Az augusztus 13-i eseményre természetesen hivatalosak a különleges szépségű lányok mentorai is, így itt lesz Epres Panni, Horváth Éva, Dukai Regina, Gelencsér Tímea és Iszak Eszti is.
A Miss Balaton filozófiája a szépség, a nőiesség megélése könnyed nyári köntösbe csomagolva, így ebben a szellemben született meg az idei gálaest tematikája is. Az ismert felkészítő csapat, a mentorok és korábbi versenyzők összetartó közösségén túl prominens vendégeket várnak és parádés fellépőket ígérnek a szervezők a balatonfüredi eseményre.
Horváth Éva büszke rá, hogy hosszú évek óta egyengeti a felfedezettek útját. „A Miss Balaton filozófiája a folytonos megújulás, a fiatalság és szépség megélése, amely során megtanuljuk önmagunkat, megismerjük a határainkat, keressük a belső harmóniát. Hiszek benne, hogy a külső szépség a belső stabilitásnál és önazonosságnál kezdődik” – vélekedett az egykori szépségkirálynő, aki nyár végére várja második gyermekét.
Iszak Eszti oszlopos tagja a felkészítő csapatnak: „Nyaraim meghatározó élményei a Miss Balaton események, büszke vagyok rá, hogy részt vehetek ebben. Rengeteget ad ez a közösség azon felül is, hogy nagyon szeretem a feladatomat is, ami két irányú: egyrészt a felkészítő folyamatban való részvétel, másrészt a gála vezetése.”
Ezt erősítette meg Balogh Eleni is, a Miss Balaton 2019-es győztese, aki a pandémia előidézte helyzet miatt immár második éve viseli a koronát. „A Miss Balaton az egész életemet megváltoztatta, hozzáadott a személyiségemhez, a verseny által új lehetőségekhez jutottam. Legyen akár egy esemény, akár munka, vagy csak a többiekkel való találkozás, mindig feltölt és inspirál arra, hogy jobb legyek. A kitartás, az akarat, az alázat, amit itt tanultam, örökre az életem része lesz” – vallotta be a sugárzó szépségű királynő, aki szintén nagyon várja az augusztus 13-i gálaeseményt.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben