A két tárgyalótermet, dolgozószobákat, meghallgatási illetve a legmagasabb biztonsági követelményeket kielégítő őrizetes helyiséget tartalmazó új törvénykezési hely épülete az Országos Bírósági Hivatal kivitelezésében készült el.
– Hét évtizedes szünet után indul újra Balatonfüreden az igazságszolgáltatás. Egy kiemelt színvonalú, modern épületet adunk át, az volt a célunk, hogy minél közelebb hozzuk a lakossághoz a törvénykezést – fogalmazott az ünnepségen Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A Veszprémi Törvényszék elnöke dr. Némethné Szent-Gály Edit hangsúlyozta, hogy az épület kifejezetten az ítélkezés szempontjai szerint készült. Érdekesség, hogy az új bírósági épület az egykori Balatonfüredi Járásbíróság, ma óvodaként működő épületével szemben áll, mintegy demonstrálva a balatonfüredi igazságszolgáltatás múltját és jelenét.
– Ez a törvénykezési hely sokkal több, mint egy épület, a megújulás, az újjászületés épülete is – vélekedett a Veszprémi Törvényszék elnöke.
– Ez egy fontos állomás a városfejlesztésben, hiszen az óváros rehabilitációjának a része. Szerettünk volna itt a közösség számára is fontos épületeket építeni, első elem a járási hivatal volt, a bíróság után pedig az év végén átadjuk a Helytörténeti Gyűjteményt is. Másrészt a törvénykezési hely erősíti Balatonfüred járásközponti szerepét, ami fontos szempont számunkra – fogalmazott Bóka István polgármester.
Az épületnek helyet adó ingatlant a város önkormányzata térítés mentesen biztosította, az építkezés kiemelt kormányzati beruházásként zajlott. A 750 négyzetméteres földszint és emelet kialakítású épület fűtéséről egy hőszivattyús rendszer gondoskodik, a tetőn napelemeket is elhelyeztek, így a füredi a legalacsonyabb költségigényű és ökológiai lábnyomú bírósági épület Veszprém vármegyében.
Az épület homlokzatát latin jogi mondások díszítik, a földszinten pedig a Balatonfüredi Királyi Járásbíróság múltját bemutató állandó kiállítást helyezték el.
Arról, hogy milyen ügyeket tárgyalnak a füredi törvénykezési helyen, itt írtunk.
Az eseményen részt vett Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára is.
- Képgaléria
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben