– A jó vers a szavak mögötti valóság megnyilatkozása – fogalmazott Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára az Anna Grand Hotelben tartott gálán. Mint hangsúlyozta: a füredi költőverseny a költészet napjához mérhető ünneppé vált, több ezer költemény születése köszönhető az irodalmi rendezvénynek.
– Most két napra kiszakadhatunk a mindennapokból, hiszen a versek elviselhetőbbé teszik mindannyiunk számára a mókuskereket, amit reménytelenül hajtunk nap, mint nap – mondta Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, míg Gabriele La Posta, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója a költészet elgondolkodtató, megváltó erejét emelte ki.
Farkas Wellmann Endre A vándor című verse.
Payer Imre Térey János díjas költeménye.
Jóna Dávid különdíjas verse.
- Képgaléria
A 31. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Borbély Szilárd, a Nincstelenek című számos nyelvre lefordított regény szerzője, nemzedéke egyik legnagyobb költője emlékét felelevenítő kiállítással kezdődött a Kisfaludy Galériában, ahol Tamus István grafikái láthatók szeptember 16-áig. Ezt követően a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartottak ünnepséget. A rendezvényen bemutatták Franco Cajani Visszapergetett álmok másodszor című olasz-magyar kötetét és műfordító lévén a magyarul is kitűnően beszélő Roberto Ruspanti Agrigentói sétány című regényét.
A költőverseny irodalmi kerti-partyval, borkóstolóval és Bakos Árpád triójának koncertjével zárul majd szombat este.
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben