Megkezdődtek az építési munkálatok a Füred kemping területén, ahol másfél hektáros területen új turisztikai megállópontot létesítenek. A munka a meglévő stégek fa járófelületeinek bontásával, a vasszerkezetek kiemelésével, valamint a cölöpök kihúzásával indult. A jelenlegi kikötőmedence megtisztítása előreláthatóan egy hetet vesz igénybe. Ezt követően kezdik meg az új kőmóló és kikötőmedence létesítését.
A kivitelezést uniós forrás biztosítja, a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Kajak-kenu szövetséggel közös konzorciumot hozott létre az önkormányzat. A közel kétmilliárd forint értékű beruházás hozzájárul a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégszám növekedéséhez. A balatonfüredi megállópont fejlesztés keretében egy 142 hajó fogadására alkalmas kikötői fejlesztés valósul meg. A kemping területén helyet kapó kikötő olyan sport- és szabadidős turisztikai létesítmény lesz, amely magas színvonalú sportesemények, rendezvények lebonyolítására is alkalmas.
A Magyar Vitorlás Szövetség pályázata révén túrahajók, gyerekek oktatására alkalmas eszközök is rendelkezésre állnak majd, hiszen az a cél, hogy a vízisportok kedvelői illetve a balatoni túrán résztvevő, vitorlással vagy akár kenuval érkező, aktív turisták is igénybe vehessék a szolgáltatásokat, mert jelenleg alig van a városban ilyen jelleggel bérelhető szabad kikötőhely.
Az új kikötő a kemping már eddig is működő kis kikötője helyén, annak férőhelyei bővítésével épül, így a kemping változatlan kapacitással továbbra is fogadja a vendégeket.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben