– Az összefogásban van az erő – fogalmazott Kicsák Tamás kántor, majd köszöntőjében méltatta, hogy az új hangszert 1,5 millió forinttal a Balatonfüred Városért Közalapítvány, több mint 1,6 millióval pedig a hívek támogatták.
A régi hangszer rekonstrukciója indokolt, amit 1995-ben újítottak fel utoljára, és a munkálatok alatt sem maradhat hangszer nélkül a római katolikus templom.
Böröcz István, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: elhasználódott, emiatt nem szólt mindig kristálytisztán a régi orgona, a szentmiséken viszont a kísérő muzsika, a hangzás is nagyon fontos a hívek számára.
– Reméljük, megtörténik a közeljövőben a templom teljes felújítása is, – vélekedett a képviselő, a gyűjtés egyik szervezője.
A hangszer megáldása után Ruppert István Liszt-díjas orgonaművész, a Győri Székesegyház orgonistája és karnagya mások mellett Bach, Vivaldi és Liszt Ferenc műveiből adott elő részleteket.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben