Oldal kiválasztása

Júliusra elkészül az új turisztikai negyed

Szerző: | 2019-04-29.

Javában zajlanak az építési munkálatok a Zákonyi sétányon, a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciójának szánt beruházás június végére befejeződik. Az uniós pályázati pénzből a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) mint konzorciumi vezető segítségével megvalósuló fejlesztés teljes költsége várhatóan 1,3 milliárd forint lesz.

A Gyógyhelyfejlesztés elnevezésű projekt keretében zajló építkezés során a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti területet építik újjá. A kilencezer négyzetméteres területen négy épület foglal helyet.
Az ingatlan Halászkert felőli részén egy 80 négyzetméteres épület áll, ebben ruhabolt és ékszerüzlet kap helyet. Mellette egy kétszintes, 500 négyzetméteres épületben a földszinten étterem, az emeleten galéria nyílik, mellette egy 300 négyzetméteres épület áll, amelyben két üzlethelyiséget alakítanak ki, egy sörözőt és egy borozót, utóbbit, információink szerint, a Zelna borászat működteti majd. Mindkettőben lesz étel árusítás is. A terület északi részén pedig egy közösségi térként is funkcionáló kortárs galéria, divattörténeti kiállítóhely létesül.

– Minden önkormányzati tulajdonban van, a vállalkozók bérleti díj ellenében használják majd az épületeket. Meglepett, hogy az üzlethelyiségek hasznosítását többször is meg kellett hirdetnünk, nagyobb érdeklődésre számítottam. Jól haladnak a munkálatok, várhatóan július elején megnyitnak a szolgáltatók, birtokba lehet venni a parkot, a két kiállítóhely azonban a nyár végén, de lehet, hogy csak a következő szezontól üzemel majd – válaszolta kérdésünkre Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: fontos szempont volt, hogy az Écsy László utcáról nyíló műemléki épület jól látszódjon, hiszen egy gyönyörű villáról van szó, amely a város egyik legszebb épülete.
– Bízom benne, hogy a tulajdonos is megérti az idők szavát, és felújítja az épületet – tette hozzá a polgármester.

  • Képgaléria

A beruházás részeként mintegy 8 ezer négyzetméteren rendezik a zöldterületet, parkosítanak, igényes burkolatokkal gyalogos utakat létesítenek. A terület északkeleti részén kialakítottak egy szökőkutat, és a Zákonyi út mellett megépül egy telente, szezonálisan működő 60×15 méteres jégpálya is.
A beruházáshoz az önkormányzat mintegy 400 millió forint önerőt biztosít, de jelentős bevételekre számít a város a bérleti díjakból.

A Gyógyhelyfejlesztés elnevezésű projekthez tartozik a hamarosan befejeződő szabadtéri színpad átépítése illetve a Brázay strand fejlesztése is, az egyhektáros területen új, bárki számára megközelíthető partszakaszt nyit meg a város, itt szeptemberben kezdődnek a munkálatok.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Június 6
  • 06
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004