Oldal kiválasztása

Anna-bál időutazással

Szerző: | 2023-07-25.

A hamarosan kétszáz éves Anna-bál a romantika és az elegancia megtestesítője. A Hungarikummá nyilvánított rendezvény hagyományokkal és legendákkal átszőtt történetét egyfajta időutazás jeleníti majd meg a július 29-én rendezendő 198. Anna-bálon, hiszen kisebb élőképek segítségével az érdeklődők visszautazhatnak az időben.

Idén a táncdalfesztiválok korát idézik meg a bált megelőző Anna-fesztivál programjai, a hagyományos báli bevonuló pedig új látványosságot tartogat: a menetet három állomáson élőképek fogadják, amelyek a bál történetének különböző korszakait idézik meg színészek és táncosok közreműködésével.

A Jókai obeliszknél 1853 júliusát, a Blaha utcában álló egykori Posta háznál 1923-, míg a bálnak helyet adó Anna Grand Hotel előtt 1963 nyarát és azok hangulatát elevenítik meg a kisebb jelenetek. A bál rendezői arra invitálják a közönséget, hogy csatlakozva a múltidézéshez ezúttal az ötvenes-hatvanas évek stílusába öltözködve kísérjék figyelemmel a báli-menetet.
A reformkori városrészben így nemcsak az 1825-ös szentgyörgyi-Horváth Krisztina tiszteletére rendezett első Anna-bál és annak hagyománya kap hangsúlyt, hanem az ötvenes-hatvanas évek, amikor is újabb virágkorát élte az Anna-bál.

A bálhoz több szállal is kötődő Schiffer Miklós stílustanácsadót kérdeztük, milyen is volt a divat az ötvenes években, mit viseltek a bálozni igyekvő hölgyek és urak.

– Az ötvenes évek a háború utáni robbanás időszaka a divatban, Christian Dior nagy időszaka. Ekkor az öltözködés ismét fontos lett, újra figyelmet kapott. Bátrabbak, színesebbek lettek a ruhák, persze mindez az akkori Magyarországra nem nagyon vagy csak alig jutott el, de nálunk is érezhető volt egyfajta oldódás a negyvenes évek ruháihoz képest. A nők színes, nagy virágos karton és pamutruhákat viseltek, széles övekkel, a férfiak pedig szűkre szabott, sötét öltönyt, keskeny nyakkendőt hordtak, vagy kihajtott gallérú inget viseltek, ami ma egyébként újra divat. A nőknél megjelentek a kis kosztümök, de talán a legjellemzőbb a korra a nők magas kontya – fogalmazott Schiffer Miklós.

 

Az Anna-fesztivál a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa kiemelt eseménye.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart