A köznevelés digitalizálását fejlesztő program felmenő rendszerben valósul meg, a célja összesen 615 ezer notebook beszerzése, amelyeket 2026-ig valamennyi, a programhoz csatlakozó köznevelési intézmény 5-12. évfolyamos tanulói használhatnak majd. A programot az unió és az állam finanszírozza.
– Még 2016-ban kezdtük el a hazai oktatási intézmények és tanulóik digitális felzárkóztató programját, részben ennek köszönhető, hogy a covid ideje alatt megfelelő színvonalon tudták az iskolák biztosítani a digitális oktatást. Most folytatjuk a programot, a következő napokban 120 ezer laptopot osztunk szét az ország különböző iskoláiban, amelyeket diákok és a tanárok használhatnak. Fontos, hogy a tanulók birtokában legyenek a megfelelő digitális ismereteknek, fontos hogy hatékonyabbá tegyük az oktatást – mondta Kisfaludy László, az EMMI köznevelésért felelős helyettes államtitkára, a Lóczy Lajos Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón.
Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a program a következő négy évben folytatódik, az a cél, hogy 2026-ra, felmenő rendszerben valamennyi, a közoktatásban résztvevő diák kapjon egy-egy laptopot.
A Lóczy gimnáziumban már sorban is álltak a 9. évfolyamos diákok szülei, hogy átvegyék a gyermeküknek járó notebookot. A napokban a program révén a gimnázium 9. évfolyamának összes tanulója kap egy-egy laptopot, az eszközöket haza is vihetik. Az iskola elvégzéséig használhatják a számítógépeket, sőt érettségi után igény szerint jelképes áron meg is vásárolhatják. Az iskola 13 pedagógusa is átvett egy-egy laptopot, ezzel a tanintézmény valamennyi tanára rendelkezik már az oktatáshoz szükséges modern eszközzel. A tanároknak online továbbképzést is biztosít a program – tudtuk meg Duna Katalintól, a gimnázium igazgatójától.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben