Füredi épület 45 ezer forintból

Szily József Pest vármegyei alispán 1783-ban saját kedvtelésének engedve egy tutajszerű fürdőházat épített Balatonfüreden, amely ugyan igen szerény volt, viszont – szinte egyedülállóan – mindenki előtt nyitva állt. Bár négy év múlva egy vihar elsodorta és összetörte a szerkezetet, léte mégis fontos, hiszen innen indul a füredi hidegfürdő kalandos története.

A családjával Füreden nyaraló József nádor az arácsi partnál készíttetett egy egyszerű, szőnyegekkel elrekeszthető fürdőhelyet, de az első közcélokat szolgáló igazi hidegfürdőt 1821-ben Oesterreicher Manes József fürdőorvos a Horváth háztól keletre építette. A cölöpökön álló fürdőnek nem volt közvetlen kapcsolata a parttal, pénzért, gondolákkal vitték oda a fürdőzni vágyókat. A Balaton ezt is egy év alatt összedöntötte. Kopácsy József veszprémi püspök úgy akarta rávenni a rendet az építésre, hogy évi négy forint bér ellenében bárkinek engedélyezte volna egy fürdő létesítését. Nem volt jelentkező, ami nem csoda, hiszen ekkor még az volt az általános vélekedés, hogy a Balaton vízétől menthetetlenül ráncos lesz az ember bőre.
Így az uradalom a nádori fürdőkabin mintájára két nagyobb és négy kisebb részből álló építményt készíttetett a vízre a mai kikötő vonalában. Az 1834-es tűzvész azonban megrongálta a fürdőt, ezért újat kellett építeni.

Külön kis szobákban lehetett ekkor fürödni, 12 a férfiak, 17 a nők igényeit szolgálta, mindegyiket okleveles úszómester felügyelte. Az úri részben a jó úszók posztóval bevont ruganyos ugróhelyeket használhattak. A női fürdők felé szigorúan tiltott volt az úszás. Mivel a fürdőzőket zavarta a közeli állat itatás és ló úsztatás zaja, kérték annak távolabbra helyezését.

Fotó: Fortepan

1862-ben a helyi lap így ír:„érdekes látni a sok bukót, ugrót, – háton lengőket, úszókat, – nagy és folytonos a zuhanyoknak, futkozó szolgáknak zöreje – bár merre tekint, uszóruhát, föveget és lepedőt lát az ember lebegni és száradni, – valóságos nemzeti színben van a hideg fürdő: veres a teteje, zöld az oldala, fehér a sok reá kifüggesztett lepedőtől.”

1863 augusztusában viszont már arról számolt be a helyi újság, hogy a Balaton vízszintje a rendkívüli szárazság miatt olyan alacsony, hogy hasonlóra még a legidősebbek sem emlékeznek. A hidegfürdő kosarain kívül kétszáz méterre be lehetett menni száraz lábbal. Ez az alacsony vízállás is segített abban, hogy pár évre rá már áll a kiépített part, a vendégek kedvenc sétahelye, a Deák sétány, ami később Tagore sétány lett.

1889. június elején elkészült az új, 12 tornyos fürdőház, homlokzatán a Czuczor Gergely által írt, de Kisfaludy Sándornak tulajdonított sorok: „Lelked szép erejét a sors hullámai edzik. E tó testednek nyújt vidor életerőt.”

A 45 ezer forintba kerülő, száz méter hosszú, 90 öltözőkabinnal, egy elegáns váróteremmel rendelkező fürdőről így tudósított a korabeli lap: „A balatonfüredi fürdőévad megnyitása egyszersmind Füred ujjáalkotásának ünnepe volt…. Csinos híd vezet a nagyszerű építményhez, a fürdőházat építő ácsok sort álltak a híd két felén s így vonultak be a vendégek, a kiket meglepett a fürdőház nagyszerűsége.”

Némethné Rácz Lídia: A régi Balatonfüred című könyvéből

Húsz év múlva, a helyi lap már azt panaszolta, hogy a fürdő gyalázatos, a kabinok ütött-kopottak, a medencék rosszak. A fürdő hanyatlását azonban nem a felújítások állították meg, hanem az új intézkedések. Megszüntették az elkülönített férfi és női medencét, közös napozót építettek, lett gyerekmedence és büfé. Az 1930-as évek második felére a fürdő tehát már a férfiak és nők találka helye lett, a fürdőhöz vezető híd pedig a légyottok fontos színtere. Ennyi kellett, hogy a helyet újra „csodaként” ünnepeljék.

Egy visszaemlékező szerint a deszkapadozatot vörös kókusz szőnyeg fedte. A fürdőház padlószintje a víztükör fölött egy méter magasan volt, alatta a Balaton három méter mély. Ezért az úszni nem tudó vagy nem akaró vendégek majdnem teniszpálya nagyságú vörösfenyőből készült kosarakban fürödhettek, amelyek mozgathatók voltak, így tudták szabályozni a vízmélységet. A közös, női-férfi napozóról ugródeszka nyúlt a víz fölé. Tutajok is voltak a mélyebb vízben, ezeken is lehetett napozni

Bár a fürdőt jégtörők védték, 1943-ban az olvadó jég így is nagy károkat okozott: a fürdő bejáratának hatalmas oszlopait és a fürdőhöz vezető, a holdfényes estéken hangulatos sétahelyül szolgáló, számos fotón szereplő, három méter széles hidat majdnem teljesen összeroppantotta, a fürdőház megközelíthetetlenné vált.
A helyreállítási költségek miatt felmerült a fürdő teljes lebontása is, ám végül a Bornemissza utászzászlóalj egyik százada gyakorlat keretében egy hét alatt újra látogathatóvá tette a fürdőt. 1944 júniusában még megnyílt, aztán a német katonaság foglalta le. Nem sokkal később a németek által a fürdő nyugati részében felhalmozott aknák, máig sem tudni, hogy miért, felrobbantak, elpusztítva ezzel szinte a teljes építményt. Faanyagát tüzelőnek elhordták, a víz alatt maradt több mint háromszáz cölöpöt pedig 1952-ben távolították el. Így ért véget a város egyik emblematikus épületének a története.

Fotó: redphoto