A kormány határozata alapján Balatonfüreden a Probio Zrt. tulajdonában álló, valamint az önkormányzati tulajdonú zárt parkolók és mélygarázsok november 23-tól december 11-ig, este 7 és reggel 7 óra közötti időszakban ingyenesen vehetők igénybe. A fenti időszakon kívül, a parkolók használata továbbiakban is díjköteles.
A rendelet szerint a városban lévő magántulajdonú, kereskedelmi célú parkológarázsokat, és a felszíni zárt parkolókat is ingyenesen meg kell nyitni este 7 és reggel 7 között, a fenti időszakban.
A koronavírus-járvány miatt korábban már rendelkezett a kormány a parkolásról, ezek a döntések továbbra is érvényesek. Azaz nem kell a parkolásért várakozási díjat fizetni a helyi közutak, valamint az önkormányzatok illetve az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületeken.
Balatonfüreden is a közterületi parkolók használata ingyenes, de a nappali órákban a Zákonyi Ferenc illetve az Ady Endre utcai mélygarázsokban, az Esterházy strand előtti parkolóban valamint a Borsos Miklós utcai parkolóban továbbra is díjat kell fizetni a parkolásért.
A parkolókat üzemeltető Probio Zrt. minden parkolóban egyértelmű táblákkal jelezte a parkolásra vonatkozó szabályokat.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben