A korábban hulladéklerakóként működött, mára rekultivált terület a fejlesztés révén a mai kor színvonalának megfelelő ipari területként funkcionál majd. A városvezetés célja, hogy a minőségi turizmust, vendéglátást, idegenforgalmat részben kiszolgáló, illetve az ágazati profilt kiszélesítő ipari és szolgáltató tevékenységekhez egy telephelyet hozzon létre, úgy hogy az ne zavarja az üdülőváros életét.
Összesen 14 hektár terület infrastruktúrája újul meg, ebből 8 hektáron, a tervek szerint 8-10 darab 1300-4000 négyzetméteres bérbe adható épület létesül.
Balatonfüred kényes az ipari tevékenységekre, emiatt a lehetséges célterület megválasztása alapos előkészületet kívánt. Az Aszófői út 087/1, 087/2, 087/4 területek tökéletesen megfelelnek erre a célra.
A beruházás fontos mérföldkő a munkahelyteremtés elősegítésében is, hiszen az ipartelepítés, az ezzel járó éves foglalkoztatás kitörési pont lehet a város számára az egész térségre jellemző szezonalitásból.
A fejlesztéssel a betelepülő vállalkozások versenyképessége javul, hiszen Balatonfüreden és a térségben nincs, illetve igen kevés a kijelölt és használható telephely, amely ráadásul elérhető infrastruktúrával is rendelkezik. A beruházás révén a város egyes belterületi részeibe kényszerült vállalkozások kitelepítése is megkezdődhet.
A Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával 590 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a fejlesztésre a város.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben