A Kiserdővel szembeni, másfél hektáros területen a jelenlegi főépületet felhasználva és átalakítva létesít idősotthont az önkormányzat.
A meglévő főépületben alakítják ki az idősek otthonát, míg mellette kétoldalt a nyugdíjas otthon új, földszint plusz egy szintes épületei kapnak majd helyet. (Az A és B épület lényegesen alacsonyabb lesz az idősek otthonánál.) A telken belül összesen hatvan parkolót alakítanak ki. A tervezéskor fontos szempont volt a meglévő értékes faállomány védelme.
Az Alkony Idősek Otthona és Nyugdíjas otthon jóváhagyási terveit az önkormányzat elkészítette, és átadta a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-nek, azzal a céllal, hogy a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárást előkészítse illetve lebonyolítsa.
A város vezetése bízik abban, hogy az eljárás sikeres lesz és előnyös árat kap az épületegyüttes megépítésére.
Mint arról korábban már írtunk a kormány 400 millió forinttal támogatja az egykori BM üdülő területén megvalósuló idősotthon kialakításának előkészítését. A tervek szerint a volt BM üdülő területét térítésmentes vagyonkezelői joggal kapja meg az önkormányzat.
- Látványtervek







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben