye el, ha végre érdemben és következetesen elkezdenének büntetni, megváltozna a morál. Lehet, nem percek alatt, de ha pl. egy tájékoztatón, vagy akárhogy bejelentenék, hogy itt és itt kamerák és akit nem érdekel, azt megbüntetik, lenne pozitív változás. És többek között az a nagyon szomorú, hogy milyen rég óta adjuk itt az ötleteket és mégsem semmi… Tehát az illetékeseknek még csak gondolkodniuk sem kéne maguknak, még csak ki sem kéne maguknak találni valamit, hanem csak ezeket az ötleteket „ellopni”. De mégsem sikerül év(tized)ek óta. Munkaerő- és pénzhiány stb. stb. Ha már év(tized)ekkel ezelőtt büntettek volna, lenne miből pénz (új) kamerákra, nem feltétlenül kell több rendőrnek fizikailag a helyszínen lennie, a kamera felveszi, amit kell, egy hozzáértő rendőr pedig megnézi a felvételeket és szépen kiküldi a csekket a fotóval. Vagy talán van olyan pályázat, ahol ilyen haszontalan dolgokra (is) lehet esetleg pályázni, ha már a dübörgő turizmusból nincs elég bevétele a városnak. De az ilyen haszontalan dolgok jól láthatóan azóta sem kellenek. De a még több turista kell…

      2. Szkeptikus írta

        De megváltoztatják! Mert ha a szabálytalankodókat megfelelő szigorral szankcionálják, akkor mindenki meggondolja, hogy elkövessen-e újra egyet. Egyelőre ott tartunk, hogy a pénztárcáján keresztül lehet megfogni a legtöbb embert. Azzal tisztában vagyok, hogy aki eddig idióta volt, ezután is az marad, de legalább nem veszélyezteti a szabályosan közlekedők biztonságát, és végső soron ez a cél. Az teljesen nyilvánvaló, hogy egy nép mentális állapotán néhány kamera fölszerelése nem fog javítani.

  18. még nem késő írta

    Nagyon drukkolok az új, jelzőlámpás körforgalom sikerének. Remélhetőleg jobban csinálják, mint a 71-es út/Séta utcai kereszteződést. más kérdés: a Huray utcai hatalmas konferencia központ kb 800 embert tud majd egy teremben befogadni, illetve teljes kapacitással, az emelettel együtt, ezernél is többet. Ezek hol fognak parkolni? a tervezett 290 földalatti parkolóban? vagy Füreden leáll az élet?

    1. Új körforgalom írta

      Szinte meg sem merem kérdezni, illetve merni merem, csak nem látom sok értelmét kérdezni és mégis íme: szerelnek fel kamerákat is és fogják büntetni az idiótákat? És ha már esetleg itt szerelnek, átugranának esetleg a sokat megénekelt kereszteződésbe is?

    2. Paloznaki lakatos írta

      Én is drukkolok az új körforgalomnak, hogy időben elkészüljön és ne okozzon több bosszúságot az erre közlekedőknek. Bízom abban is, hogy elkészül időben az alatta lévő konferencia központ környéke is, mert az út átvágásoknál feltöltött részek annyira megsüllyedtek, hogy úgy érzi az ember, mintha négyzetes kerekeken járna. Más: a Helkával szembeni csodakikötő komplexum építésénél hónapok óta alig látok bármi nemű tevékenységet…megint más: terveznek valamit a Séta utca 71-es kereszteződéssel a későbbiekben? Lehangoló és ízléstelen a koszos, letört narancssárga bigyók látványa.

  19. A 71-es körzet írta

    A 71-es körzet

    A Séta utca – 71-es út kereszteződése. A tesztüzemnek mondott egy esztendő elteltével (ez 2022 tavasza! ) a Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság egyáltalán foglalkozott-e azzal, hogy milyen tapasztalatok gyűltek össze, min kell változtatni, mi maradhat végleges? Erről nem hangzott el semmiféle tájékoztatás , az állapotok változatlanul hagyását meg ne tekintsük annak. Megjegyzem, hogy a gyalogátkelőhelynek szigettel vagy útburkolati jellel – eltolt formában – történő megszakítása a eredeti tervek ellenére elmaradt. Sajnálatos továbbá, hogy az útburkolati jelek, a fizikai terelők karbantartása, pótlása – de legalább letisztítása – ez ideig nem történt meg. Lehangoló a látvány. Méltatlan. Arról nem is szólva, hogy így minden nehezebben észlelhető a közlekedők számára . Ez pedig nyilvánvalóan forgalombiztonsági kérdés is.
    Aztán nagyon érdekes lenne, ha valaki értelmes, elfogadható ( a „ csak” tartalmát meghaladó) érvekkel megpróbálná indokolni, hogy ugyan miért kell a kanyarodási tilalmat minden észszerűség, minden indokoltság nélkül a szezonon kívüli időszakban is fenntartani. Forgalombiztonsági okai ennek ugyanis nem lehetnek, mivel ebben az időszakban a kereszteződés legfeljebb átlagosnak mondható forgalmat bonyolít le, még a hétvégeken is. Így semmi nem akadályozhatja a három tábla szezonon kívüli letakarását, tekintve, hogy ilyenkor nincs semmilyen funkciójuk. Hacsak nem az, hogy a rend őrei drónos bevetésüket az egyébként szinte tetszhalott forgalmú kereszteződés felett hajtsák végre, és komoly bírsággal ( 50 eFt (?) ) sújtsák a kanyarodási szabályokat megszegő ( értsd: a most teljesen értelmetlen kötelezést felülíró ) autósokat.
    Valami egészen más. A közművezetékeknek az ingatlanokhoz utólagosan történő bekötése legtöbbször a szilárd útburkolat felbontásával jár. A burkolat helyreállítása pedig amúgy „fürediesen” történik: visszatöltés, tömörítés, kockakő, és ezzel be is fejeződött a helyreállítás. Aztán persze a kő a keréknyomon alaposan megsüllyed ( hiszen itt az a dolga). A baj csupán az, hogy minden így, azaz befejezetlenül marad, az egyre mélyülő gödrök pedig csak szaporodnak. Kinek a dolga lenne ezt a helyreállítást (is) tisztességesen elvégezni? Ahogyan más helyeken teszik: a követ visszaszedni, az aszfaltozást pótolni, ezzel a gödröket véglegesen megszüntetni. ( Talán a Városgazdálkodási Osztályt illeti a válaszadás, vagy inkább a cselekvés ).

  20. cinikus írta

    Örülök, hogy Balatonfüred ismét élre tört valamiben. Ez most a rendőrségünk birságoló ceruzája, ami igen vastagon fog. Budapesten a lezárt Lánchídon való áthajtás 10.000,-Ft-ot ér. Tolnán egy pirost mutató vasúti átjárón való áthaladás 30.000,-Ft-ot kóstál. Füreden a Séta utcánál egy balkanyar 50.000,-Ft-ba kerül. Ez ahhoz képest is szép, hogy ugyanez a Kapitányság az elkerülő út sokszor megénekelt kereszteződésében egy mopedes feldöntésével végződő szabálytalanságot csak 80.000,-Ft-ra mért.

    1. hivatásos írta

      Én is autós vagyok, értem a gondjait. DE: egy pirosat mutató vasúti átjárón való áthajtásért én legalább 100.000 Ft-ot fizettetnék plusz minimum félévre elvenném a jogosítványt!! A Séta utcai balkanyar oka valószínűleg vakság, vagy alkohol vagy kábítószer, hát fizessen aki nem autóba való!! és ennyire siet! Aki a Lánchídon hajt át, nagyon olcsón ússza meg, szorozni kéne vagy öttel! A mopedes feldöntéséért néhány százezer járt volna! Ha ez KÖVETKEZETESEN így működne mindenhol és mindenért, akkor nem lennének olyan borzalmas állapotok és borzalmas tragédiák a magyar utakon minden nap! és egyre növekvő számban! egy bizonyos intelligencia-szint alatt vegetáló alakok miatt!!! Tudom miről beszélek!!!! 3 millió után már nem számolom a megtett km-eket. A kelleténél többször tanúskodtam borzalmas balesetek miatt. Szívszorító volt pár éve látni a pökhendi gyilkost (igenis gyilkost!) aki a 3 tonnás SUV-al halálra gázolt egy családanyát és a jelenlévő síró családapát!!!!! Ezek a dolgok mindig valahol és valahogyan kisebbnek látszó dolgokkal kezdődnek!! Most pedig tessék, rúgjon belém, aki akar!

    2. cinikusabb írta

      Talán tisztázni kéne, mi is a célja a büntetésnek? és hogy kissé megemelt büntetéssel el lehet-e érni ezeket a célokat? Legtöbb esetben úgy tűnik, hogy nem. Mindenesetre egy vasúti átjárón pirosban történő áthajtásért a 30 ezres büntetés az semmi. Sokszorosát kéne fizettetni! És úgy hallottam, a svédeknél egy bírság nem fix összegbe kerül, hanem az elkövető anyagi helyzetétől függ. Mert egy milliomosnak a 30 ezer semmi, de 3 millió már valami!! Ezt kéne itt is bevezetni. Füreden pedig nincs közlekedés. Füreden csak állandó káosz van, és ököljog, akinek nagyobb és drágább autója van, annak van igaza. Rendőrt pedig már nem tudom, mikor láttam utoljára. Mellesleg nem irigylem őket. Főleg nyáron tíz helyen kéne lenniük egyszerre.

    3. Bírságolás írta

      Én erre annyit mondok: HAJRÁ BíRSÁGOK!!!! Hogy ennek már annyira de nagyon ideje, hogy nagyon, sőt! És tessék minden lehetséges helyen közzétenni, hogy igenis büntetik az idiótákat – felőlem a név nem szükséges -, hátha végre megéljük, hogy javul a közlekedési helyzet. Én annyi ceruzát veszek a spórolt pénzemből, amennyi csak kell, minél többet használjanak a rendőrök és minél vastagabban fogjon, annál jobb! És mégegyszer: HAJRÁ BíRSÁGOK!!!! Sőt: HAJRÁ KAMERÁK!!!!

      1. Lucifer írta

        A közlekedés színvonala – pontosabban a színvonaltalansága – tökéletesen tükrözi az ország mentális állapotát. Sokan itt élik ki a lelki nyomorukat, ami tűrhetetlen és tarthatatlan, semmi jó nem jöhet ki belőle. Mindenkivel úgy kell beszélni, ahogy azt az illető megérti. A fentebb említett országúti banditák a szép szóból soha nem fognak érteni, csak nagyon szigorú és következetes büntetéssel lehet hatni rájuk, s szükség esetén igenis el kell tiltani őket a vezetéstől, mert alkalmatlanok rá. Amennyiben a hatóságok így állnának ehhez a kérdéshez, egészen biztos javulna valamelyest a közlekedési morál. Viszont azzal a kijelentéssel, hogy Füreden nincs közlekedés, egyáltalán nem értek egyet. Persze, hogy vannak problémák, de azért ne essünk át a ló túlsó oldalára!

        1. m.e. írta

          Szerintem meg csak annyi történik, hogy muszályból, vagy lelkesedésből autóznak! Hejes írás nélkül! Engedjük szabadon azt aminek szárnyalni kell! Le a konvenciókkal éljen a szabadság!! Száguldjatok tovább! Ezt teszi mindenki, hisz felgyorsult a világ!

  21. néha vonatozok írta

    Tudomásom szerint, amikor villamosították tavaly Füredig a vasutat, akkor a pályát is felújították. Több év után tegnap voltam Budán, oda-vissza, hát pont úgy döcögött a vonat Fehérvár előttig, mint régen. (talán Szabadbattyánig?) Néhány utast is megkérdeztem, ők is így érezték. Akkor most mi romlottunk el, vagy a pálya maradt a régi? vagy rossz az információm?

    1. Én is vonatozom írta

      Budapesttől Szabadbattyánig valóban zajtalanul suhan a szerelvény, csakhogy ott szétválik az északi meg a déli part vasútvonala. A déli parti vágány valóban föl lett újítva, az északit „csak” villamosították. Rövid szakaszokon pályafelújítás is volt, de ez elenyésző. A fűzfői kanyarban kénytelen a vonat ugyanúgy cammogni és csikorogni, mint korábban. És marad a régi, megszokott kattogás is. Azt hiszem – ismerve a jelenlegi, állami beruházások helyzetét – ez még sokáig így marad. Az azért már haladás, hogy Füredről kevesebb, mint két óra alatt a fővárosba lehet érni, és kétóránként indulnak a szerelvények. Meg hogy a WC-ben már van papír és kéztörlő, s kezet lehet mosni. Hogy az ablakok olyan mocskosak, hogy nem lehet rajtuk kilátni, az egy következő történet. Meg az is, hogy a neten talált vasúti térképen elfelejtették feltüntetni, hogy már Füredig villamosítottak.

  22. koncertek írta

    Nagyon jó ötlet a blues fesztivál. Végre valami új. Kár, hogy nem Füreden van. Itt a városban miért nem próbálkozunk ilyesmikkel? Nem kell ekkorában gondolkodni, de legyen már egy év amikor nem a Zorán, Demjén, Neoton vonal jelenti a koncerteket.

    1. Szkeptikus írta

      A blues (mint ahogy a jazz is) vájtfülűeknek szól, Zorán, Demjén meg a Neoton a pénzt hozza. Azt hiszem, ez el is döntötte a kérdést – bár hogy Demjén Rózsira ki kíváncsi még, azt valójában már nem nagyon tudom követni.

      1. koncertekhez írta

        Tévedés, hogy a blues csak a vájtfülűeké. A blues rengeteg, a rádiók által játszott slágerben is ott van, nem lenne könnyűzene a blues nélkül. A blues nemcsak az, amikor egy papa, szomorúan gitározgat egymagában és a volt szerelméről énekel. De majd Veszprém megmutatja ezzel a fesztivállal, hogy milyen aktuális műfajról van szó. Sajnos ők és nem Füred. Demjénékkel sincs baj, az a baj, hogy hosszú évek óta kizárólag ez a zenei vonal jelenik meg a városban, a világ meg elszáguld mellettünk. Annyi jó, izgalmas zene, előadó van. Csendben megjegyzem, az sem ördögtől való, ha néha rétegzenének számító előadóknak is rendezünk koncertet, – de a blues fesztivál mégegyszer mondom nem az. Majd meg kell nézni hányan tolonganak a veszprémi fesztiválon, kár, hogy a város benne ragad egyfajta avittas, reformkorizáló, annabálozó, nosztalgiázó attitűdben. Jöhetne melléjük valami új gondolat is.

        1. Szkeptikus írta

          Nagy tisztelet azért, amit érthetően és szépen megfogalmazott – ezt azért írom ide, mert sajnos nem ez a jellemző manapság errefelé. Nekem vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy Füreden lenne befogadó közönsége egy blues-fesztiválnak. Érvekkel nem tudom alátámasztani a megállapításomat, mindössze arra alapozom, hogy meglehetősen régóta élek a városban – de ne legyen igazam! Demjén egykori zenéjével nekem sincs bajom, csak azok a nosztalgiakoncertek playback-kel „megfűszerezve” – hát azok kiábrándítóak.

  23. másik füredi írta

    „Füredi”-nek csak egy rövid kérdés: akik az ottani szolgáltatásokat majd igénybe veszik, azok nem fognak „ott ücsörögni a benzinkút, a 71-es főút és egy másik út között?” Hogy magánberuházás, az rendben van. De ki adja ki minderre az engedélyeket?

    1. füredi írta

      Abban látok különbséget, hogy legyen egy pihenő park a két út szorításában vagy egy szolgáltatásokat nyújtó hely. Miért ne adtak volna rá engedélyt? Semmi olyan nem lesz itt, ami káros lenne, ami elítélendő. Ez egy holt terület volt, jól hangzik a fák hűvöse, de itt senki nem hűsölt, mert erre is alkalmatlan volt a terület. Ebben a fejlesztésben nem látok semmi gonoszat. Az más kérdés, hogy a jelenlegi fizetések és a brutál infláció mellett kinek lesz pénze majd megfizetni a pizzát? De ez az összes többi szolgáltatásra igaz és nemcsak a városban. Lassan csak a NER-esek lesznek fizetőképesek.

  24. LION! írta

    Sajnálatos módon eltűnt az egyik legszebb balatoni szobor a KŐOROSZLÁN! Valakinek az útjában volt?? Vagy talán zavarta a horgászokat, mert ki kellett kerülni?? Ilyenkor miért nem védi a Balatont az eddig mindenhol felszólaló balatonfüredi Horgasztanya!!??Lehet hogy…..

    1. molnár írta

      Nem akarom megbántani a kőoroszlán faragóját, de nekem nem tartozott a kedvenc szobraim közé, sőt a partról inkább egy értelmezhetetlen torzónak tűnt. Egyébként tudomásom szerint félig illegálisan készült a szobor, ami részemről nem baj, sőt szimpatikus is, de ebben az esetben viszont számonkérni az eltűnését vicces. Nem értem, hogy a Balaton védelmének mi köze van egy ilyen szobor meglétéhez? Azt sem értettem miért éppen oroszlán? Mi közünk nekünk a velencei címerállathoz? Elnézést, de nekem igazából nem hiányzik onnan.

  25. Szolgáltatóközpont írta

    Ez megint annyira kell, mint egy köbméter gáz / egy kWh áram. A videóban azt mondják, „ami itt létrejön, az mindenkinek a javát szolgálhatja”, illetve „a város életét segíti”. Hát akkor én megint nem vagyok a mindenki, illetve a város része, mert az én javamat inkább a mostani állapot szolgálja. Még akár úgy is, hogy kertészetileg nem turbózzák fel. Azt is mondják a videóban, hogy 22 fát vágnak ki. De azt már nem, hogy mennyit ültetnek helyettük… Még véletlenül se zöldítsék be ezt a területet, hanem építsék be ezt is, mert még nincs elég szoltáltatóközpont, kereskedelmi egység, beton, födém Füreden. Kell még több!! Egész évben!! Közlekedési kamerák a különböző kereszteződésekbe – mert hogy ez a szörnyen szükséges létesítmény is egy ilyen közelében lesz – nem kellenek, mert az hülyeség. De egy újabb szörnyen szükséges ipari létesítmény az nem hülyeség. Az nagyon kell.

    1. másik füredi írta

      Az, hogy ennyi fát kivágnak, szerintem is bűntény! Arra kötelezném a beruházót/kivitelezőt, hogy minden kivágott fa helyett ültessen kettőt valahol máshol a városban. Javasolom a testületnek megfontolásra! És arra lennék kíváncsi, vajon milyen árlista lesz? Persze, majd a kereslet eldönti – de tudtommal arrafelé vastag bukszával járnak a polgárok. Én nem megyek arra, vagy csak eltekerek mellette biciklivel.

    2. nee ud ky írta

      szerintem is felesleges az egész. Inkább a város utjait és járdáit kellene felujitani. A lakotelepen és pl. a Pacsirta utcában esö utan a járdán nem lehet közlekedni, mert egy pocsoly az egész. A viz nem tud lefolyni. Ez a város javát szolgalná, nem az elitét.
      A látványterv ugyanolyan szörnyüség, mint a Kossututcai uj létesitmények.

      1. füredi írta

        Nincs összefüggés. Ez egy magánberuházás, tehát nem a város pénze, szándéka és munkája ez. Füred utcái és járdái ebből a pénzből nem tudnak megújulni, meglep, hogy ez nem derült ki egyértelműen ön számára a tájékoztatásból. A látványterv egyáltalán nem szörnyű, de ez persze szubjektív. Én úgy látom, hogy ez egy pőre terület volt, nem használta senki, semmire.

        1. másik füredi írta

          Nem pőre terület volt, hanem zöld, tele fákkal. Miért kell mindig mindent „használni”? Miért nem lehet egyszerűen csak örülni annak, hogy az ott van? Lehetett volna kialakítani néhány gyalogutat benne, néhány paddal (és természetesen szeméttartókkal), gondozni a területet, ennyi. Helyette mi lesz ott? Lepusztított zöldterület és beton. Hurrá!

          1. füredi írta

            Akkor újra leírom: nem az önkormányzaté az ingatlan, magánberuházás zajlik a területen. Nem értem, ki akarna ott ücsörögni a benzinkút, a 71-es főút és egy másik út között? Annyi jó hely van Füreden, zöld, park, miért pont itt kellene ücsörögni a full autósforgalom mellett? Ez egy elhanyagolt, hangulattalan, terület volt, kutyát nem érdekelte, most, hogy történik valami elkezdődött ez a szokásos csak nehogy egy fát is kivágjanak féltés. Én ebben ezúttal nem látok semmi rosszat.

  26. Lucifer írta

    M.E.-nek: Nincs azzal semmi gond, ha az ember elvégezte az általános iskolát, odafigyelt nyelvtanórán, és tisztában van a helyesírás alapvető szabályaival. Katasztrofális, amit ilyen téren néhányan ezen a fórumon (is) produkálnak, ez komoly figyelmeztetés kell(ene), hogy legyen: erre vagyunk képesek. És ebből nagyok sok minden egyéb következtetés is levonható. Sajnos.

    1. realista írta

      Átolvasva az előző hozzászólásokat, akkor egy helyesírási hiba nagyobb súllyal esik latba a hozzászólás megítélésben, mint a tartalom? Éljenek a sznobok, de sokan vannak! és még büszkék is magukra!

      1. füredi írta

        A helyesírás szabályait nem a sznobok miatt kell betartani. Véleményem szerint egy megnyilvánulás hitelességéhez erősen hozzátartozik az is, hogy az anyanyelvünk szabályai szerint tesszük azt meg. Egyébként attól, hogy valaki felhívja a figyelmet egy-egy kínos helyesírási hibára nem negligálja a hozzászólás tartalmát.

      2. Szkeptikus írta

        Miből gondolja, hogy sokan vannak? Abból az egy, teljesen normális hangvételű hozzászólásból következtet erre? És az honnan jön, hogy büszkék magukra? Soraiból úgy tűnik, ez a terület igencsak ismerős az ön számára. Talán, ha előbb végiggondolná, amit le akar írni, kevesebb indulattól vezérelve sikerültebb gondolatok kerülhetnének erre a portálra.

  27. Tramini69 írta

    Az teljesen megdöbbentő, hogy az önkormányzat azoknak az éttermeknek, kávézóknak ír ki rezsitámogatást, akik 400-600%-os haszonnal kínálják egész évben a portékáikat. Hol van megint a füredi emberek támogatása? Az miért nem fontos a városvezerésnek? A jelentős profitot generáló turisztikai vállalkozásoknak inkább adókedvezményt adjanak erre az időszakra.

    1. Helyi lakos írta

      Az éttermek az áramot 200Ft/kW áron kapják míg a lakosság 70Ft/kW-ért!
      Elég támogatás ez az államtól!

      1. Tramini69 írta

        Ez igaz, ám jelenleg az unió legnagyobb mértékű drágulását tapasztalhatja magyar lakosság a boltokban, az üzemanyagárak is mesze magasabbak, mint a környező országokban. Ergo, a magyar lakosság ma nagyon-nagyon issza a rossz döntések levét. Plusz, ne a három napig nyitva tartó vendéglátósoknak kedvezzenek, hanem akkor már azoknak, akik minden nap és egész évben munkahelyet biztosítanak. Ők hoznak igazi áldozatot.

    2. Lakos nem vallalkozo írta

      Teljesen igaza van. Sajnos a lakosság nagyon keveset kap vissza abból amiért állítólag ezeket a nagy beruházásokat támogatják. A családok mit kaptak pl. iskolakezdéskor? Csak egy példa és a sort lehetne folytatni – sajnos!…

      1. Nyugalom, emberek! írta

        Azt mondja, hogy állítólag. Nos, ez elég soványka alap a jogos reklamációhoz. Állítottak itt már annyi mindent, meg annak pontosan az ellenkezőjét is! Persze, reklamáljunk és legyünk fölháborodva, ha igazságtalanságokat tapasztalunk, ezzel teljes mértékben egyetértek – de ezek ne légből kapott hírek, dühből kiizzadt hőbölgések legyenek. Fölösleges egymást alaptalanul hergelni, abból még semmi jó nem jött ki. Enélkül is elég bolond a helyzet. Írjon konkrét tényeket, akkor én is hinni fogok önnek!

    3. Támogatás írta

      Szomorú, de egyszerű és nyílt titok, hogy Füreden csak a turizmus és a turista számít. Abban van az érdek, azt ki lehet tenni a kirakatba, lehet vele villogni. Ezért kapnak a vendéglátósok támogatást. Füreden pont a füredi ember nem számít semmit sem, mert abban nincs érdek, annak nincs (hír)értéke.

  28. m.e. írta

    Tisztelt illetékesek itt az idő megszabadulni a varjú fészkektől a sétányon! A törvény nem tiltja a fészkek leszedését a költés előtt! Amúgy is meg kellene metszeni a platánokat! Legalább a Széchenyi szobor környékén. Persze az is megoldás, hogy a madarak össze rondítják a sétányt. Akkor viszont nem értem miért olyan fontos össze szedni a kutyagumit?

    1. másik füredi írta

      Kedves M.E. a madarak nem össze rondítják a sétányt, hanem összerondítják, a kutyaszart pedig nem össze szedni kell, hanem összeszedni. Amúgy egyetértek a hozzászólásával, a többi stimmel.

      1. m.e. írta

        Köszönöm a hozzászólást és ígérem megjegyzem a nyelvtani moralizálást. Annak örülök, hogy azért egyet ért a lényeggel.

        1. másik füredi írta

          Sőt! Nem csak egyet értek, hanem egyetértek! Rendben?

          1. m.e. írta

            Meghajtom a fejem a tudása elött fantasztikus, hogy megtalálja a leg lényegesebb dolgokat minden írásba, de azt gondolom most vittük végleg holtvágányra a mondandóm lényegét! Tehát a varjú ürülék az marad!

    2. Varjak írta

      Mint ahogy oly sok minden mással a városban, ezzel a problémával is az a gond (na, jó kis képzavar), hogy a „kéne egy kifogást (illetve, hoppá, bocsánat, illetékest) találni – majd meg kéne mozdulni” ördögi kör túlságosan forog a saját középpontja körül, így ebből sem lesz semmi, de az nagyon.

  29. Barcza József írta

    Mi történik Balatonfüred savanyu viz kutjaival? A Berzsenyi Kut hol folyik,
    de legtöbbször nem. A Szekér Ernő forrás nem müködik .Le van rongálva.

    1. Zöld írta

      A források lassan mind tönkremennek, szennyeződnek vagy kiapadnak, ez a klímaválság következménye. A Koloska-forrás egykori medre, az a kis tavacska pár éve csontszáraz, víznek nyoma sincs. Az egykor vidáman csobogó Koloska-patak medrét benőtte a gaz. Nem hiszem, hogy sok jóra számíthatunk. Több Balatonnyival nagyobb mennyiségű víz folyik ki az országból évente, mint amennyi érkezik hozzánk. Azt mondják, nincs pénz rá, hogy tározókba megfogjuk, amikből nyáron öntözni lehetne – meg magasabban tartanák a talajvíz szintjét. Most hiába van olyan sok eső (persze, ez is hasznos), mert a talaj felső rétege telített, már nem képes elnyelni, így ez is elfolyik. Erre nyáron lenne nagy szükség. Ez van.

      1. Róka írta

        Nem kell mindent a klímaválságra fogni; érdemes pl. azon is elgondolkodni, hogy vajon hány kutat fúrtak engedéllyel (talajvízszint alá) és anélkül az elmúlt 10-20 évben Balatonfüreden és hogy vajon a városban található nem kevés számú úszómedencét DRV ivóvízzel vagy kútvízzel táplálnak-e.

        1. Zöld írta

          Elképzelhető, hogy van igazság abban, amit írt, de úgy gondolom, az a mennyiség, amit így „ellopnak”, nem mérhető a globális fölmelegedés okozta károkhoz. Sajnos a legálisan működő kutak vízszintje is rohamosan csökken. Szeretném rögtön hozzátenni, hogy mindezt nem én találtam ki, nálam sokkal okosabb, hozzáértő emberek állapították meg. Azt hiszem, egyelőre ezzel kell együtt élni, és sokkal nagyobb figyelmet kell(ene) fordítani a víztakarékosságra (is). Sokkal többet kellene ezekkel a kérdésekkel foglalkozni a közmédiában.

    2. Petőfi forog a sírjában írta

      „Le van rongálva” Kiráz a hideg, ha ezt olvasom. Magyarul: megrongálták. Vagy: tönkretették.

  30. Sétálgató írta

    Mikor nyitják meg a Brázay parkot? Úgy tűnik, mintha már kész lenne. Olyan szép lett és akkora rá az igény, hogy az emberek hétvégente, amikor kisüt a nap, a szalagokat átlépkedve veszik igénybe, tízen-húszan egyszerre. A felnőttek sétálgatnak, a gyerekek hintáznak, mászókáznak, a fiatal párok kiülnek a stégre, úgymond rendeltetésszerűen használják a lezárt területet. Nem lehetne hivatalosan megnyitni? Már az Aranyhíd sétány is csaknem elkészült a szomszédos társasház előtt. Bár ott még egy aknafedlapot körbe kellene burkolni az Aranyhíd sétány és a Kagyló köz sarkán, de az meg mondjuk nincs lezárva. Célszerű lenne azt is gyorsan befejezni, és az egészet átadni a nagyérdeműnek. Tényleg szép lett, kicsik és nagyok szeretnék élvezni a terület nyújtotta élményeket. A tavasznak tűnő télben is. Köszönjük!

    1. Billy Rubin írta

      a Brázay parkt tervezöjétöl kérdezem, mi volt az elképzelésea parkban találhato mélyágyásokkal, amelyekben disznövények vannak telepite, de az ágyások tele vannak esö- vagy talajvizzel és a növények tönkre vannak. A látvány elszomorito.

      1. sétáló írta

        Kedves Rubin! Akik jártak a Brázay park területére strandolni, azok tudják, hogy az egy ersen vizenyős terület volt. Így azok a mélyedések ezt a vizet lesznek jogosultak felfogni. (Teszik is.) Oda olyan növényeket telepítettek,amelyek vízigényesek. Mondjuk lehetne mocsári ciprust, fűzfát is ültetni ott.

  31. Karácsony after party írta

    Egyre jobb ötletek jönnek a karácsonyi világítások kapcsán. Giccsadó… Büntetés… Ez komoly? Tényleg van ember, akinek ilyen az eszébe jut, vagy csak viccelnek? 🙂

    1. másik füredi írta

      Igen, képzelje, ez komoly. Léteznek olyan emberek, akik másképp gondolkodnak, mint ön. Más az ízlésük, másképp látják a világot maguk körül. Furcsa, ugye? Tudom, ezt nagyon nehéz tolerálni, de akár tetszik, akár nem, ez van. Szörnyű lenne a világ uniformisba öltözve – de lehet, hogy önnek ez kedvére való lenne. Nekem nem! És ez jól van így!

      1. Karácsony after party írta

        Másik Füredi, kezdem elveszíteni a fonalat. Szóval akkor most toleráljuk a másképp gondolkodó, más ízlésű embereket, akik máshogy látják a világot, vagy giccsadóztassuk és büntessük meg őket? 😀

        1. másik füredi írta

          A tolerancia az ön feladata. És az enyém. Az adóztatás meg az arra illetékes hatóságoké. Tudja, a szezon meg a fazon kérdése…

  32. PÉGÉ írta

    Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! Egy kérdés: tudja valaki, hogy hová lett az oroszlános szobor a vízből? Köszönettel!

  33. Karácsonyi kivagyiság írta

    Nem kell mindjárt úgy fölkapni a vizet: ami ízléstelen, az ízléstelen. Én giccsadót szednék azoktól, akik így belerondítanak az éjszakai városképbe.

    1. Izléses megvilágítás írta

      Hogy mi izléses és mi nem az, azt döntse el mindenki maga! Adóval vagdalózni elég nagy izléstelenségre utal föleg amikor értelmetlen! Nem tetszik? Ne nézze! Se több, se kevesebb!

      1. Sétáló írta

        Hát, nem tudom, mit ért vagdalkozás alatt, elég furcsa megközelítés, de lelke rajta. Amúgy jellemző, hogy egy provokatív bejegyzésre hogy fölhorgadnak többen is, elég rossz lelkiállapotra utal. Azt sajnos nehéz megtenni, hogy ezt az éjszakai cirkuszt ne nézze az ember, mert ha arra jár, kiveri a szemét. Tudom, erre azt mondja: ne menjünk arra! Kösz!

      2. füredi család írta

        Többeknek. Érdekes nyelvi bukfenc valamit megadóztatni, mert valamiért, valakiknek nem tetszik. Nem inkább büntetni kéne? Ha ezt tovább ragozom, akkor ha részegen vezet valaki, azt megadóztatja a rendőrség? Amúgy nagyon elgondolkoztató volt, hogy karácsony környékén semmi pozitívum nem jelent meg. Tényleg nem kívánt senki sem boldog ünnepeket? nem tudom elhinni……biztos megjelent volna……boldog, békés újévet mindenkinek

        1. Karácsony írta

          Igaza van, nem adóztatni kell, hanem büntetni. Bár én a giccsadót is megfelelő büntetésnek tartanám…

  34. Zánkai autós írta

    A 71-es út egy országos főút. A Füreden átmenő szakasza kinek a fennhatóságába tartozik? A Közútéba, vagy Füredébe? Kié a döntési jog? Ezt érdekes lenne tudni. Persze ha valamit változtattak, és ott baj van, akkor úgyis mindegy, ki volt az elkövető, aki ott közlekedik, az viseli a következményeket.

  35. Mennyből az angyal írta

    Kőkeményen megadóztatnám a városban a csilli-villi módon, giccsesen megvilágított házakat, mert akinek ilyen energiaárak mellett még erre is futja, az adjon többet a közösbe – mert ez lenne az adó szerepe, több jutna a mindnyájunk számára sokkal fontosabb közvilágításra. Engem kifejezetten zavar a sok, ízléstelen módon és össze-vissza kihelyezett, karácsonyinak csúfolt kivilágítás – de hát mindössze erre vagyunk képesek. Egy kis visszafogottság, kifinomultság nem ártana, de mindez hiú ábránd.

    1. Mennyből az Angyalnak írta

      A mi házunk 36 ft/kwh-ért úszik fényárban, mert többgyermekes családként is simán beleférünk a kedvezményes tarifába. Méréseim és számításaim szerint ebben a hónapban 800 forinttal fogja megnövelni a villanyszámlát a giccses díszkivilágítás. Ezek ismeretében mekkora adót vetne ki ránk?

    2. boldog karácsonyt írta

      Nehéz magam visszafogni! Akinek a karácsonyi díszvilágításról csak annak a megadóztatása jut eszébe, hát itt már nincs segítség. És a boltokban kiadott százezrek és tízmilliók mellett ezt a pitiáner összeget még van képe fölemlíteni, hát ez az év csúcsteljesítménye, de lefelé.

      1. másik füredi írta

        Úgy látom, nem is nagyon sikerült visszafognia magát. A „díszkivilágításnak” csúfolt ízléstelen kivagyiság pedig megítélés kérdése. Viselje el, hogy nem mindenki úgy gondolkodik, mint ön!

  36. füredi autós írta

    Tisztelettel megkérdezem azt, aki tudja, hogy az elég régen bevezetett szűkítés a 71-es úton meddig fog még tartani? azt mondták akkor, hogy csak ideiglenes lesz. A szovjet csapatok is csak ideiglenesen állomásoztak itt vagy 45 évig…….

    1. AKINEK JÓ FÜRED! írta

      HA ennyire zavar miért nem választ másik útvonalat?Ez a téma már nagyon idejemúlt! Ha az ön gyermekei napi szinten arra járnának lehet jobban megértené!

      1. füredi autós írta

        Engedelmével válaszolok: ez a téma nem idejétmúlt, és azért megyek ott naponta, mert ott kell Csopak felé menni, ezért is van ez az út. Vagy talán menjek föl a Tamáshegyre, onnan meg le a Koloska-völgybe? aztán Csopak?

        1. Szkeptikus írta

          Szerintem sem idejétmúlt. Egy tavasztól őszig kifejezetten nagy forgalmú, a várost átszelő 2×2 sávos utat a város közepén leszűkíteni 2×1 sávra merénylet a dinamikus közlekedés ellen. Abszurd ötlet volt, de úgy látszik, errefelé az ilyen megoldások keresettek. Az autósok véleménye meg senkit sem érdekel – mondom ezt annak ellenére, hogy a városon belül szívesebben ülök kerékpárra.

          1. Sziszi írta

            Nem gondoltam volna, hogy Füred Budapest példáját követi és ahelyett, hogy egy színvonalas megoldást találtak volna a problémára a 71-es út szűkítése helyett, itt is fogtak néhány vödör festéket (lásd. Bp. kerékpár sávok „kialakítása”), néhány elterelő bóját és ezzel kész, megoldott a probléma. Sajnálom! Füred vezetését ennél színvonalasabbnak gondoltam (ezidáig).

        2. Bela írta

          Egy jardaszigetet el tudnek kepzelni közepen, epp ugy, mint ahogy a Pennynel vagy a Helkanal is megoldottak.

          1. cinikus írta

            Ennél olcsóbb, ráadásul jövedelmezőbb megoldást választott a város: egy sarokkal távolabb lesnek a rendőrök, mi meg a Szabadság utcából lassan csak a Germeringnél tudunk a Város irányába menni. (A Séta kereszteződés folyamatosan bedugul. A Fáy utca felé meg a Brázay épitkezés autói blokkolnak)

      2. Szomorú írta

        Mennek sokan az Arácsi úton – ami nem erre lett kialakítva – zajjal, szennyezéssel és lassan:-(

  37. Ibolya írta

    Elmesélek egy történetet.Semmi konkluzió,csak a tények. egy esős nap bementem egy üzletbe,illedelmesen köszöntem. az üzletben nem volt vevő,de így sem köszöntek vissza az eladók,Sőt nagyon fontos elfoglaltságuk lehetett,mert rám se hederítettek.Az egyik hölgy buzgón írt valamit,a másik mérgesen hallgatta a süket mobilját,majd mikor megunta,új számot keresett a noteszában és újra tárcsázott. Én meg álltam ott percekig,majd szó nélkül eljöttem,Sajnos a hölgyek sem szóltak semmit,pedig nem kis összeget kellett volna otthagynom. Ennyi a történet.

  38. jó orrú füredi írta

    December van, megy a fűtés, én meg újra fölteszem az ilyenkor szokásos panaszomat, mint minden évben. A Közt.u.-ban és a környékén távfűtés van, ami jó. De minden évben a környékről valahonnan szörnyű bűz jön, mintha olajos gumicsizmával fűtenének. Nem lehet elkapni az okozóját? és keményen megbüntetni? ami sok, az sok! Ki az illetékes itt???

  39. Őslakos írta

    Évekkel ezelőtt a Borcsa étteremmel majdnem szemben, a kerékpárút mellett volt egy gyönyörű, fehér márványszobor, ami három hölgyet ábrázolt. Nem tudom a címét, lehetett akár Három grácia is, én inkább a Szenvedély címet adnám neki. Aki látta a szobrot, tudja, miért. Nos, ez a szobor eltűnt. Sokáig fogalmam sem volt róla, hogy hová és miért. Az első kérdésre nemrég megkaptam a választ. A Tátra-lépcsőn ballagva fölfelé, vettem észre, hogy a kerítésen belül, a Vaszary-villa kertjébe eldugva, mondhatni parkolópályára téve árválkodik ez a szépséges műalkotás. Vajon mi lesz a további sorsa? Megengedhetjük magunknak ezt a luxust? Csak nem prűd, szemellenzős hadakozók beszűkült világlátása miatt került erre a méltatlan helyre?

    1. Sellő írta

      A Sellő szoborról van szó. Itt a honlapon olvasható egy fejlesztésekről szóló írás, abban benne van, hogy a Vaszary villa kertjében állítják fel a szobrot.

  40. Probio - kémény írta

    Mai nap ( dec 02) délután 4 körül nem tudom mi égett a Probio kazánjaiban, de a kéményből olyan sűrű füst szállt fel (aztán alá) hogy a Kósa Pál utcában alig lehetett megmaradni. Nem lehet ezen változtatni? Köszönöm, egy itt lakó

    1. Somogyi László Probio ZRT írta

      Sajnos egy komoly meghibásodás volt a kazánunk működésében, ami a füstöt okozta. A hibát megjavitottuk azóta.

  41. Szilvi írta

    Tudja valaki, hogy mikor kapjuk vissza a Kossuth téri helyi járati buszmegállót? A mögötte lévő épület kész, a buszmegállóöbölben autók parkolnak. Köszönöm, ha válaszol, aki tudja.

  42. füredi bringás írta

    Néhány éve volt egy információs est a városházán, ahol a nagyon rossz állapotú, Füred-Tihany bicikliút volt a téma. Az elnökségi oldalon volt vagy 6-8 illetékes, a hallgatóság 5 személyből állt. (illetve ült) Ez az arány már magában egy szegénységi bizonyítvány volt a fürediek számára, hiszen rengetegen tekernek arrafelé és az út néhol életveszélyes. A kérdésem: mi történt azóta? van-e valamilyen koncepció a vonalvezetést és az út szélességét illetően? ha igen, mikor várható a kivitelezés? vagy hol kell ennek utánanézni, ha nem ez a megfelelő hely? Azért írom most ezt a levelet, mert kb. 3 hete a nádasban landoltam, hogy elkerüljek egy súlyos összeütközést. Nem lett baj, van erős és jó ruhám, a vétkest a helyszínen elláttuk, alig vérzett a keze-lába, de a könnyű nyári ruhája tönkrement. Utána megesküdött égre-földre, hogy ezután mindent másképp csinál. Ez a dolog egy jó állapotú és széles úton nem történt volna meg.

    1. Lucifer írta

      Az első kérdésére (Mi történt azóta?) a válasz roppant egyszerű: semmi! Korábban én is rendszeresen tekertem arra, de már százszor meggondolom, hogy elkönyveljek-e ilyen könnyelműséget – inkább választom az aszófői fölső utat. Igaz, arrafelé meg úgy száguldoznak sokan gépkocsival, mintha versenypályán lennének, szóval ott másféle veszély leselkedik a bringásokra. A Tihany utáni szakasz kiváló, kellően széles, bár a fagyökerek a nem megfelelő alapozás miatt már megkezdték a munkát…

  43. Gyalogos írta

    Arácson a Rozmaring köznél építik az utat , de járdát nem építenek, pedig hely lenne bőven. Balatonfüreden nincsenek gyalogosok vagy csak nem törődünk velük? A Palotaalja utca is kétirányú , de két kocsi sem fér el rajta, nemhogy még a gyalogos is, mert járda itt sincs. A gyalogosok nem győznek félre ugrálni a „száguldó” autók elől. Ott van az utánpótlás sportpálya ahová sok gyerek jár , de egy járdát nem tudnak építeni, hogy biztonságban közlekedjenek? Legalább a most épülő új utakat építsék meg a mai követelményeknek megfelelően járdával. Bármilyen hihetetlen , de vannak még emberek akik gyalog közlekednek és nekik is jár a biztonság.

  44. Probio 2 írta

    Csatlakoznék az előttem íróhoz. A zsákok olyanok, hogy szétmállik az ember kezében a megtöltött zsák. A Probionál azt mondták gyorsan lebomló a zsák, de könyörgöm, nem vagyunk mindannyian otthon ücsörgő nyugdíjasok, nincs mindig arra lehetőség, hogy csak a zöldhulladék szállítás előtt közvetlenül szedjem össze a faleveleket és tömjem meg a zsákokat. Ezt a tevékenységet bizony jellemzően a hétvégén teszi a dolgozó nép. Jó lenne, ha a nem kevés pénzért valóban használható zsákokat kapnánk.

    1. Somogyi László Probio ZRT írta

      Tisztelt Probio és Probio 2, a zöldhulladékokhoz kötelező a lebomló zsákok alkalmazása, árusitása. Erősebb, illetve más alapanyagból készült műanyagok pont a lebomlást akadályoznák és a képződő komposzt termékként történő felhasználását, hasznositását. Sajnos óvatosan lehet csak megtömni ezeket a zsákokat.

  45. közösségi ház írta

    Référ a közösségi házra a felújítás, örülök neki. Belül nagyon elavult állapotban van, ezen biztos változtatnak, de remélem a ház küllemén is javítanak. Lehetnek szebb, barátságosabb épület.

  46. Probio írta

    Sajnos a Probio új zöldhulladékos zsákjai használhatatlanok. Drágán megveszi az ember, de annyira gyengék, hogy alig lehet használni őket. Mint egy hímes tojás, olyanok. Ez viszont nem túl előnyös, ha az ember falevéllel szeretné telerakni őket. Értem, legyen lebomlóak, de olyan gyenge anyagból vannak, hogy azonnal szakadnak. Érdemes lenne a Probiónak elgondolkodnia azon, hogy legközelebb, kicsit erősebb zsákokat adjanak.

  47. Szeibert Attila írta

    Szeretnénk erre választ. Balatonfüred Vásárcsarnok .Hétfő reggel 6 óra.11 celsius fok, hideg radiátorok, na jó langyos…A vezető nem engedi, hogy a fűtés temperálva működjön éjjel ès hétvégén.Nulláról kezdi a kazán minden reggel.Miért így van ez és milyen megoldás születhet, hogy ez a teljesen nem normális állapot változzon. Mer erre valaki válaszolni? Leírom az igazi nevem és nem álnév mögé bújok.

    1. Somogyi László Probio ZRT írta

      Tisztelt Szeibert Úr! Véleményem szerint a mai életünk az energiahordozókkal való takarékoskodásról szól, hiszen magas áruk van. Tavaly 1 kWh áram ára a mi esetünkben 55 Ft volt átlagosan, ma 232 Ft (és volt magasabb is), a gáz ára tavaly461 Ft/m3, most 1056 Ft/m3. A bérlőknek az idei év második felére igen jelentős üzemeltetési költségnövekedést voltunk kénytelenek érvényesiteni, de igéretet tettem a takarékos működésre. Ebben nagy szerepe van a fűtésnek, a világitásnak, ezért éjszakára kb 6 fokon temperálunk, nappal kb. 16 -17 fokot próbálunk tartani. A világitást LED-esre szereljük át. A fűtéshez a meglevő hőszivattyú működését külön is átvizsgáltattuk, minimalizálni szeretnénk a gázos kazán működtetését, felhasználását. A jelzett napon tudomásom szerint a kupolák záródását is javittattuk, de összességében remélhetőleg elviselhető viszonyokat teremtünk a létesitményben és az üzemeltetési költségekben