Balassa Balázs elmondta: 2016-tól a csípőszúnyogok gyérítésének gyakorlata gyökeresen megváltozott, közvetlen költségvetési támogatás helyett ugyanis a nyári főszezonban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) végezteti el a beavatkozást, míg a turisztikai elő- és utószezonban továbbra is a helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség látja el a feladatot. Az OKF az elmúlt években átlagosan két kémiai és egy biológiai gyérítést végzett a Balaton térségében.
Múlt év tavaszán a balatoni önkormányzatok pénzéből egy biológiai és egy kémiai gyérítést tudtak elvégeztetni, ez azonban kevésnek bizonyult. A csapadékosabb időjárás miatt ugyanis a tervezettnél jóval nagyobb mértékben kellett védekezni – mondta a szervezet elnöke. Az őszi időszakra, az utószezonra nem maradt forrás, pedig a kedvező időjárás miatt még sok volt a turista a térségben, és sok volt a panasz a szúnyogokra – indokolta Balassa Balázs, miért kellett az önkormányzatok lakosságarányosan meghatározott hozzájárulását jelentősen megemelni.
Egyelőre a térségben nem okoznak problémát a szúnyogok, sőt, az előző évek hasonló időszakához képest kisebb a vízzel borított területek nagysága, ezért a közeljövőben nem terveznek gyérítést.
A Balatoni Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén a tagok szorgalmazták, hogy a kémiai helyett minél több biológiai beavatkozás legyen, még ha az drágább is. Megfogalmazódott az az igény is, hogy strandidőben és rendezvények idején ne végezzenek gyérítést.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben