A Hamvas Béla Asztaltársaság idén 20. alkalommal emlékezett meg a magyar irodalom és bölcselet meghatározó gondolkodójáról Hamvas Béláról, ezúttal a nyilvánosság nélkül, az online térben.
Az EKF 2023 és az MMA támogatta, a vírus miatt rendhagyó Hamvas Napokon Tóth Krisztina költővel lehetett együtt szavalni Szőcs Géza: Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét. A Vaszary Galéria Széchenyi termében jelképesen megnyílt Szamódy Zsolt fotóművész Fák című kiállítása, Szarvas József színművész egyedül zarándokolt el a Koloska-völgyi Hamvas hárshoz, ahol felolvasta a fánál található szöveget. A HolddalaNap együttes pedig online koncertet adott a Kisfaludy Galériában a mester emlékére.
A spanyol nagykövet asszony, Anunciada Fernández de Córdova és Navracsics Tibor kormánybiztos videóüzenetben beszélt az íróról és a nem rég elhunyt Szőcs Géza költőről, aki a Hamvas kultusz egyik elindítója volt.
Szőcs Géza a Hamvas Napokon legutóbb 2018-ban tartott előadást Balatonfüreden, egyebek mellett hangsúlyozta: Hamvas Béla azon kevesek közé tartozik, akik nem voltak hajlandóak kompromisszumot kötni a mindenkori hatalommal. Nem volt megvásárolható.
A Füred TV videója.
A koloskai hárs dicsérete:
A spanyol nagykövet Anunciada Fernández de Córdova videóüzenete:
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben