Az alapítvány kéri, december 20-ig jelentkezzenek mindazok akik vállalják, hogy:
– idén szilveszterkor otthon nem gyújtanak tűzijátékot
– a tűzijátékra szánt összeget jótékony célra, például állatvédelmi szervezetek támogatására fordítják
– december 20-30. között népszerűsítik a kezdeményezést a közösségi fórumokon.
(A jelentkezést az aracsertalapitvany@gmail.com e-mail címre várják.)
– Az Arácsért Alapítvány jövő évi rendhagyó naptára a körülöttünk élő állatokat mutatja be, ezáltal is szeretnénk felhívni a figyelmet az állatvédelemre, az élet iránti tiszteletre.
Mindehhez szervesen kapcsolódik a szilveszteri felhívásunk, hiszen tudjuk, a szilveszter éjszaka a számtalan tűzijáték miatt a házi kedvenceink számára maga a rettegés. Ezért kezdeményezzük, hogy a szilveszteri házi tűzijátékok helyett jótékonysági célra fordítsuk az erre szánt összeget – mondta Fabacsovics Zoltán, az Arácsért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A kezdeményezéshez csatlakozó első 25 jelentkező ajándékba kapja az Arácsért Alapítvány 2021-es falinaptárát, továbbá valamennyi, december 20-ig beérkező jelentkező sorsoláson vesz részt, melynek nyertese ajándékba kap egy palack Kemendy Arács Zenit Brut Nature pezsgőt, hogy szilveszterkor valóban csak a pezsgő durranjon.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben