Oldal kiválasztása

Elkezdődhet a felső városrész rehabilitációja

Szerző: | 2018-03-23.

Mintegy tízmilliárd forint pályázati támogatást nyert el az elmúlt pár hónapban a város, a beruházások java egy éven belül befejeződik. Jelentős fejlesztések kezdődnek tehát Balatonfüreden, több olyan program is megvalósul, amely régi vágya a településnek, mint például a felső városrész rehabilitációja.

A programok révén nemcsak új turisztikai látványosságokkal bővül Balatonfüred kínálata, hanem javul a városban az életminőség, elsősorban a helyiek számára fontos beruházások történnek, az idegenforgalom mellett más területek is fejlődhetnek.

– Hatalmas összeg ez a tízmilliárd forint, amit a város fejlesztésére költhetünk, ennyi támogatási pénzt, még soha nem kapott Balatonfüred. A napokban jött az értesítést, hogy nyert a Zöld város programra benyújtott pályázatunk, amely közel 900 milliós támogatást tartalmaz. Két helyszínen valósul majd meg a fejlesztés.

„Rehabilitáljuk a lakótelep tövében a kerékpárút melletti közel egyhektáros zöld területet illetve a Fehér templom és az Evangélikus templom közötti városrészt. Itt teljesen megújítjuk az önkormányzati tulajdonban lévő régi épületeket, megépítünk egy 300 négyzetméteres szolgáltató részt, felette két kulturális helyiséget alakítunk ki. Rendezzük a csapadékvíz elvezetést, a közvilágítást, új parkolókat alakítunk ki – vagyis klasszikus város rehabilitáció történik majd.”

Még vannak ezen a részen olyan magánterületek, amiket vásárlással vagy kisajátítással szeretnénk megszerezni, ezért úgy gondolom, ez a beruházás csak jövő év elején indul el  – válaszolta kérdésünkre Bóka István polgármester.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Gyógyhely fejlesztés elnevezésű projekt révén egymilliárd forint pályázati támogatást nyert a város a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti terület kialakítására valamint az egyhektáros pihenőpark létesítésére. Szintén a pályázat részeként felújítják a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadát, megújítják a nézőteret.

800 millió forintból a Világörökségi helyszínek fejlesztésére kiírt program keretében megújul a reformkori városrész legrégebbi műemlék épülete, a jelenleg rossz állapotban, üresen álló, egykori Esterházy-kastély.

A Bejárható Magyarország program részeként 150 férőhelyes vitorláskikötő épül a kemping területén, és megújítják a strandot is másfél milliós támogatásból.
1,3 milliárdból a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy új oktatási és kutatási központot épít, ugyanennyiből történik meg a Lóczy gimnázium modernizálása és bővítése. Közel másfél milliárdból megújulhat a Forrás Sport Park, 600 millió forintból iparterületi fejlesztések valósulnak meg, megújul több füredi általános iskola, fejlesztik az Állami Szívkórházat, modernizálják és kibővítik a városi könyvtárat, jelentős program indul a humán szolgáltatások minőségének javítására és 400 millió forintból megépül a Lóczy-barlang látogatóközpontja.

[bs-white-space desktop-ws=”32″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred fontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vince-nap

2026-01-24. 15.30 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Újbor kóstoló borünnep.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Tüdőszűrés a városban

A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban több napon keresztül tüdőszűrést, vizsgálatot tartanak.

pénz beszél, kutya ugat

2025.12.23.

Kicsit ehhez a hozzászóláshoz csatlakozva: pokoli állapotok uralkodnak a "Tesco" parkolóban napok óta. Bemenni még lehet, de kijönni??? Nem lehetne…

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart