Agora
Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést, a rágalmazást. Kérjük, hozzászólásában tegyen így Ön is! Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására is, amelyek valamilyen faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, illetve durva kifejezéseket vagy személyes adatokat tartalmaznak. A kulturáltan megfogalmazott, jobb esetben érvekkel alátámasztott kritikáknak helyet adunk, külön örülünk, ha mindezt nevével együtt vállalja a komment író. A vádaskodó, indulatos és személyeskedő hozzászólásokat azonban nem közöljük.
Nagyon jó dolognak tartom, hogy most, hogy jobb idő van megint, a virushelyzetre tekintettel minden hétvégén tele a vendégház a kormányablak mögött. Az elmúlt években már megszokhattuk volna a hétvégi hangoskodást,éjjel kettőig tartó házibulikat,ami persze mind-mind munkavégzéssel kapcsolatos tevékenység. Komolyan elhiszi ezt bárki? Pár házzal arrébb sem tudunk sokszor pihenni a hangzavartól, ez senkit sem zavar???
Tudom, hogy a járvány közepette nem ez a legfontosabb, de a a sétányon megint elszaporodtak a varjak. Nem kicsit, nagyon! Csak azért, hogy festegessem egy kicsit az ördögöt a falra, van ám madár influenza vírus is. De ami igazán sok van az a madár sz@r! Lehetne valamit intézni ez ügyben?? Hátha még is lesz szezon!
Nem csak a varjak szaporodtak el, hanem turisták is. Több ezres tömeg minden hétvégén. Maszk nélkül (tisztelet a kivételnek). Sorban állnak, esznek-isznak. Ugyanez Csopak és Tihany is! Vannak más szempontok is, mint „szegény” vendéglátósok, étterem -és szállodatulajdonosok!
Tisztelt Városvezetés vagy kitudja milyen hivatal! Miért kell engedélyezni a Koloska völgyben az épitkezést? Miért kell hagyni hogy mindent beépítsenek? Nem fogják fel hogy ez nem fejlödés hanem környezetkárosítás?
Szeretném felhívni döntéshozóink figyelmét arra, hogy igény lenne valamelyik újonnan épülő szabadidős parkunkban (lakótelep, forrás park) egy gördeszka-roller-görkorcsolya park kialakítására. Néhány százezer forintból megvalósítható lenne, és ezáltal biztonságosabb környezetben űzhetnék gyermekeink ezeket a sportokat. Nem az utcán autókat kerülgetve, vagy a Tagore sétány és környékének padkáit rongálva.
Biztos vagyok benne, hogy üde színfoltja lenne városunknak egy ilyen létesítmény.
Üdvözlettel:
Apuka
Mikor lesz végre megnyitva a Füred áruház mögötti lépcső, a tetőn már régen nem dolgoznak, a parkolóból kerülni kell a feljutáshoz.Ki az illetékes ebben? A választ köszönöm,ha valaki megteszi.
Egyetértek nem lehet mindenkit arra rávenni, hogy komposztáljon. Ennek több oka is van. De, ha ez ilyen fontos, akkor a város biztosítson ingyenes komposztálót a lakosoknak, innentől kezdve joggal kérhetné számon, hogy komposztáljunk.
És a komposztáló mellé vegyenek nekünk gereblyét, vasvillát, metszőollót is. És biztosísanak valakit, aki időnként átforgatja a komposztot. És ha kész a komposzt, terítsék szét a kertünkben. És ha mindennel végeztek, akkor vigyenek el moziba is.
Természetesen a lakótelepen nem lehet/szokás komposztálni. Meg kell jegyezni, hogy a hulladékokról szóló törvény rögziti a „szennyező fizet ” elvet is, azaz a hulladéktermelő , a hulladékbirtokos ..felelős a hulladék kezeléséért, a hulladékgazdálkodás költségeinek megfizetéséért.. Tehát én nem hiszem, hogy a városnak ingyenes komposztálót kellene biztositani. Amit a város tudomásom szerint idén is biztositani fog, az a kéthetenkénti zöldhulladék szállitás áprilistól novemberig, ebből is a nyolc alkalommal történő szállitáson felüli (ezt az NHKV biztositja) rész.
Folyik egy biomassza fűtőmű létrehozásának projektje , amihez felhasználható lehet a város biológiai hulladéka is , ez véleményem szerint biztató megoldást körvonalaz.
Tisztelt Probio! A balatonfüredi lakosok boven fizetnek annyi epitmeny- es mas helyi adot, amiert joggal varhatjak el ezt a szolgaltatast normalis szinvonalon, mint korabban. Ez a komposztaljunk szlogen egy nagyvonalu ketszinuseg. A zoldteruleteket onkormanyzati engedellyel irtjak varosszerte, eleg csak korbenezni, mi zajlik az aracsi focipalya kornyeken vagy a setany csopak feloli reszen… Arrol nem is beszelve, hogy agakat evekig tart komposztalni, vagy a lakotelepi reszeken is szamarsag ez a fajta leegyszerusito megkozelites… Az orszag egyik leggazdagabb varosa tenyleg ezen akar sporolni? Inkabb peldamutato modon a biomassza projektet kellett volna mar reg elinditani!
Lassan az építményadón kívül semmit sem fizetünk helyben. Szép példája ennek a NAV kiküldte tértivevényes súlyadó, ami miatt a Covid ellenére mehettünk a Postára és vehettük át és fizethettük be felfelé kerekítve.
Hallgattam a hiradót a strandfejlesztésekről. Nagyon jó! DE Az Esterhazy strand tavaly ha vizbe mentem akkor a bójákig és szinte fel lábszárig iszapba süllyedős volt. Lesz valami meder karbantartás? Valami kotrás? A választ köszönöm.
Kedves Annamária. A Balaton – még – élővíz, de többen gondolkodnak a kicsempézésén.
Tisztelt Perczel Annamária, igaza van , problémát jelent az áramlási viszonyok miatt is az iszaplerekódás. Ennek megoldására több szervezet készitett már többféle javaslatot, nálunk is tervbe van véve, hiszen az iszapkotrást és a mederhomokozást is terveztetni-engedélyeztetni kell. Ez hamarosan rendelkezésre áll mindkét strandunkra. Ami nagyobb probléma, az a finanszirozás, hiszen e tekintetben több százmilliós ennek költsége, ami véleményem szerint nem oldható meg a strandok esetében helyi forrásból, ehhez számitunk állami segitségre is. Tehát én a nyárra történő iszapkotrást, mederhomokozást nem látom megvalósithatónak még.
Lehetne kirakni egy táblát a Tamás hegyre hogy „ne szemeteljetek látogatók”, mellé egy kukát használati útmutatóval? Köszönjük szépen!
A keresztnél van szemétgyűjtő és a kilátónál is. Amikor a múltkor arra jártam, mindkettő teljesen tele volt, és a környékét is elborította a szemét. Készítettem fényképeket róla, de ide sajnos nem lehet föltenni. Hiába helyeznek ki szemétgyűjtőket, ha nem ürítik őket rendszeresen, olyan, mintha nem is lenne.
Táblát kirakni szerintem fölösleges, mindenki tudja, hogy a szemetelés mivel jár. Aki ezzel nem törődik, annak kitáblázhatják az egész hegyet, akkor sem érdekli, és ugyanúgy szemetel. Sajnos.
Az olaszok jövő hétfőtől már meglépik: „tilos a városok, települések közötti közlekedés, és a lakóhelyet is csak engedéllyel lehet elhagyni.”
Szkeptikusnak: az olaszokat talán hagyjuk. Havonta legalább kétszer „meglépnek” valamit, ismert eredménnyel. Az elmúlt 60-70 évben legalább ugyanennyi kormányuk volt, akkor pont a vírus ügyben jobbak nálunk? Lakóhelyelhagyási tilalom pedig mit hozhat? van még valaki ma, aki csak egy lépést is tesz fölöslegesen? De Nem Értem-nek másrészt nagyon igaza van: legyen lakóhely elhagyási tilalom, de így: péntek estétől hétfő hajnalig!! Az jót tenne mindenkinek. És akkor nem lep el minket az a siserehad, aki a sokkal fertőzöttebb nagyvárosokból hozza hozzánk a bajt.
Azt kell, hogy mondjam, a fertőzés ilyen brutális mértékű terjedése mindenképpen összefügg a mobilitással. Sajnos az emberek egyre türelmetlenebbek, és még mindig nem fogják föl, hogy ez az egész már valóban élet-halál kérdése.
Nem értem, miért nem rendelnek el idén is lakhelyelhagyási tilalmat, tavaly jól működött. A hét végén ismét ránk zúdul a tömeg, kinek jó ez? Csak az jöhessen a városba, akinek van itt ingatlana, nem olyan bonyolult ez! Ha ez így megy tovább, kapunk a nyakunkba olyan negyedik hullámot, hogy megnézhetjük magunkat. Tavaly nyáron is azt hittük, hogy miénk a világ, az lett belőle, ami most van: naponta csúcsot dönt a fertőzöttek, elhunytak, lélegeztetőgépen lévők száma. Még ez sem elég? Mi kell még, hogy lehiggadjunk végre, és ne a nyári adriai nyaralásról ábrándozzunk egyfolytában?
De egyeseknek nagyon jó lehet, hogy az a legnagyobb problémájuk, lesz-e idén is „virágosítási” verseny.
Ugyanazért, amiért a miniszterelnök súlyos két hét elé nézünk bejelentése után csak egy héttel hirdették ki a felemás zárásokat, de azzal is a kihirdetés után három napot várva.
Hát mi, az értelmesebbek tavaly sem hittük, hogy miénk a világ. Csak fentről ezt kommunikálták. Akinek volt esze, akkor sem ment le a tömött strandra, stb. sajnos erősen látszik, hogy az ország nagy része gondolkodásmentes, és nem kapcsol el az M1ről.
Ön nem hallott még olyanról, hogy irónia? Tanítják az általános iskolában irodalomórán…
Hol? Az ön által írtakban semmi ironikus nem volt. Ha a szándéka az lett volna az más. Gondolatolvasást sem tanultam …
Lesz idén és ha igen mikor Balatonfüred virágosítási verseny?
Kedves Irén, az önkormányzat április közepén tervezi kiírni a virágosítási versenyt, ha az aktuális járvány-helyzet erre lehetőséget ad. Üdv a szerk.
Eötvös suli sorsa. Jó lenne, ha a leendő elsősök szüleit is bevonnák a szavazásba, még ha informálisan is. Mi is érintettek vagyunk! Az Eötvös egy igen jó hírű iskola, az épület is rendben van, és van elég diák is, szuper a sakkpalota. Miért kell átvenni? Anno a Bemet „megmentette” a Református Egyház, de az Eötvöst nem kell megmenteni semmitől. Él és virul, szép épület, felújítva, híres iskola, jó tanárok, boldog és ügyes, sikeres diákok. Ez így jó. Nem kell változtatni, belenyúlni. A Katolikus Egyház meg csináljon magának egy iskolát, ha már iskolát akar! Az Eötvös „nem eladó”! Tisztelt Polgármester Úr! Ha már a Klik hallgat és nem tesz semmit (legalábbis nem érezzük), legalább Ön tegyen valamit! Védje meg az Eötvöst az egyházi átvételtől!
Az iskolát a szülők védhetik meg a szavazataikkal. Jelen helyzetben már mindenki tudja mérlegelni a lehetőségeket, reméljük felelős döntést hoznak. Az iskola pedig jobban tenné, ha nem kacsingatna új fenntartók felé anélkül, hogy erről a szülők véleményét előzetesen kikérné. A leendő elsős szülők a véleményüket a gyerek beiratásával vagy más iskola választásával mondhatják el. A jelenleg hittanra járó Eötvös iskolai diákok számából kiindulva nincs igény az egyházi oktatásra.
Az Eötvös iskola vezetősége kokettált az evangélikusokkal, ez visszaütött. Kár volt kavarni. Az érsek mondandója világos, a maga szempontjából, csakhogy nem meggyőző, ettől nem fogom azt gondolni jöjjenek a katolikusok. A tankerületet hagyjuk, azok csak a hallgatásban, odázásban jók. Érthetetlen, hogy a kormány miért tett egy kerékkötőt a rendszerbe. A szülők hozzáállása érthető. Az szerintem nem járja, hogy beiratom a gyerekem egy állami fenntartású iskolába, aztán időközben, kihúzzák alóla a talajt és katolikus lesz a suli és hittanozni kell. Minimum az hogy felmenő rendszerben vennék át, kezdjék az elsősökkel, de így nem lehet semmiképp támogatni.
Régen tudományos szocializmust kellett tanulni, meg politikai gazdaságtant, most van helyette hittan. Nem változik itt semmi!(Fontosnak tartom megjegyezni: az egyháztörténet, a vallások – úgy a nyugati, mint a keleti – tanításának ismerete rendkívül fontos a kultúra megértése és befogadása szempontjából, nem erről beszélek!!)
Ez az állandó komposztálásra ösztökélés egy vicc. Nem lehet csak ez az egyetlen megoldás, ez kivitelezhetetlen. És akkor ugye ne égessen az ember egy faágat sem, mert nem szabad.
A befektetők pumpálják fel az ingatlanok árait. Teljesen jó az ingatlanos cikk, próbáltunk keresni lakást Füreden, gyakorlatilag feladtuk. Eszement ami van. Az nem normális, hogy lassan 40 millió alatt nem lehet kapni egy elfogadható lakást a városban. Hogy maradjanak akkor itt a fiatalok? Kinek van pályakezdőként ennyi pénze, hogy beszálljon egy lakásba? A munkabérek fasorban sincsenek a kínálathoz, nem tudom meddig nyílhat még az olló!
Az a gyanúm, hogy az említett befektetők csupán élnek a lehetőséggel. Az árakat az eszement kereslet nyomja föl ennyire, így működik a piac. Miért adjak el egy lakást 30 millióért, ha ötvenet is megadnak érte? Ki az az őrült, aki így tenne? Füred valamiért kedvenc, menő hely lett a pénzesek körében, sikk birtokolni egy füredi ingatlant, még ha csak néhány napot is tölt benne a tulajdonos – pár szelfi erejéig, ami aztán mehet valamelyik közösségi oldalra. Igen, nagyon kilengett az inga, de úgy tűnik, még mindig nem érte el a szélső helyzetet. Aztán törvényszerűen ki fog majd lengeni a másik irányba is, na akkor lesz itt majd eszement kapkodás. Láthatjuk, hogy a globális fölmelegedés egyáltalán nem tesz jót a Balatonnak, az ökológusok kongatják is a vészharangot, de erre sajnos senki nem figyel. Meg ha figyelne is, mit tehetünk az ellen, hogy a tó átlagos vízhőmérséklete évről évre emelkedik (=algásodás és annak következményei)?
A tavasz első jeleire hétvégenként megjelentek újra nagyobb számban a turisták a sétányon, így felértékelődött a Tagore sétányon levő köz-WC jelentősége. Tisztasága rendben van, de elég furcsa, hogy ebben a vírusos helyzetben, mikor nagyon fontos a kézmosás szerepe, a kézmosóban nincsen meleg víz. A csap meleg víz oldala el van zárva. Az ott alkalmazásban levő hölgy azt mondta, hogy nem régóta van itt, de azóta még nem is volt meleg víz. Talán nem lehet olyan szegény Balatonfüred, hogy a tömegek által használt köz-WC-ben meleg vizet biztosítson, nem is beszélve esetleges kézfertőtlenítőről.
Ott legalább van nyilvános WC! Viszont a város felső részében egyáltalán nincs. Kényszermegoldásként az ember bemegy a Rendelőintézet vagy a Polgármesteri Hivatal, esetleg a Kormányhivatal WC-jébe, bár most a járvány miatt ezek sem vehetők igénybe. Abszurdum, hogy egy ilyen „menő” városban nincsenek nyilvános WC-k, ez sok mindent elmond. Abban bízom, hogy a most indult rekonstrukció tervezői gondoltak erre – vagy ne legyek naiv? Hogy létezik az, hogy egy ilyen alapvető igénnyel senki nem törődik? Kinek a feladata a város üzemeltetése?
A polgármester úr szerint a Huray utcába tervezett konferencia-központ tovább élénkítheti a város idegenforgalmát és bővül a szálláshelyek száma. Hadd kérdezzem meg: tényleg muszáj még tovább „élénkíteni” az idegenforgalmat? És még mindig nem elég a szálláshely a városban? Még több ember jöjjön ide, még több bevétel realizálódjon? Felső határ a csillagos ég? Mit bír még el ez a város, illetve az állandóan itt lakók? Egyedül a színház- és rendezvényterem létrehozásával értek egyet, mert az nonszensz, hogy nincs a városnak ilyen értelmű, és a város hírnevéhez méltó létesítménye. (Mert hogy az Anna bálnak is helyt adó épület tudtommal nem a város tulajdona – de ha tévedek, javítsanak ki!)
A konferenciázók nem a túlzsúfolt nyári szezonban tartják a rendezvényeiket, akkor szabin vannak ők is, hanem jellemzően ősszel, télen. Szóval ők akkor lesznek itt a városban, amikor nem gond, nincsenek sokan, ráadásul tapasztalatom szerint a konferenciázók nem igen mozognak a városban, inkább a szálláshelyükön lazulnak. Az kérdés, mennyi vendéget bír el a város, szerintem eléggé a csúcs közelében vagyunk. Viszont szerintem a város okosan igyekszik „kicserélni” az ideérkező vendégkört, a minőségibb turizmus felé lép, a rengeteg galériával, a programokkal, a kínálattal, a város kinézete, jellege, állapota is inkább a beérkezett rétegnek hívogató. Reméljük ez sikerül, mert ez nekünk helyieknek is jobb lenne.
Lehangoló és kiábrándító, ahogy a három, fiatalon elhunyt színésznő (Szöllősy Nina, Szilágyi Nina és Balla Béláné Gildai Ernesztina) sírja kinéz az arácsi temetőben. Ha már olyan büszke a város a reformkori múltjára, ezt hirdeti minden fórumon és bőségesen profitál is belőle, akkor miért nem szán egy bizonyos keretösszeget arra, hogy ezek – a város történelme szempontjából is jelentős – síremlékek úgy nézzenek ki, ahogy azt az emlékezet megkívánja? Talán nincs gazdája ennek a területnek? A sírkövekre vésett szövegek alig, vagy egyáltalán nem olvashatók, a középső sírkő megdőlt és az egész roppant elhanyagolt állapotot mutat. Annyi mindenre jut pénz ebben a városban, közös múltunk emlékeinek ápolására és gondozására vajon miért nem?
Tisztelt Somogyi úr, itt a tavasz mindenki metszi a gyümölcsfáit, mikor indul a zöldhulladék szállítás? A Probio honlapján szinte valamennyi bejegyzés 2020 évről szól. Ideje lenne az információkat aktualizálni.
Tisztelt Brokhorst! A zöld hulladék szállitása szokás szerint április elején indul, mint már évek óta. Jelenleg még a feltételek, részletek tisztázása folyik a megrendelővel. Ez úton is kérem és javasolom, hogy lehetőség szerint mindenki a saját telkén próbálja környezetbarát módon megoldani ennek a hasznos hulladéknak a feldolgozását, komposztálását, hasznositását. Lehet mulcsozni a füvet, szecskázni a fásszárúakat, vagy vegyes tüzelésű kályhában télen fűtőanyagként hasznositani, a lombokat komposztálni, tápanyagként visszahasznositani.
Értem ezt a komposztálásra törekvést, de azért ezzel mindent nem lehet megoldani. Itt a tavasz, mindenki metsz, nemcsak kisújjnyi ágakat, lomb is van, egy átlagos családi háznál, amiből ugye nincs kevés a városban, elég sok zöldhulladék gyűlik össze. Hol van még április? Én nem tudom, de mi ezt nem tudjuk mind komposztálni, ez nem életszerű. Miért nem reagál a város arra, hogy sokkal korábban itt a tavasz, miért nem lehet legalább egy szállítást elvégezni? Megint a pénz? Akkor költsenek kevesebbet a tök fölösleges marketingre vagy a programokra, de ez véleményem szerint elég fontos lenne, ha fontosak a helyi lakosok igényei is.
Nem beszélve a társasházak közös zöldterületeiről, ahol talán fölállítható egy komposztáló valahol (közös megegyezéssel), csak utána mi a csudát csinálnak a komposzttal? Nincs se konyhakert, se virágoskert, ahol fölhasználhatnák.
tisztelt Somogyi ur, megnyugtato, hogy egy szakmáben jártas személy áll a Probio élen. Sajnos Ön ennek ellenére álomvilágban él. A lakotelepen lakok hol tudják a konyhai hulladékot komposztálni. Szerintem minden a hagyományos kukában landol. Ez pedig teljesen ellentétben áll az Ön környezetbarát hulladékgazdálkodásával. A megritkitott zöldhulladék szállitás is azt eredményezi, hogy a szelektálás nem töténik meg. Mindenki megprobálja a hulladékát valahogy eltüntetni.
Nálunk Germeringben a nyári idöszakban hetetnte, télen 2 hetente viszik el a Zöld- (konyhai) hulladékot. Talán lehetne tanulni
Zöld hulladék témában: nem tudunk és nincs is rá lehetőségünk a kertünkben komposztálni, mivel a város nem oldja meg, itt ott látok már kihajított zöld hulladékot , villanyoszlop közé begyűrve, behalmozva, fás szárú hulladékot egyáltalán nem viszik el, hát akkor marad a kommunális hulladékba nyomkodás, hát ha ez jó a városnak, tessék. Elpucolom én is a kommunálisban vagy egyesek majd kiszórják az erdőbe, többen már így tesznek…. Gratulálok a Pro Bio-nak, eddig működött a tavaszi lemetszett ágak elszállítása, hát most majd győzzék eltakarítani minden felől…..
A kérdéses általános iskola névadójáról írja a Wikipedia: 1894 – vallás- és közoktatásügyi miniszterként… NÉGYSZÁZ új NÉPISKOLÁT hozott létre minisztersége 7 hónapja alatt… Elgondolkodtató!
Az akkor volt. Most meg 2021-et írunk! Persze, gondolkodni azért nem árt!
Érdekelne mikor és milyen formában szavazhatnak majd a szülők és a pedagógusok az Eötvös iskola fenntartásáról? Minél előbb márciusban meg kellene tartani ezt.
Ennyire vallásosak lennénk hogy hittanra kell majd járnia lassan minden füredi gyereknek? Nagyon remélem hogy tényleg úgy van mi szülők elutasító döntése elég ahhoz hogy maradjon az iskola eredeti formájában.
A vallás alatt nagyon sok tudást is kapnak a gyerekek aminek tudása hozzá tartozik az alap müveltséghez, itt ahol élek. Nem kell „vallásosnak” lenni a szülöknek. Én az 50-es években születtem M-országon és a mai napig szégyelem, hogy nem tudok olyan dolgokat amit kellene a vallásokról, bibliában megírt dolgokról pláne most amikor keveredik az 5 nagy vallás a vándorlások miatt.
Az alapműveltséghez a magyar helyesírás is hozzátartozik, amit viszont, minden általános iskolában tanítanak, de láthatóan ezzel akadnak gondjai. Ne haragudjon, nem kioktatni szeretném, de ha a műveltségről értekezik, akkor nem árt ezzel is tisztában lennie.
Nincs gondom a magyar helyesirással miután nincs rá szükségem! Másnak úgy tünik ez jelent problémát nem a lényeg, hogy a gyerek tudja mi a karácsony, húsvét, vizkereszt stb! Amire rámutattam az a komunizmusban felnött generáció alapmüveltség hiánya. Nem kívánok vitába szállni, föleg nem vallási kérdés miatt! Megteszi ezt más aki nagyon tudja a magyar helyesírást!
Alapmüveltség (sic!) Sok Nyelven. Erre mondják, ha hallgatott volna, bölcsebb maradt volna.
A Bibliát meg lehet ismerni, a különböző egyházak tanait meg lehet ismerni anélkül, hogy egyházi fenntartású iskolába járnánk. Ha pedig ragaszkodnak a szülők ehhez, akkor erre meg van a lehetőség a városban, a református iskolában, az egyik középiskola pedig a bencések kezében van. Szerintem ennyi bőven elég egy városban az egyházi oktatás jelenlétéből.
Azt gondolja, hogy a katolikus iskolában az öt nagy világvallásról majd érdemi tudást kapnak a gyerekek? Én ezt nem gondolom. Azt sem támogatom, hogy a három füredi általános iskola közül kettő egyházi fenntartású legyen. Aki vallásos neveltetést szeretne, annak meg van a lehetősége a városban.
Nem kell több városi iskolát az egyháznak adni. Se a katolikusoknak, se az evangélikusoknak, akikkel paktáltak. A szent benedek suli sem lett semmivel jobb mint előtte, hiába az egyház.
Az iskola vezetése kereste az egyházi fenntartás lehetőségét csak nem a katolikusokkal, és ebből lett a probléma. Érintett vagyok szülőként, ezért nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni, de mi határozottan azt szeretnénk egyik egyház se vegye át az iskolát, ha pedig erről elkezd egyeztetni az iskola, az minimum elvárás lenne hogy előtte készítsen egy igényfelmérést az idejáró diákok között.
Most, hogy hirtelen melegebbre fordult az idő, egyre hangosabbak a cinkék a kertben. Az utcán végig hangzik: Nyitnikék! Nyitnikék! Nem tudom, ez elhallatszik-e az operatív törzsig? Igaz, a cinkék könnyen hangoskodnak, nem tartoznak a veszélyeztetett kategóriába.
Ha már az autózás szóba került! A Bfüredet Aszóföt összekötö felsö úton jó lenne ha a felhordott sarat eltakarítanák a fuvarozó vállalkozók, traktorosok stb. Elhiszem hogy most saras a föld de legyenek szivesek tisztán tartani! Az autóslk, kerékpárosok, motorosok nevében köszönjük!
Február 18. Tombol a tél. A térdig érő havat viharos északi szél hordja, fennakadások vannak a közlekedésben, már az ellátás is akadozik. A Balaton jege 25 cm-re hízott, már egy tankot is elbírna. Az égbolt reménytelenül szürke, éjszaka mínusz 20 fokot mérnek, de nap közben is keményen fagy. Bezárkózik a világ. EGY FENÉT! A hőmérő valóban 20 fokot mutat, de pluszban. Félmeztelenül napozom az erkélyen, a bőrömet szinte égeti a nap. A hóvirágok a kertben már rég elnyíltak.
Erre mondaná Besenyő Pista bácsi: Normááális?!?
Én nem tudom. Sokat autózom, de nem az a tapasztalatom, hogy Füreden rosszak lennének az utak. Sőt, a környékkel összevetve, hogy Pestet vagy Veszprémet ne is hozzam ide, jók a közlekedési viszonyok. Vannak kátyúk és vannak hibák, de azt leszűrni és ilyen vehemenciával, ahogy ön teszi, hogy itt milyen áldatlan állapotok vannak nem tudom értelmezni. Én nem így érzem.
Kedves Autos, megnyugtato, hogy neked minden tetszik. Kiváncsi lennék az autod futomübeállitásának értékeire és a lengéscsillpitoinak állapotára. Meg hogy egy javitás mennibe kerülne
Jaj, micsoda indulatok. Ácsi, nem azt írtam, hogy minden szép és jó és rózsaszín ködben autókázom a városban, ott vannak a betűk, tessék elolvasni, csupán azt, hogy az a drámai kép, amit valaki itt elővezetett szerintem erős túlzás. És tényleg nem kellett még lengéscsillapítót cserélnem, nem tehetek róla. Igen, jártam Európában, látom a különbséget. Nem értem, ha valaki ír itt valamit, ami nem egyből a lebecsmérlése mindennek, ami füredi, akkor egyből lenyomják.
Nehéz ma olyanról írni, ami európai összehasonlításban pozitív lenne. Az utóbbi 20 évben egyre messzebb kerültünk Európától, szinte mindenben. Balatonfüred talán egy kicsit lassabban távolodik, de távolodik. Vannak apró örömök, de azokat is elnyomja a propaganda.
Jártál Te már Európában? Vagy csak Ausztriában? Amikor éjszaka érek vissza, egyből lehet tudni, mikor léptem, át a határt. Mert van határ. És nem csak az utak minőségével van itt probléma. Nappal még látványosabb, és ha még az emberekkel is kommunikálsz…Nem csoda, hogy olyan sok ingázó inkább a másik oldalon maradt:(
Egyetértek Gabi véleményével. Nekem is ez jut eszembe ha letenye felé megyek az autopályán. Valamennyi hidnál kb. 10 cm-el le van süllyedve apálya. Az 100Km7H-nál egy olyan ütés a futomünek ami hihetetlen kárt okoz az autoban. Egy ideig ez nem látszik, csak a müszaki vizsgánálderülnek ki a hibák.
Van pénz erdelyben sipályát épiteni sziriában templomokat épiteni de a magyar utakra nem jut. Magyarország jobban teljesit.
Kedves Autos, én csak a következöt szeretném a vitához hozzá füzni: Horvath Mihály utca a vasutállomás és uszuda közöztti szakasza; Arács-Csopak összekötö ut (romai ut); Horvath Ádám utca valamennyi az utobbi 1-2 évben készült. A felületük olyan mint egy mosodeszkáé, ez egy müvészet, mert ugyanazzal a gépepel épitik mint a világon máshol, ott azonban olyan az utfelület mint a tükör. Az ut szélén a padka ( csak szészben van kikövezve a többi gyep) magasabb mint az uttest, oriási pocsolyák vannak esö után mert ez miatt nem tud a viz elfolyni. Persze szakképzelten erdélyi meg ukran segédmunkásoktol mit lehet elvárni Szoval ennyit a magyar utépitési müvészetröl. Mig ez nem változik nem kell csodalkozni az utak minöségén.
Egy pillanatig nem állítottam, hogy nincsenek úthibák, amiket felsorolt bizonyára így is van. Főleg a tél végefelé vannak felfagyások, kátyúk. Csak arra reagáltam, aki szerintem durván eltúlozva pocskondiázta a várost, meghogy lengéscsillapítót meg mittudomén még mit kell cserélnie a füredi utak miatt. Ezt most is erős túlzásnak tartom.
Szerintem is szép és jó város Füred, de Autos hozzászólásával is egyet kell értsek. Sajnos a mostanság elkészült utak minősége ha nem is kritikán aluli, de a jó minőségtől messze vannak. Nem is értem…ugyanazt a technológiát használják (vagy kellene használni) mint külföldön. Mindenesetre ezeken az utakon mostanság végig menve olyan, mintha hullámvasutoznék…az útszélekről nem beszélnék…botrányos. Illetve megemlitenék pár rettentő példát, pl. Völgy út, Noszlopy út Fürdő utca felöli szakasza (JÁRDA NÉLKÜL).. de azért szeretem Füredet…
Kedves Csalódott Vidéki!
Sajnálom, hogy a mi VÁROSUNK Neked ezt az élményt jelentette. Amennyiben mégis arra szánod a szabadidődet, hogy ismét városunkba látogass, szeretettel felhívom a figyelmedet arra, hogy mi fürediek miért vagyunk büszkék városunkra, miért szeretünk itt élni: Balaton. a legnagyobb csoda, amivel nem lehet betelni. Minden évszakban, minden nap, minden napszakban más arcát mutatja, órákon keresztül lehet csodálni. A tiszta levegő, a virágos parkok, ligetek, a Szívkórház, a Tagore sétány, a reformkori városrész, a hajók, vitorlások, a vízi madarak, az árnyas, rendezett utcák, a sport, a múzeumok, a művészeti alkotások, a Panteon, az iskolák, a strandok, a kulturális élet, a gasztronómia, a cukrászdák, éttermek, kávézók és hosszan sorolhatnám még, hogy miért jó nekünk ez a város. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet az úthibákra, biztos igazad van, de hidd el szinte minden nap autóval közlekedem a városban, de fel sem tűntek az általad felsorolt hibák, valószínű, minden településen előfordulhat.Hidd el, ha hosszabb időt eltöltesz Füreden, Te is megérzed azt, amiért mi nem cserélnénk senkivel lakóhelyet.
kedves Anzsu, a jo levegö kijelentésed egy kicsit sántit. Nem tudom te hol laksz de nálunk itt az Öreghegyen olyan büz van ha felhös az ég és szélcsend van hogy még maszkban sem ajánlatos kimenni.
Kedves Anzsu, az élhetöséghez annyit szeretnék hozzáfüzni. 2020 nyarán foglalni szerettem volna egy 4 személyes (2 felnött 2 gyrek) családnak 1 hetes üdülést . A szállodákat nem lehet megfizetni, apartman valamivel olcsobb, az éttermek drágábbak mint Austriában vagy olaszországba. En nem látom hogy ez miert élhetö város. Végül is Horvatországban 10 napot nyaraltunk annyi pénzért mint egy füredi szálloda került volna. Félpanzio, gourme minöségben.
Hajrá Balaton. hajrá Füred
Nem vitatom. Van ilyen is. Horvátországgal példálózni viszont nem túl szerencsés, mi is szeretjük, számtalanszor nyaraltunk ott, de brutálisan drága. Minden pofátlanul drága náluk, az autópályától kezdve a sörön át az éttermekig. Füred szerintem élhető város, szeretünk itt élni, az apartmanok ára egyáltalán nem befolyásol ebben, persze nekem könnyű, nincs apartmanra szükségem.
tegnap meglátogattam a egekig dicsért Füredet. Annyira büszkék vagytok a városra, de az utjaitok olyan pocsékok, hogy szinte lehetetlen közlekedni. A 71-en olyan kátyuk és lesüllyedt aknafedlapok vannak, ha az ember belehajt a lökésgátlo kiakad. A kempigi körforgalomban majd kiesek az ember az autobol olyan hepe hupás a burkolat. Ugyanez a helyzet a halászkertnél amikor a 71-röl lekanyarodunk. A Csokonai utcában a Blaha mellet a macskakövezés teljesen le van süllyedve, olyan mint ha az ember a viharos Balatonon közlekedne. A kerek templomtol a 71-ig ugyan ez a helyzet. Ez egy rövid körut volt nálatok, de ennyi elég is volt a legélhetöbb városbol.
Vicces ez az indulat. Jól körbejárta a várost vendégként jegyzetfüzettel a kezében 🙂 Bizony, sok úthiba van, javítani kellene, persze ennek sok köze nincs ahhoz, mitől élhető és szerethető egy város. A 71-es egyébként nem városi kezelésben van, ahogy az összes más településen is, az állami tulajdon, az út felújítása tehát nem ide tartozik.
Azért nincs igaza kedves „Helyi írta”, mert a 71-esen is közlekednek fürediek, bizonyára Ön is. Ide tartozik nagyon is, van ennek a térségnek egy országgyűlési képviselője, esetleg meg lehetne keresni a problémával, intézhetne egy kis útfelújítást nekünk.
Persze intézhetne, gondolom nem Ön az egyetlen akinek ez eszébe jutott. a 71-es a legfrekventáltabb út, eléggé szemelőtt van. De akkor miben is tévedtem? Nem azt írtam, hogy nem közlekedek rajta, hanem azt állami tulajdonban van az út és nem önkormányzatiban, kvázi szépen kérni lehet, aztán ennyi. Mellesleg pár hete ezen az oldalon volt hír, hogy megcsinálják majd a 71-es Germering utca csomópontot, brutál állami beruházás lesz.
nem ha jegyzetfüzettel jártam volna füreden akkor még most is jegyzetelhetnék, annyi problema van. Pl. menny át az autoddal a vasiti átjáron a kersztezödés irányába. Ha ez a véleményed szerint kiválo minöség akkor arra következtetek, soha nem voltál füredn kivül. Ajánlom tegyél egy utazást barmely országban a nyugati hatàron tul.
Teljesen egyetértek. Annyi azért szóljon a városvezetés javára, hogy folyamatosan dolgoznak ezen problémák megoldásán.
2015. november 12-én többek között a balatonfured.hu is beszámolt arról, hogy 300 milliárdos fejlesztési forrást vehet igénybe a 2014-20 közötti időszakban a balatoni régió. A sajtót bejárta, és azóta többször is feljött a téma egy-egy látvány sajtótájékoztatón, hogy Balatonfüred, Siófok és Keszthely 3-3 db elektromos autóbuszt kap a helyijáratokra. Hol vannak ezek az ígért járművek, illetve mivel Balatonfüreden láthatóan nincsenek, hol van az a pénz, amit célzottan erre megjelöltek anno a 300 milliárdos keretben? Lesz ebből még valami?
Naív voltam, hogy erre választ vártam. Se busz, se a pénz.
Ilyen bonyolult kérdést nem szabad feltenni, mert az a vége, hogy nem válaszolnak rá. Vicc nélkül, itt még nem sok kérdésre kaptunk választ az illetékesektől.
Érdekelne, hogy itt bizonyos szálláshelyekre nem vonatkoznak az előírások? Ha jól tudom nem lehet kiadni a szálláshelyeket, ehhez képest jó pár tizenéves a B… utcában levő szálláson házibulit tartott, éjjel egyig hallgathatta mindenki! Nem az első eset, folyamatosan éjszakába nyúló bulik vannak, az ember pihenni sem tud hétvégente.
Igen, mi is hallottuk, eddig se érdekelte őket semmilyen korlátozás, vagy jogszabály. Többször is hajlnaig tartó hangos zenés bulit tartottak, esküvőt, nem érdekli őket hogy kit zavar és kit nem
Ez a vízparti rész megnyitás jól hangzik. Végre park is lesz a parton nemcsak strand. Ez egy jó rész, kiváncsian várom, hogy oldják meg hogy a strandi fizetős időszakon túl végig lehessen sétálni.
Jelenleg is a strandok területére a fizetős időszakok kivételével minden további nélkül be lehet menni. Ha a partszakasz a Kisfaludy strand keleti végétől az Esterházy nyugati végéig városi tulajdonban lesz, akkor szépen végig lehet majd ott sétálni.
A Lóczy barlang új látogatóközpontja rondább nem is lehetne. (a honlapon láttam a tervet) Nem illik Füredhez, nem passzol a környékhez, biztosan díjat is fog majd kapni. És biztosan sokba is került. Lassan lehagyjuk Siófokot. Gratulálok.
Mi illik Füredhez? A századelőn épített fatornácos házak? Vagy a hullámpalatetős eszkábáltak, amelyek szép számmal vannak a faluban? Meg kellene érteni, hogy a 100 évvel ezelőtti építkezést imitáló új házakat nem lehet építeni, ezt sehol nem csinálják, nem véletlenül. Az építés mellesleg egy szakma, jó volna ebbe nem beleszólni mindenkinek, kedve szerint, mert akkor beledumálhatnánk az összes szakmába. A nőgyógyásznak megmondjuk mit csináljon, a péknek ráverünk a kezére, hogy ne úgy süssön, ahogy, a buszsofőrt meg kitessékeljük a kormány mellől, mert mi ugye nála sokkal okosabbak vagyunk és jobban vezetünk. Értem, hogy most nagy divat fikázni bármit amit építenek itt, ez menő, jól odamondani valamit, hogy ronda, meg sz…r. Szíve joga egyébként rondának látni egy épületet. Cinizmusa, hogy majd ezért biztos díjat kap, viszont leleplezi a szándékot. Nekem van közöm az építészethez, mint mindenen, ezen is lehet vitatkozni vannak jobban sikerült épületek és kevésbé, de végre abba kellene hagyni a partvonal mellől való folytonos bekiabálást és indulatokat.
Elnézést, eddig úgy tudtam, hogy M.-on szabad véleménynyilvánítás van, és nem kell mások engedélyét kikérni, hogy nekem mi tetszik és mi nem, de tévedtem. Vannak, akiknek ezt szabadabb és olyasmit állítanak, amit én sose mondtam. A két fajtát úgy lehet megkülönböztetni, hogy én sikerrel befejeztem az általános iskolát, stb., a másik népség pedig ötször ismételte a negyedik osztályt. Ez a minösítés aztán élete végéig frusztrálttá teszi és ezért írja az alábbi indulatos és dühtöl fröcsögö okoskodását.
Remélem, most egy ideig nem szól bele a nagyok dolgába. Muszáj volt magyarul fogalmaznom, habár lehetett volna keményebben is és népiesebb beszólásokat is alkalmaznom, de ez itt valószínüleg nem illik. Kész!
Azt hiszem kedves csak füredi, ezzel a válaszával nagyon mellé lőtt.
Azért azt megvárhatná „Csak füredi” amíg a Lóczy barlang látogató központját felépítik! Vélemény nyilvánításra ad lehetőséget itt a város mindenkinek a kereteken belül. A művészet /az építészet is ide tartozik/ megosztja a véleményeket, ez a feladata. Ide keverni az iskolát, nagyra tartást nagy butaság. Tiszteletben tartani más véleményét, munkáját az inkább bölcsebb. Nem volt ott az iskolában, amikor ezt tanították? Nekem tetszenek a tervrajzok a képek amiket láttam az építkezésről. Ez a része a városnak is kap egy látogatási lehetőséget. Én meglátogatom az biztos!
És akkor most várjuk meg, hogy kész legyen és utána mondjuk azt, hogy nem tetszik.Azért az „építészeknek” is lehetne egy kis szépérzékük, vagy esetleg azt nem tanítják, hogy mi a tájba illő? Gyerekkoromba nem csak egyenes vonalzók voltak, volt olyan is amin ívek voltak, görbe vonalzónak hívják, de utána néztem és most is kapni ilyet.
A példák sem jók, orvos, pék, buszsofőr, ezek egyszeri alkalmak, de amit építenek az megmarad, utána már késő bánat.
Látjuk a buszpályaudvart is, minden rendben, csak buszpályaudvarnak nem alkalmas. „A Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíja: Balatonfüred, Vasútállomás és buszpályaudvar épülete (Tervező: Gyarmati Tamás)”.” Nagyon örülünk a díjaknak, különösen azért, mert az elismerések azt mutatják, a reformkori városrészen kívül is vannak színvonalas épületek a városban – fogalmazott Holczer András, alpolgármester a díjátadón.”Röhej. Ez nagy „színvonalas épület”, nem csináltak semmit csak beburkolták, előszőr az sem sikerült.
A giminél meg nem tűnt fel a tervezőnek, hogy a falon van egy díszítő kerámia, simán megtervezte a feljárót. Ezért fogadjuk a terveket fenntartással a Lóczy barlangnál. Na szóval hagyjuk ezt az építészet egy szakma kijelentést, ezt mindenki tudja nem kell kioktatni, de talán nem az íróasztalnál kéne tervezni.
Bármikor mondhatja, hogy nem tetszik. Olyan még nem volt, hogy egy épület vagy bármilyen kreatív elgondolásnak a megvalósítása mindenkinek tetszene. Ez lehetetlen és nem is ez a dolguk. A Zsidó Kiválóságok Háza ellen például mennyi prüszkölés ment itt nem is olyan régen, sokszor minősíthetetlen stílusban, most meg már teljesen elfogadott épületté vált. Érdekes, hogy ha nem a saját véleményével azonos véleményt olvas, akkor az egyből kioktatás. Az ember a saját burkából nehezen lép ki, nehezen fogadja el, hogy vannak másféle burkok is. Ne haragudjon, de az ön stílusában is van egy adag lesajnáló indulat, innen nézve főleg érdekes, hogy ezt viszont másoktól számonkéri. Néhány megjegyzés.
Csak egyszer diagnosztizálja félre a nőgyógyász a feleségünket vagy a lányunkat, a buszsofőr csak egyszer nézzen el egy elsőbbségadás táblát, máris nem egyszeri a baj, ugye. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem vezet jóra, ha a konyhaasztal mellől kiabálunk bele olyan dolgokba, amikhez nem értünk.
A buszállomás kitűnően működik, sokkal de sokkal kulturáltabb a környezet, mint volt. Az épületet nem lehetett lebontani, ezért találták ki a lehetőségekhez képest átalakítását. Nem értem a gúnyt. Kérem, fogadja el, hogy vannak, akiknek tetszik a buszállomás és örömmel használják, mert sokkal jobb mint a korábbi pusztulat.
A gimnáziumi kerámiáról már sokszor volt szó, tudjuk mi történt. Jól hangzik, hangulatkeltésre jó, amit ír, hogy a béna építész nem vette észre, hogy ott van a plasztika, – de tudjuk, nem ez a valóság. Mellesleg évtizedeken keresztül a kutyát nem érdekelte itt ez a plasztika, ott lapult meg a növény dzsumbuj mögött, baromi rossz állapotban – nem emlékszem, hogy felszólalt volna bárki is, hogy ejnye-bejnye. Az iskola elegáns és szép lett, örülök, hogy megcsinálták, (mondjuk jóval korábban kellett volna) kár, hogy ennek sem tudunk örülni.
Nem akarok belemenni ebbe a vitába, hogy mi szép vagy nem szép én arról beszéltem, hogy tájba illő, vagy nem. A Zsidó Kiválóságok Háza is jó példa erre, most, hogy már ott van, el kell fogadjuk. Ez nem jeleneti azt, hogy a környezetébe illő. A buszállomás is kitűnően működik, csak ahonnan a buszok indulnak télen nem egészen kényelmes várakozni, nagy a huzat. A buszok először nem fértek be a tető alá. A bukkanón felakadtak a buszok. A helyijáratos buszok megállójánál a padok kint vannak a szabad ég alatt, a kerékpár tároló van a fedett helyen. Kulturáltabb a környezete , hát igen, csak a murván elég nehéz mondjuk babakocsival közlekedni. A parkoló is rosszul megtervezve. Ezért írtam azt, hogy nem íróasztal mellől. A gimi kerámiánál mi a valóság, mert én nem tudom? Talán ez: ” Garányi József nyolc méteres műve az eredeti tervek alapján lebontásra került volna, ám lakossági panaszok alapján az önkormányzat mégis megmentette a Munkácsy-díjas keramikus művész munkáját és inkább az azt elfedő betonfalat bontja el. A műalkotás végül a helyén maradt, ám az továbbra is takarásban van. A város többször egyeztetett a tervezővel, végül a fal lebontását és a tervek újragondolását kérte az önkormányzat. Ennek eredménye, hogy jövő hétre, az épület ünnepélyes átadására elbontják a szürke betontömböt.” Itt zavart érzek az időben. Miért nem előtte egyeztettek a lakossággal és a tervezővel. Most is csak azt tudom mondani, hogy a lakossággal egyeztetve, azért mert mi élünk itt és mi fogjuk használni, vagy nézni, nem íróasztal mellet tervezni.
Na ki? Talán segítene a helyzeten, ha nem politikai és indulati alapon közelítene a problémákhoz. Azt Ön sem gondolhatja komolyan hogy lakossági egyeztetéssel kell építeni, ahány lakos annyi vélemény, szempont, soha semmi nem készülne el. Ami meg elkészülne egy kompromisszum katyvasz lenne megterhelve a közízléssel. Ez még a hollandoknál sem így működik, akik azért kicsit fejlettebbek nálunk demokráciában. Ha a lakosság véleményezné az építkezéseket, akkor vajon mennyi és mennyi ma értékes épület nem épült volna meg, szegény Gaudit meg tuti megkövezték volna.
Buszállomás. Látott már ekkora beruházásokat hiba nélkül? Ez nem meseország, hanem Magyarország, a maga kivitelezőivel, meg az építőipar, ami tele és tele van nemtörődömséggel. Az a kérdés, hogy javítják-e a hibákat. Nem értem babakocsival miért kellene murván menni az állomáson, amikor le van díszburkolva minden. Szerintem jobb hozzáállás, ha úgy gondolkodunk, hogy van egy állomásunk ami jól néz ki, vállalható, ellátja a funkcióját és a régi ócska épületet kiváltja. Talán segítene a helyzeten,ha nem ideákban gondolkodna, hanem nézzen körbe milyen a térség többi települése, milyen az általános állapot, milyen az ország, milyen az általános környezet, a lakosság általános magatartása a környezetében vagy csak éppen a háza előtti közterületet hogyan gondozza – van hova fejlődni és akkor finom voltam. Ebben a valóságban a város szerintem nagyon sokat tesz azért, hogy összeszedett, minőségi, kulturált környezetünk, épületeink, tereink legyenek. Vannak hibák, igen.
A gimnáziumi plasztika sztoriját, forgatják egyesek a végtelenségig, csúsztatnak, de ez nem változtat azon, amit erről gondolok: addig senkit nem érdekelt a plasztika sorsa, amíg nem lehetett ebből ügyet csinálni, Munkácsy díj ide vagy oda. Végül megoldódott a kérdés és van egy modern, szép iskola a városban, ami sorry nekem kifejezetten tetszik, jó ránézni.
Na ki? Azt írja a „Zsidó Kiválóságok Háza nem a tájba illő, már ott van, el kell fogadjuk.” Szerintem nem el kell fogadjuk, hanem emeli a környék nívóját, esztétikus az épület, ami jelleget ad egy területnek. Már megbocsásson, de mi lenne itt tájba illő? Szomszédságában elég leromlott állapotú, bocsánat, de teljesen jellegtelen ház, másik szomszédságában Tüzép, az utcában semmilyen építészeti jellegzetességet nem mutató családi házak, hol szépen gondozott, hol leromlott állapotban, és egy evangélikus templom. Ha ide tájba illőt építenénk, akkor az sajnos egy teljesen jellegtelen, egykori tucat családiháznak kellene lennie. Miért kellene ilyet építeni ide, most 2021-ben? Kinek és miért lenne az jó? Ráadásul ugye itt egy történelmi múlttal rendelkező épületről beszélünk, amit kivakartak szó szerint a sz…arból, és kapott egy új fogadóépületet, teljesen más funkcióval, ami nem imitálhatja a pár száz évvel ezelőtti építkezést. Ennek a kettőnek az együttes jelenléte teszi izgalmassá az épületet, járul hozzá ahhoz, hogy a város egyik építészeti értéke legyen. Nos, ha ez a lakosságra lett volna bízva, ide értve magamat is, akkor ez nem valósulhatott volna meg. Jó, hogy végül az lett, ami. Legyünk rá büszkék, örüljünk neki, de ha ez nem megy, legalább azt jó lenne elérni, hogy ne ekézzük csak úgy csípőből.
Úgy látom én vagyok a megszólított. Ne vegye magára, de azért annak részemről örülök, hogy nem a gyerekkori görbevonalzójával áll neki épületeket tervezni, lehet, hogy az meg nekem és sokunknak nem tetszene 🙂
Ha Ön a Ronda Nem Ronda nevet is használja, akkor igen. Ha a beírásomból csak a görbevonalzó dolog jött le, akkor nem sok értelme volt hozzászólni.
Nem, én Füredi néven mertem azt írni, hogy nincs kifogásom a Lóczy barlang látogatóközpontja ellen. Erre jött a görbevonalzójával, hogy az építészeknek nincs szépérzékük, bezzeg Önnek, aki megmondja mi a szép és a jó. Ezen ironizáltam kicsit. De igaza van, nincs értelme hozzászólni, mert úgyis kifacsarja majd amit írok. Nekem tetszik a látogatóközpont terve, tetszik hogy kezdenek valamit azzal a hellyel hamár oda vendégek járnak, tetszik hogy rendezettebb lesz a környezet. Ennyi a bűnöm.
Siófokot nem kell idekeverni. Merőben más irányba tart a két város. Köszönőviszonyban sincsenek egymással sok-sok szempont alapján sem. Nem értem ezt a látványos nekikeseredést, olyan mintha nem egy városról beszélnénk.
Szerettem volna a PROBIO-nál a szemétszállítást szünetelteni, mert egy évre külföldre megyek.Senki nem fog a házban lakni. Balatonfüreden ilyen opció nincs. Ha nyaralószerződése van valakinek, akkor 26 hetet kell fizetni. Ha állandó lakos, akkor nincs ilyenre lehetőség. Járt már valaki így? Mi lehet a megoldás? Olyanért nem szeretnék fizetni, amit nem veszek igénybe.
Igen ez így van mi is fizetünk pedig nem vagyunk ott. Alap dija minden szolgáltatásnak van.
Ha nincs fogyasztás, a szolgáltatónak akkor is fenn kell tartania a rendszert, hogy a szolgáltatás ismételt igénybevétele esetén minden zavarmentesen mehessen. A rendszer fenntartása pénzt igényel. Ezért van az alapdíj, ami más néven rendelkezésre állási díj. A nevében is benne van, hogy miért kell fizetni. Ugyanez van minden más szolgáltatónál is (víz, áram, gáz).
Sajnos nem alapdíjat kell fizetni, hanem a teljes összeget :(. Elszomorító….
Tisztelt kérdező, az alábbiakban idézett jogszabály szerint az ingatlanok esetében van lehetőség a dij visszatéritésére utólag, ha nem használják:
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről szóló 32/2015(X.28.) önkormányzati rendelete szabályozza a hulladékszállítási díjfizetés alóli mentesség lehetőségeit, amelyek az alábbiak:
A lakó- vagy üdülőingatlan használaton kívülisége esetén, amennyiben az ingatlant ténylegesen nem használják, használónak díjtartozása nem áll fenn, írásban kérheti a Közszolgáltatótól a szolgáltatási díj visszatérítését az alábbiak szerint:
a. A használaton kívüli időszakra (üdülő esetén a teljes nyaraló időszakra, azaz 6 hónapra) vonatkozóan a közmű szolgáltató által leolvasottan „0” fogyasztást igazoló közüzemi elszámoló számla – víz (m3) vagy villany (kWh) – másolatának megküldésével a tárgyévet követő év január 20-ig lehet kérni.
b. A Közszolgáltató a tárgyévre vonatkozó mentesség iránti kérelmet kizárólag a tárgyévet követő január 20-ig fogadja el.
Nagyon köszönöm a válaszát, az ügyintéző sajnos azt a felvilágosítást adta, hogy ez nem lehetséges, csak úgy, mint a nyaralótulajdonosoknak, hogy 26 hetet mindenképpen fizetni kell, illetve ezen időszak is a nyaraló szerződéshez igazodik.
Mégegyszer köszönöm megtisztelő válaszát.
Sajnálom a félreértést, esetleg az lehetett a kommunikációban a probléma oka, hogy a tárgyévi dijat valóban meg kell fizetni, és azt csak utólag fogják visszatériteni, amennyiben ön a megfelelő igazolást benyújtja a tárgyévre év végén, illetve a következő év január 20-ig.
Tisztelettel:
Csak úgy kíváncsiságból: ilyenkor kamatot is fizetnek? Mert -lássuk be- előre tudták, hogy olyan szolgáltatásra vesznek el díjat, amire nem volt igény és tudták, hogy nem valósul meg? Illetve bonusz kérdés: a Probio utcájában (Probio, rendőrség előtt/mellett :-)) direkt nincs egy darab szemetes sem?
Sokan kaphatnak felmentést, mert hétfőnként majd mindegyik közterületi szemétgyűjtő tele van tömve háztartási szeméttel. De láttam én Deák utcai panzióból is átosonni a túloldalra háztartási szeméttel. Sajnos.
Kedves Cogito, nem akarom Önt szétszaggatni, sok igazság van abban, amit ír. De pl. nagyon sok háztartási cikk, szerszám, vegyiáru van az említett boltokban, ami olcsó is, és nagyon jó is! Én is olvasok teszteket, véleményeket, és bizony nagyon sokszor látom, hogy nem mindíg az a legjobb, ami a legdrágább, és ezt bizony tapasztalom is.
Kedves Cogito Ergo Sum & AHA! Szivesen vásárolok a Lidlben bármikor. Nem Füreden élek. Belátásom szerint minöséget kapok/választok a pénzemért elégedett vagyok azzal amit ott vásárolok. A nagy kérdés kinek mi a minöség és mennyit akar ezért fizetni? A minöség számomra étel tekintetében a közelben termelt vegyszer mentes zöldség, gyümölcs a hús követhetö legyen a származási helyéhez, tartásához. Egyszerüen tudni akarom mit teszek a családom elé. „Drága mint a patika” mondja egy régi közmondás, én inkább az ételt tekintem „gyógyszernek” mint amit a gyógyszerek tartalmaznak addig amig ezt magam választhatom. Az olcsó a legdrágább nagyon sokszor, miután többször kell belöle venni nem tart sokáig stb. Nagyon sokan a legolcsóbbat veszik meg mert nem jut jobbra, lásd portej és a többi termék amin a forgalmazó óriás hasznot zsebel be.
El tudja komolyan képzelni, hogy egy nagy és globális élelmiszer-bolthálózatnál Ön még követni tudja a kezdetektől a pénztárig az utat? És pedig hitelesen? Csak egy példa, hiszen a húst említi, nagyon sok terméknél ez áll: származási ország EU. Lenne szíves itt a családjára megnyugtató módon követni a hús útját? hogyan áll neki? És remélem nem annyira naiv, hogy nem is sejti, miért is nem írják oda pontosan mondjuk csak legalább az országot. És így tovább. És ha tudná is, hogy melyik hizlaldából jön a hús, de tudja -e, mivel hizlalták a disznókat? milyen vegyszerrel kezelték a kukoricát? a sor végtelen, ellenőrizhetetlen, és ez a CÉL, na meg a PROFIT. „Cogito e.s.” logikusan érvel, de az én érvelésem talán kicsit kiüti az övét azzal (ezer bocsánat!!!!!), hogy a nagyon drága (maradjunk most csak az élelmiszereknél) dolgoknál is teljesen lehetetlen ellenőrizni az egész utat a pénztárig. És itt vége, ami marad, az csupán illúzió, aki tehát jobb a pszihológiában és „mellékhatásaiban”, az többet (de nem biztos, hogy jobbat) fog eladni. Kedves „Olcsóbban jót”! ha lenne fogalma arról, hogy a nagy cégek hány profi reklámszakembert és ügyvédet foglalkoztatnak főállásban, és vajon miért? miért? ha minden 100%-an rendben lenne, ott ezekre nem lenne szükség…..Nekem van erről és más hasonló dologról fogalmam, sajnos……nincsenek illúzióim
Pénteken a délelőtti órákban jártam a Rendelőintézetben, egy szakrendelésen volt dolgom. Maszk föl, lázmérés a bejáratnál, minden rendben, mehetek föl az első emeletre. Döbbenten tapasztaltam, hogy az első emeleti folyosó teljesen üres volt. Szinte hihetetlen volt számomra a látvány. Teljesen egyedül ücsörögtem a rendelő bejárata mellett, mindössze néhány fehér köpenyes hölgy jött elő egy-egy ajtó mögül, és vonult végig a töküres folyosón. Más esetben egy ilyen hétköznap délelőtt a folyosó zsúfolásig tele szokott lenni, néha még szabad ülőhely sincs. Hová tűntek a betegek? Mi történt? Hirtelen mindenki meggyógyult, és már nincs szüksége orvosi ellátásra? Józan ésszel az ember azt gondolná, hogy ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, akkor az teljesen független attól, hogy van-e járvány, vagy nincs. Az én esetem is ilyen volt: föl kellett keresnem a szakrendelést, hát fölkerestem. De mit csinálnak a többiek, akik ilyenkor meg szokták tölteni a folyosót? Miért nem jönnek el az orvoshoz, ha szükséges lenne? Otthon gyógyítgatják magukat, hogy majd csak lesz valahogy? Valami itt nagyon nincs a helyén.
Minden rendelésre időpontra lehet menni, csak akkor engednek fel, ezért üresek a folyosók szerencsére, már nem pletyi randi hely.
Sajnos ki kell hogy javítsam a megjegyzését, mert pl. a sebészetre nem kell időpontot kérni.
Örülök, hogy végre elkezdődött a Kossuth u. felújítása! Azonban az itt élőket jobban érdekelné, hogy milyen élelmiszer üzletet terveztek ide,- mivel a bevásárlás a mindennapjaink része – mint a helytörténeti gyűjtemény, vagy a járási hivatalok. Biztos ezek is nagyon fontos dolgok, de többet járunk boltba, mint bíróságra… Azt hiszem többek nevében is írhatom, hogy nagyon szeretnénk egy Aldi-Lidl típusú üzletet, ahol mindent és olcsón tudunk beszerezni!
Az, hogy milyen élelmiszerbolt meg kávézó, név szerint milyen szolgáltatók lesznek itt az még biztos nem eldöntött. Még egy kapavágás sem volt, tapasztalatból tudom ilyen nagy beruházásoknál vicces lenne most ezzel foglalkozni. Van bőven idő szerződni a szolgáltatókkal. A járási hivatal, helytörténeti gyűjtemény azt azért tudni, mert a funkciója fontos egy épületnek, mire kell alkalmassá tenni. Az egyiket például élelmiszerboltnak építik, de hogy melyik bolt költözik oda az ebben a fázisban édesmindegy. Szerintem Aldi biztos nem lesz, kettő is van belőle a városban, remélem Lidl sem, itt egy kisebb lélegzetű, városias kisboltnak lenne helye.
Igazából mindegy is, hogy mi a bolt neve, ami fontos lenne, hogy legyen jobban ellátott, mert a mostani sajnos nem az. Délelőtt 8-9 órakor már nincs péksütemény, (pogácsa, kakaóscsiga, kalács stb.) többször előfordul, hogy alapvető dolgok hiányoznak, és – bár régen a szegények boltjának hívták – egyáltalán nem olcsó. Márpedig itt a „faluban” nem a tehetős réteg él… És szerencsés lenne, ha a háztartási cikkektől a gyümölcs-zöldségig mindent egyhelyen lehetne beszerezni. Mert most az ember ki-be járkál egyik boltból a másikba. Persze lehet így is élni, de ha már újat építünk…
Nem promotálni kívánok, de tényleg egy kevésbé drága és az itt élőknek megfelelő árakon kínáló -ahogy alább is megemlítették- lehetőség szerint gyümölcs, zöldség, háztartási cikkek, stb. mindent egy helyen elérhető legyen és JÓ ÁRON. Lidl-ben szoktam néha vásárolni, mikor Veszprémbe megyek – nagyon jó áraik vannak és kedvezőbbek a versenytársakhoz képest (nem kicsit!) és nagyon jó választék van ott. Szerintem a felső városrész megérdemelne már egy ilyet. üdv
Nagyon fájdalmas dolgot kell írnom, mindenkit érint, engem is. Nem sok értelmét látom az olyan diszkusszióknak, miszerint hol és hogyan lehet olcsón és jót vásárolni. Ilyen nincs, nem is lesz soha. 4. mondat: Mikor lesz végre az emberi gondolkodás része az a tény, hogy a minöségnek ára van, olcsó és jó együtt lehetetlen! A jó árak és választék önmagában rendben, de még nem minöség! Van olyan, hogy olcsóbb valami A-ban mint B-ben. Lehet az is, hogy A-ban valami (szubjektív módon) jobbnak néz ki, mint B-ben, de csak úgy néz ki. Nem írhatok nevet, hogy melyik ismert cég relatív olcsó termékei miféle minösítést kapnak szerencsére már az interneten is hozzáférhetö oldalakon (onnan az információm) ami aztán onnan elég hamar eltünik. (érthetö módon, ugye…..) Azt sem írhatom le, hogy több!, hazánkban nagyon népszerü és olcsó ennivaló ezen „belsö”?? minösítésen az ipari hulladék szintet érte el. De vidáman árulják tovább, és veszik is, mert OLCSÓ! Hát akkor most jó étvágyat kívánok minden hasonló dologhoz. —-akik most majd darabokra akarnak szaggatni a szabad véleménynyilvánítás égisze alatt, azok még nem sajátították el a 4. mondat értelmét.
Örülök, hogy az Óvárost megpróbálják végre megszépíteni. A tervek szépek. Kérdésem , hogy vajon az a rengeteg autó hol fog állni? Parkolóról szó sem esett. A 14 lakáshoz minimum 20 autó alap…az ügyintézés további látogatókat „parkoltat”, az élelmiszer üzlet? Van erre valami terv? Vagy tovább súlyosbodik a város parkolási lehetősége és már nem csak a kiemelten kezelt parton. Reménytelen lesz lassan.
El kellene olvasni a cikket! Benne van: „Az autók az utca mögötti mélygarázsban kapnak helyet, itt egy hatvan férőhelyes fedett parkolót alakítanak ki, kihasználva, hogy a Kossuth utca és a Somogyi utca között mintegy 6 méteres szintkülönbség van.”
Igen, és az a szörnyű, rettenetes és fölháborító helyzet állhat elő, hogy emberek kénytelenek lesznek négy kerék helyett a két lábukat használni,.
Máshol is tartanak ilyen zártkörű rendezvényeket. 15 főig, maszkban, távolságtartással megengedett. A szabadban vesszőtáldani meg pláne. Az más kérdés, hogy van-e értelme ennek? A sok online programos erőlködésnek sincs sok teteje szerintem, de ha valaki akarja, akkor csinálja.
Kérem olvassa el pontosan a kormányrendeletet. Ott az áll szó szerint: „minden rendezvény megtartása tilos”. Az Ön által említett 15 fős limit nem létezik. Ma semmilyen rendezvény nem tartható!
A „minden rendezvény megtartása tilos” mondat az ominózus kormányrendeletben nem azt jelenti, hogy minden rendezvény megtartása tilos? Közben Balatonfüred Vince-napot „tart” és egy rendezvényen átadják a kulturális díjat is. Csak én nem értem, hogy miként lehetséges ez?
üdvözlöm a felső városrész megújulását ..igaz pár éves csúszással. Elnézve a terveket, nagyon szép lesz. Tudható, hogy milyen kereskedelmi egység fog helyet kapni a sarkon? reméljük élhető árakon kínáló mini-market (vagy supermarket) Lidl? üdv, Kristóf
Sok szó esik arról, hogy zöldüljön Füred. Rendben van. De mi legyen a meglévő autókkal, meg az idecsődített tömegekkel? Mert a helyzet a következő: a parkolóhely mindenhol kevés, ahol valamit felújítanak, vagy átépítenek, ott első dolguk az utat leszűkíteni, nehogy véletlenül meg lehessen állni. Aztán konkrétum: az Iskola utcában, ahol parkoló épült közpénzen, hogy az iskola, posta, stb miatt meg lehessen állni, évekkel ezelőtt „valaki” megvett egy házat. Először megállni tilos lett, mostanra már oszlopok is vannak. Hogy is van ez? Zavarja a tulajt a KÖZTERÜLETEN parkoló autó? Amikor vette a házat, a parkoló ott volt! Ilyen alapon mindenhol tiltsuk meg a parkolást! Ideje lenne, ha az adónkból nem ellenünk dolgoznának az illetékesek!
Nehogy most megsértődjön, de nagyon cinikus leszek: ha Ön lett volna az a „valaki”, aki annak idején megvette azt a házat, akkor ugyanazt csinálta volna. Ilyen egyszerű az élet. Ez az élet! Erre kell építeni és akkor mindig a nyerő oldalon van!
Mellesleg a házat vette meg, nem az utcát. Bár ezt felfogni látom nem egyszerű.
Nem mondtam azt, hogy az utcát vette meg! Csak arra céloztam, hogy hasonlóan cselekedett volna! Bár ezt felfogni látom nem egyszerű . De túl fogom élni.
Örömteli hír, hogy több zöldterületet akar a város. A cikkben olvasható, hogy ezt például a HÉSZ „szigorításával” képzelik el, növelve a zöldterületi arányt, és csökkentve a beépíthetőséget. Sajnos sokan a jelenlegi „enyhe” szabályozást sem tartják be, rengeteg példát látni erre szerte a városban. Szerintem jó ötlet lenne ennek ellenőrzésére pár embert felvennie az önkormányzatnak, hogy ne csak papíron, hanem a valóságban is zöldebbé válhasson a városunk.
Ha ez a hír majd valóság lesz, akkor elkezdek örülni. De csak akkor. Amúgy már annak is örülnék, ha a jelenlegi zöldterület nem állandóan fogyna. Sokan és sokszor írtak már Siófokról, mint elrettentő példáról, dehát hiába. A rossz valahogyan mindig vonzóbb volt, mint a jó. (és kifizetőbb is….)
Kíváncsian várom, hogy a Horváth Ádám utca elejéről és a Móra Ferenc illetve Illés József utca csatlakozásától mikor veszik le végre a sok tiltó közlekedési táblát, amik hetek óta teljes mértékben érdektelenek, mert az utca – végre! – a Sellő utcáig elkészült. Sok helyen már az útszéli parkosítás is megvan, aminek szerintem minden erre járó örül. Sajnos így járatják le a táblák hitelét. Ennek az az egyenes következménye, hogy egyes közlekedők ezt látva akkor sem veszik komolyan a táblákat, amikor pedig életbevágóan fontos lenne. Annyit még meg kívánok jegyezni, hogy a max. 10 km/órás sebességkorlátozás egyszerűen nevetséges! Jelenleg az a helyzet, hogy a nevezett helyeken ott van 6 (hat!) db közelekdési tiltó illetve figyelmeztető tábla, amit senki nem tart be. Mit is kérdezne ilyenkor Besenyő Pista bácsi?
Én itt semmi problémát nem látok. A kutyát se érdekeltek eddig se a táblák, tehát mindegy hogy vannak-e, vagy nem, meg hogy mi van rajtuk. Ezt mutatja az is, hogy a cégek sem viszik el ezeket, csak valamikor sokadikán. Ilyenek nálunk a mindennapok. Ilyen az általános civilizáltsági fok. És már sok-sok éve stabilan áll ez a nívó. Ez is valami, nem?
Többen írtak már a Horváth Ádám utcáról. Én eddig csak Pálóczi Horváth Ádám utcát ismerek. Megváltozott volna az utca neve? öreg a térképem?
Sétálóhoz: ha kész lesz az új strand, az odajárók hol fognak parkolni? mert a nagy parkoló már az eddigi strandolók autóival is annyira tele van, hogy ott néha lehetetlen még megállni is, ezért már nagyon sokan máshova mennek, vagy le sem mennek fürdeni. Vagy sorompó fogja számolni az autókat és egyszer majd pirosra vált arra a napra? Pedig nyugágyat vagy széket biciklin levinni nem lehet. Persze megint oda jutottunk, hogy mennyi embert bír még el Füred és mennyit érdemes „elbírni”. Kíváncsian várom a végeredményt.
Én például sokszor lesétálok a partra. Tudom, ez a mai motorizált „sétálóknak” hihetetlen, de nem az a kirándulás, hogy beállok az erdőbe a kocsival és járok 30 métert.
Olyan nagyon ne legyen kíváncsi, mert úgyis tudja a végeredményt: tumultus a parkolóban, tenyérnyi szabad hely sem a strandon, frusztrált, türelmetlen emberek, akik föl vannak háborodva, hogy nem azt kapják a pénzükért, amire befizettek. Ha tavasszal elkezdődnek a könnyítések, olyan nyarunk lesz, amit senki nem kíván! Jobb, ha nagy ívben kerüljük a 71-es alatti részt! Ez volt tavaly nyáron is: megy mindenki, mint a mérgezett egér. Vasárnap ismerőseim kirándulni voltak Badacsonyban. Annyian voltak, hogy egymás sarkára hágtak az emberek, mint nyáron. Ebből már lehet következtetéseket levonni Füred vonatkozásában is.
Abban teljesen igaza van, hogy matracot, táskákat, takarókat nem igazán megszokott a helyi járaton fuvarozni, majd ezekkel a hátunkon hosszasan ácsorogni a sorban a pénztárnál.
Sétálónak: bocsánat, én nem csak ezt írtam, legyen szíves olvassa el még egyszer. 3 személynek egy nyugágyat és 2 széket se gyalog, se biciklivel nem tudunk le és fölvinni. Ez összesen 7 km. 73-71- és 65 évesek vagyunk. (a 65 éves társunk bicegve teszi meg ezeket az utakat!!!) Vagy nekünk már a fürdés is luxus? Amúgy nem motorizált „sétálók” vagyunk, általában 3-6 km-t megyünk, ha az idő engedi, és tegnap is lesétáltunk a partra. Eléggé rosszul esik ez az egysíkú és rosszindulatú általánosítás. De sok hozzászólást végigolvasva már semmin sem csodálkozunk.
Szeretünk fürdeni -nek. Dicséretes a séta, gratulálok és jó egészséget hozzá! Egy ötlet: a strandra, mi kora reggel megyünk és a legnagyobb tumultusos hónapokban is van parkolóhely .
Gratulálok az Aranyhíd sétányon lévő partszakasz megvásárlásához. Így a paksi kikötőtől a Vitorlás térig a strandok üzemelési idején kívül mindenki által látogatható, egybefüggő, sétálható parti sáv jöhet létre.
Köszönet a vállalkozónak! – a margóra pedig: vajon 1,6 milliárd forintból hány rászoruló gyereket (és akár felnőttet is) lehetett volna támogatni?
Igen, köszönet azoknak, akik ebben a szép gesztusban részt vettek és megajándékozták a gyerekeket! És itt a pont. Az 1,6 milliárdot idehozni ne haragudjon de demagógia, felesleges hangulatkeltés. Ezzel az erővel minden egyes beruházást ki lehetne játszani a többi ellenében. Fontos ez is, az is. Ráadásul pályázati pénzeket összekeverni adománygyűjtési kezdeményezéssel végképp értelmetlen. Volt egy jó ötlet, kivitelezték, a gyerekek boldogok voltak, – mi a fenének idekeverni megint valami agyatlanságot, hogy lehúzzuk ezt is? Nagyon szomorú ez.
Kedves Hozzászóló, ez nem kavarás, sem demagógia és végképp nem agyatlanság. Ahogy Ön írja, hogy az „összehasonlítással” lehúzom az adományozást, ennyi erővel szerintem az értelmetlen. Irigylem, ha Ön még mindig hisz abban, hogy Magyarországon léteznek még igazi, tisztességes pályázatok. Ez a csarnok pedig sok minden, de biztosan nem fontos – irigylem azért is, ha Ön szerint igen; kívánom, sok öröme legyen benne. Egyébként pedig ugye (szerintem) mindenki arra pályázik (és egészíti ki a pályázati összeget saját zsebből), amire akar, amit fontosnak tart – kinek a defibrillátor, kinek az állatmenhely, kinek a rászorulók, kinek az egészségügy, kinek a kézicsarnok. Reméljük, ha sikerül elbontani a görög falut, oda pedig egy húszcsillagos hotelkomplexumot építenek majd, mert az is nagyon fontos.
Bárcsak ne írt volna újra. Össze-vissza kever dolgokat. Szomorú, hogy egy nemes kezdeményezésből ennyit és ezt szűrte le. Részemről befejeztem a polémiát.
Most komolyan, miért kell még szenteste előtt is ünneprontónak lenni? semminek sem tud örülni? és Ön mennyivel járult hozzá a rászorulók megsegítéséhez? az alább közölt egyértelmű és szégyenletes provokációjával? Nem akartam semmihez sem hozzászólni, de kikényszerítette: bizonyos közéleti szereplőknek is írt, amikor azok saját maguknak milliós prémiumokat szavaztak meg, ahelyett, hogy a szegény gyerekeknek adták volna ezt a pénzt? Van még ennél lejjebb is? Szégyellje magát!
Nyilván sokan tudják, hogy a mai nap a téli napforduló napja, a legrövidebb az esztendő során. De ma ünnepelhetjük a fény születését is, mert a holnapi nap már – igaz, minimális mértékben – hosszabb lesz a mainál. Aki esetleg nem tudná: Lucifer a fényhozó, a neve a latin lux, lucis (=fény) és a fero (=hozni) szavakból ered. Nem véletlen, hogy a karácsonynak, a Kisjézus születésének az ünneplése is erre az időszakra esik.
Korán örültünk! „A rendőrség alapvetően a közterületen történő tűzijátékozást ellenőrzi, az 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó termékek magánterületen történő felhasználását a pirotechnikai termékek forgalmazásának és felhasználásának év végi korlátozásáról szóló 587/2020. (XII. 16.) Korm. rendelet nem tiltja.”
Sajnálattal kell látni, tapasztalni, hogy a város keleti kapuja, az arácsi Aldi, a dohányboltkörnyéke mivé lett : órákig ott álló RO felségjelű széthullás határán lévő autók, a – jelenleg egyébként tilos – könyöklők mellett kiabálva g…iző, k…. anyázó (😡😡) , italozó (közterületi italozás 😉😯..) fiatalemberek mellett az autójukhoz alig hozzáférő, kultúr vásárlók antagonisztikus ellentéte. És soha, sehol, senki, aki azt mondaná : ‘uraim, legyenek kedvesek távozni, és ezt otthonukban folytatni’ 😯😯😯😥😥😥
XY-nak: nagyon úgy látszik, hogy másoknak sem tetszik, ami ott van. Sajnos az utolsó mondatának második fele értelmezhetetlen: ezek URAK? és ezeknek van otthonuk? az hol van? és hogyan néz ki? ha van, biztosan úgy, mint a „keleti kapu” és ezeknek szólni? csak figyelmeztető lövéssel lenne érdemes indítani a dolgot. (mielőtt egy EU rendeletbe botlanék, és bárki félreértene, sietve megjegyzem hogy ez a viselkedés mindenféle felségjelű autóval utazóktól sem idegen, nagyon terjed, de nem vírus, hanem többnyire alkohol túlzott élvezete által) De szeretném megvigasztalni, mert minden relatív. Pár hete olvastam egy könyvet, a címe kb. ez lenne: mindennapi élet a 17.-18. századi francia kisvárosokban. Hát ahhoz képest a „keleti kapu” a földi MENNYORSZÁG !! Becsszavamra! Örüljön, hogy a 21. században és errefelé él! (na jó, a vírus nélkül jobb lenne)