Borhetek – Fesztivál a sétányon
A borvidék legjobb nedűi, harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor kóstolható. Huszonnégy borász kínálja a borait, a borosgazdák faházai között az első helyet az év füredi borásza kapta most is: az Arias Borászat. A város legnépszerűbb gasztronómiai eseménye augusztus 4-27. között zajlik a Tagore sétányon.
A borosgazdák faházai a szokott helyen sorakoznak idén is a Tagore sétányon, az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapta, ezúttal is Kálmán József, azaz az Arias Borászat.
Azok, akik komolyabban érdeklődnek a borok iránt, a fesztiválon szereplő borászok borbemutatóin olthatják a tudásszomjukat. Csak egy borheti pohár kell a délutánonként hat órakor kezdődő bemutatókhoz és lehet kérdezni, kóstolni vagy éppen elmélkedni a borról.
A Borhetek ideje alatt új kezdeményezésként, pecsétgyűjtő és kupon kampányt indított az önkormányzat. Részletek itt.
A Borheteken ezúttal is csak a Balatonfüredi-Csopaki borvidék borászai vehetnek részt, azok, akik megfelelő pontot értek el a városi borversenyen, és akik egyben rendelkeznek füredi szőlőterülettel. A kitelepülő 24 borászat listája alább.
A Borhetek ebben az évben csatlakozott a Magyar Bormarketing Ügynökség Buborékok nyara kampányához, maguk a szervezők is izgatottan várják, hogy a kiállító borászok milyen izgalmas buborékos italokkal, pezsgőkkel, borkoktélokkal, újragondolt fröccsökkel készülnek majd a látogatóknak. A tradicionális értékek mellett kiemelt cél ugyanis megmutatni a bor fiatalos, trendi arcát, amelyhez a buborék, különösen nyáron, a Balaton partján, szenzációs választásnak ígérkezik.
A Füred TV videója a Borhetek megnyitójáról:
Az augusztus 4-27. között zajló gasztronómiai eseményt ezúttal is koncertek kísérik. A Kisfaludy Színpadon illetve a Tagore sétányon felállított Rizling színpadon naponta játszanak zenekarok. Jazz, blues, népzene váltják majd egymást.
Augusztus 11-13. között a BalatON-koncert sorozat részeként a sétány előtti vízfelületre felállított színpadon is lesz zene. Itt lesz például Keresztes Ildikó, az Anna and the Barbies illetve Paulina.
A sétányra kitelepülő 24 boros gazda mellett pecsenyesütők, pálinka árusok, egy cukrászda illetve kereskedők kapnak helyet.
Csak palackozott borok kínálhatók, a rendezvény alatt többször ellenőrzik majd a minőséget. Borászatonként 8-12 féle bort lehet kóstolni, összesen mintegy háromszáz tétel közül választhatnak a vendégek.
Hagyományosan az olaszrizlingből szinte kimeríthetetlen a kínálat, a klasszikustól a késői szüretelésűn át, a dűlőn szelektáltakig, mindenféle lesz. A gyöngyöző borok és rozék továbbra is nagy kedvencek, de a fajsúlyosabb vörösborok, a borkülönlegességek és a díjnyertes nedűk sem hiányoznak majd.
Idén sincs egységár, egy deci bor fajtájától, évjáratától és kínálójától függően 500 forinttól akár 700-1300 forintba is kerülhet.
A boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig tartanak nyitva. Egyedi készítésű, három decis kristálypoharakból lehet inni a bort, amelynek különlegessége, hogy minden pohár talpában dombornyomással szerepel a Balatonfüred felirat.
Évente átlagban közel kétszázezren keresik fel a fesztivált. Hacsak nem lesz kirívóan rossz idő, idén is legalább ennyi vendégre lehet számítani. A hétvégéken rendre nagy tumultus várható, augusztus 20-án a parti tűzijátékkal együtt pedig csúcsra jár a fesztivál.
Íme, a borászok listája:
ARIAS BIRTOK
KORONCZAI PINCÉSZET
VESZTERGOM PINCE
GYUKLI PINCE
BÖKŐ PINCE
REITNER PINCE
DOBOSI PINCÉSZET
FEIND PINCÉSZET
SÖPTEI PINCÉSZET
ZELNA BORÁSZAT
BALOGH PINCE
MÉSZÁROS PINCÉSZET
LÁZÁR PINCE
THETIS BIRTOK
LIDIA BORHÁZ
KOCZOR PINCÉSZET
DÖRGICSÉLŐ
PALOZNAKI PÉTER PINCE
SCHIESZL BORHÁZ
SZABÓ ÉS FIA BORPINCE
FIGULA PINCÉSZET
FODOR BORBIRTOK
BÉLA ÉS BANDI BORÁSZAT
PIFFÁTH PINCÉSZET
Hozzászólások lezárva.