Oldal kiválasztása

Fontos utcák újulhatnak meg

Szerző: | 2022-01-28.

Hosszú évek óta napirenden van a Balaton utca felújítása, az önkormányzat most pályázati forrásból szeretné megvalósítani a fejlesztést. A tervek szerint kiépítenék a teljes utca, -a helyi építési szabályzat szerinti- nyomvonalát, járdát és lehetőség szerint zöldfelületeket alakítanának ki, földbe helyeznék a légkábeleket.

A fejlesztés megvalósításához összesen 44 ingatlanrészt illetve öt teljes ingatlant kell az önkormányzatnak megvásárolnia. Részletek itt.
Az ingatlanok forgalmi értékét az önkormányzat által felkért szakértő állapította meg, az értékbecslés alapján az érintett ingatlanrészek összesen 61,5 millió forintot érnek.

Az önkormányzat az érintett ingatlanok tulajdonjogát elsősorban adás-vétellel kívánja megszerezni. Ha az adásvételi szerződés megkötés nem jön létre, akkor az önkormányzat kisajátítási eljárást indíthat.

A képviselő testület legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy pályázatot nyújt be a belügyminisztérium által kiírt belterületi utak és járdák felújítását célzó programjára, a maximális 40 millió forintos támogatást kérve. A tervek szerint az ötven százalékos önerő biztosításával, 80 millió forintból teljes hosszában felújítanák a Munkácsy Mihály utcát és járdáit, valamint új aszfaltburkolatot kapna a Deák Ferenc utca alsó szakasza. Mindkét utcában jelentős a gyalogos és az autóforgalom.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
augusztus 29 - szeptember 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004