A bál szépe, Kemecsey Anna Viktória jelenleg budapesti gimnazista, aki jogi tanulmányokat szeretne folytatni és szabadidejében díjlovaglással foglalkozik.
– Elérzékenyültem, amikor meghallottam a nevemet, még most is remegek az örömtől. A családban sokat beszéltünk a bálról, tervezgettük, hogy egyszer eljövünk. Boldog vagyok – mondta a bál szépe.
A bál első udvarhölgye Zelana Zóra születésnapi ajándékként kapta a báli belépőt. Janovszki Csenge, a második udvarhölgy a Komáromhoz közeli Nagyigmándról érkezett a bálra, szereti a népzenét, sőt népi énekesnek készül.
A bál szépe az aranyalma mellett egy modernizált Viktória-mintás herendi vázát, udvarhölgyei Rothschild- és Apponyi-mintásat kaptak ajándékba.
Az Anna-bálon a résztvevők közül hagyományosan a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, akik közül végül a zsűri választotta ki a bál szépét és két udvarhölgyét.
A palotást a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolták, kísért a Mendelssohn Kamarazenekar.
A Kiss Ernő-díjat, magát a huszárkapitányt ábrázoló szobrot, Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész vehette át. Az elismerést minden évben olyan személy kapja, aki munkájával, hivatásával gazdagította Balatonfüred kulturális és szellemi életét.
- Képgaléria
A 85 ezer forintos jegyek szinte napok alatt elkeltek az idei bálra. A vendégek elé 3300 darabos, mintegy száztíz millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz került.
Idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt, akik közül a Horgas Eszter fuvolaművész, Kocsis Korinna, korábbi Anna-bál szépe, V. Kulcsár Ildikó újságíró, és Schiffer Miklós divatszakértő, Ókovács Szilveszter az Operaház igazgatója és Gömbös Lóránd üzletember alkotta zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit.
Az idei évben is az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. volt az esemény kiemelt támogatója.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben